Cikkek
 

Megvalósult a terv: Munkáspárti ünnepség Kecskeméten

Pártélet

Thürmer Gyula beszédet mond a kecskeméti ünnepségen
Thürmer Gyula beszédet mond a kecskeméti ünnepségen

Szép ünnepséget tartottak augusztus 20-a alkalmából a Munkáspárt Bács-Kiskun megyei szervezetének tagjai.

Még a nyár elején született az ötlet, amikor a megyei aktivisták azon törték a fejüket, hogy miként lehetne új életet lehelni a párt helyi szervezeteibe.

Dolgozni kell, konkrét akciókat kell szervezni! A döntést tettek követték.

A megyében példásan megszervezték A Szabadság előfizetését, a tíz választókerületből hét helyen már KB-képviselőt állítottak, bemutatkozó látogatást szerveztek a megyei önkormányzatok vezetőivel.

A közeljövőben kerül sor a mozgalmi napra Felső-Bácska két településen, Baján és Nagybaracskán.

S ennek az akivitásnak a jegyében Kecskeméten, Szent István szobránál a Munkáspárt megrendezte az első megyei augusztusi 20-i ünnepséget, amire korábban nem volt példa.

Az ünnepségre sokan jöttek el a párt tagjai közül is, és szép számmal álltak meg az arra járó kecskemétiek is, bele-bele hallgatva a beszédekbe.

Az ünnepség elnöksége Szent István szobránál

Kiss Lászlóné megyei elnök foglalta össze az ünnep jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a Munkáspárt az új kenyér és az államalapítás ünnepét köszönti.
Szent István tette a nemzeti összefogásra példa, amire ma is szükség lenne az ország előtt álló gondok megoldásában.

A nemzeti összefogáshoz azonban az is kell, hogy egymás értékeit tiszteletben tartsuk, és a terhekben egyaránt osztozzunk.
Borbásné Keresztes Márta és Kalapos Mária szavalatai tették meghitté az ünnepséget.

A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke és Vajda János, a párt alelnök. Az eseményről hírt adott a kecskeméti televízió is.