A politika nem valamilyen különlegesség, nem elvont kategória, akárhogyan is igyekszik a tőkés világ misztifikálni. A politika olyan tevékenység, amelynek keretében a társadalom egyes osztályai igyekeznek megszerezni, felhasználni és megtartani az államhatalmat. A politika tehát arról szól, hogy a társadalom különböző osztályai hogyan szerzik meg az államhatalmat, és azt hogyan hasznosítják saját érdekünkben.
A hatalom előnyökkel jár az egyes osztályokra és azok konkrét képviselőire nézve is. Ez pedig azt jelenti, hogy a politika céljai nem elvont módon, nem ráolvasással, hanem politikai harcban valósulnak meg. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a hatalmat soha senki nem adja át önszántából, csak akkor, ha arra rákényszerül.
Most például az MSZP van hatalmon, a magyar tőkésosztálynak az a része, amely a multinacionális tőkéhez kötődik. Ez a csoport olyan törvényeket hoz, amelyek a multiknak és a leggazdagabb magyar tőkéseknek jó, de semmiképpen nem jó a magyar kis- és középvállalkozóknak. A hatalmon lévő konkrét személyek egyéni előnyökkel is rendelkeznek, hiszen magas fizetést, gépkocsit, titkárnőt, befolyást kapnak. Az emberek többsége látja, hogy az ország a vesztébe rohan, ha folytatódik a mostani neoliberális politika, az MSZP és az SZDSZ mégsem hallgat a józan észre és nem ír ki előrehozott választást.
A munkásosztály és a Munkáspárt is csak harcban, politikai és ideológiai harcban tudja céljait elérni. Sokan mondják, hogy elég a jót akarni, elég néhány jó embert találni és a helyzet megváltozik. Nem így van! A tőkés társadalomban csak az a miénk, amit kiharcolunk magunknak.
Gyakran csodálkozunk, hogy az EU egyes országaiban nagyobb jogkörrel rendelkeznek a szakszervezetek, mint nálunk. Ott sem volt mindig így, de az idők folyamán kiharcolták maguknak. Magyarországon a bérekért még csak-csak megmozdulnak a szakszervezetek, de például a munkatörvénykönyv, az adópolitika, a privatizáció ellen nem mennek utcára.
Erőszak vagy békés eszközök
A kapitalista propaganda úgy igyekszik beállítani, mintha a tőkés rendszerben demokratikusan, a meggyőzés erejével folyna a küzdelem, a szocializmusban pedig a diktatúra, az erőszak eszközével. Egyes pártok is arról beszélnek, hogy elvetnek minden erőszakot, csak a békés meggyőzés, a megegyezés, a konszenzus eszközével politizálnak. Mi a valóság?
Meg kell azonban különböztetni azokat az eszközöket, amelyeket a tőkésosztály egyes csoportjai használnak az egymás elleni harcban, és azokat az eszközöket, amelyeket a tőkések használnak a munkásosztállyal szemben.
A hatalom gyakorlása azt jelenti, hogy az adott társadalmi osztály a saját érdekeit érvényesíti másokéval szemben, sőt a sajátját általános érvényűnek nyilvánítja, és rákényszeríti a többi osztályra is. Ez erőszak nélkül nem megy. Az erőszak nem csak azt jelenti, hogy összever a rendőr. Az erőszak döntően azt jelenti, hogy amennyiben nem teljesítesz valamit, a hatalmon lévők erőszakot alkalmazhatnak. Magyarán, a saját diktatúrájukat valósítják meg.
Nézzünk néhány konkrét példát! A magyar tőkésosztály érdeke az, hogy a parlamentbe csak ők kerüljenek be. Ez ugyan nem érdeke a munkásosztálynak és sok mindenki másnak, de a törvényeket a hatalmon lévő tőkések hozzák, és ezért kötelezően bevezették az 5 százalékos küszöböt. Erről nincs vita, ha nem fogadjuk el, nem indulhatunk a választásokon.
Az adók Magyarországon olyanok, hogy a gazdagoknak meg sem kottyan a kifizetésük, a szegények meg belegebednek. Erről sincs vita, ha nem fizetsz, bíróság elé kerülsz.
A politikai harc eszközei
A politikai harc eszközei rendkívül színesek, változatosak. A tőkés társadalomban, ahol a tőkével rendelkező tőkés és a tőkével nem rendelkező dolgozó tömegek állnak egymással szemben, a harc módszerei a két osztály erőviszonyától, a nemzetközi erőviszonyoktól, és az egyes országok, társadalmi csoportok szokásaitól, hagyományaitól függenek.
Meg kell azonban különböztetni azokat az eszközöket, amelyeket a tőkésosztály egyes csoportjai használnak az egymás elleni harcban, és azokat az eszközöket, amelyeket a tőkések használnak a munkásosztállyal szemben.
A tőkésosztály különböző csoportjainak vannak közös, és vannak eltérő érdekeik. Közös érdek a kapitalizmus léte. Magyarországon például ennek alapján született az a megállapodás mindjárt a rendszerváltás elején, hogy vannak kétharmados törvények, és vannak egyszerű többséggel hozott törvények. A kétharmados törvényhez kell az ellenzék is, tehát egyik erő sem képes olyan törvényt hozni, amellyel fel tudná számolni ellenfelét. Ilyen a választási törvény, az alkotmány módosítása, és sok minden más. Ez a demokrácia azonban csakis kizárólag a tőkésosztály egyes csoportjainak egymás közötti demokráciája. A többség, a dolgozók irányába ez leplezetlen diktatúra.
A tőkésosztály egyes csoportjai különböznek abban, hogy egyesek hatalmon vannak, mások pedig nincsenek. Ez a helyzet azonban változó, másrészt közös bennük, hogy valamennyien a tőkés rendszer részei. Lehet, hogy az MSZP nem szereti az MDF-et, de az MDF is, az MSZP is a tőkés rendszer szerves alkotó része. A kommunista pártokat a tőke akkor sem hajlandó elfogadni, ha megerősödnek, egyszerűen azért, mert nem a rendszer részei.
A tőke persze felajánlhatja az integrálódás lehetőségét, sőt a tőkés kormányokba is bevonhat kommunistákat, de ennek ára van. A kommunista pártok többnyire azzal fizetnek, hogy feladják kommunista identitásuk egy részét.
