Érthetetlen, hogy a kubai kormány miért nem utasította ki Kubából Eőrsi
Mátyást. Azt történt ugyanis, hogy Eőrsi Mátyás, aki nem akárki, hanem hivatalos
személyiség, a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióvezetője, az Európa Tanács
parlamenti közgyűlésében a liberális frakció vezetője, elment Kubába, és ott
nyíltan az ottani kormányellenes ellenzékkel találkozott, sőt támogatásáról
biztosította őket. Magyarán ez azt jelenti, hogy egy hivatalos magyar politikus
nyíltan felszólította Kuba népét: döntsétek meg Fidel Castrot, döntsétek meg a
kubai szocializmust!
Eőrsi persze bátran tette azt, amit tett, mert tudta: ebben speciel az egész
magyar politikai elit támogatja. Göncz Kinga külügyminiszter hivatalosan részt
vett olyan fórumokon, amelyek célja a kubai kormány megdöntése. Egyáltalán nem
zavarta az a tény, hogy Magyarország Kubával diplomáciai kapcsolatban áll, és mi
is elfogadtuk a nemzetközi jog alapelveit. Kóka János legutóbbi amerikai útja
során szintén elment a szocialista Kuba ellen szervezkedő erők központjába.
Kormányzati segédlettel kubai ellenzéki figurákat is fogadtak Budapesten. Sőt,
most már kubai "menekülteket" engedünk be Magyarországra. Csak ők hiányoztak a
boldogságunkhoz!
Ma a magyar kormány és a kormánypártok leplezetlenül részt vállalnak egy
ellenforradalmi fordulat előkészítésében. Kár lenne a kormánypártok
magatartásában réseket keresni. Úgy tűnik nincsenek. Az amerikai kormány
politikai akaratának kiszolgálásában egységesek, sőt mindegyik igyekezik
bizonyítani, hogy éppen ő Bush elnök legjobb - ha nem is tanítványa -, de
legalább is legjobb szövetségese. Nem lehet abban bízni, hogy vannak jó
szocialisták, akik mindig is szerették Kubát, és most sem fogják engedni bántani
a kubaiakat. Lehet, hogy vannak olyan szocialisták, akik nosztalgiával
emlékeznek vissza arra, hogy egykor KISZ-delegáció tagjaként szép napokat
töltöttek a szigeten, de ennyi és nem több! A nosztalgiázók nem fogják
megváltoztatni a magyar politikát.
Kár lenne bízni abban is, hogy Magyarország, mint európai ország, mint az EU
tagja, rendelkezik olyan sajátos magyar és európai érdekekkel, amelyek nem
engedik, hogy vakon kövessük az USA politikáját. Ilyen érdekek vannak, de ma a
magyar politikai elitnek, és mindenekelőtt az MSZP-SZDSZ klikknek sokkal
fontosabb az amerikai érdekek alázatos kiszolgálása, mint bármi más. A magyar
úri osztály és úri értelmiség már úgy szeretne vízum nélkül utazni az Egyesült
Államokba, hogy ezért minden gazságra képes. A vízumügy ugyanis nem a csongrádi
paraszt vagy a nógrádi munkás baja, nekik akkor sem telik majd az utazásra,
amikor már nem kell a vízum.
Nem reménykedhetünk abban sem, hogy Magyarország vezetése, amely nyíltan
elkötelezte magát a tőkés ellenforradalom exportja mellett - kormányzati nyelven
ez azt jelenti, hogy átadjuk a magyar rendszerváltás tapasztalatait, Kubával
kivételt fog tenni, és inkább más irányokra koncentrál.
A magyar politika sajnálatosan nyakig benne van mindazokban az erőfeszítésekben,
amelyek arra irányulnak, hogy Belaruszban megdöntsék Lukasenkó elnök önálló
nemzeti rendszerét, Moldvában kiűzzék a hatalomból Voronyin elnök kommunista
pártját, vagy éppen USA barát rendszert hozzanak létre a kubai szocializmus
helyett.
Annál inkább nem lehet illúziónk a magyar kormány magatartása kapcsán, mert
tudjuk: amikor Milosevic elnök megdöntését tűzték napirendre az amerikaiak, a
magyar kormány részt vett minden lehetséges titkosszolgálati akcióban,
politikai, diplomáciai és egyéb lépésben, ami a jugoszláv rendszer megdöntését
szolgálta. Ezek tények!
Abban sem lehet bízni, hogy bárki is mérlegelni fogja a tényleges magyar
érdekeket. Nem mérlegelte Antall József sem, amikor "nem tetszenek a
kommunisták" alapon kivonult az orosz piacokról. Nem mérlegelte Orbán Viktor
sem, amikor 1999-ben részt vettünk Jugoszlávia bombázásában és általában az
agresszió diplomáciai, katonai és titkosszolgálati előkészítésében. Nem
mérlegeli Gyurcsány Ferenc sem, amikor teljes mellszélességgel áll minden mellé,
ami kommunista-ellenes és ellenforradalmi.
Lehet, hogy Kubában nincs mit veszíteni, de másutt van. És egyáltalán nem vet jó
fényt Magyarországra, hogy az USA pitiáner kiszolgálójaként fognak számon
tartani bennünket. A magyar kormány könnyű prédának tekintheti Kubát, ahonnan
nem kell számítani retorziókra. Ez azonban nem egészen van így. A diplomácia
eszköztárában még van egy-két dolog, amivel Kuba kellemetlenséget okozhat
Magyarországnak. S, ami ennél is fontosabb: súlyos tévedés azt hinni, hogy egy
esetleges későbbi kubai polgári rezsim majd meghálálja nekünk, magyaroknak, hogy
ott lihegtünk az amerikaiak mellett. Szerbiában nyakig benne voltunk a
rendszerellenes ellenzék támogatásában. Ma ők vannak hatalmon Szerbiában, mégsem
hálálkodnak semmiért. Rendszer ide, rendszer oda, a szerbek nem felejtik, hogy
kedves szomszédaik lelkesedtek Szabadka és Újvidék bombázásáért. Nem lesz ez
másként Kuba esetében sem.
Tehetne persze valamit a magyar közvélemény. A magyar közvélemény azonban semmit
sem tesz. Magyarország belépését a NATO-ban két párt ellenezte, a Munkáspárt és
a MIÉP, a többiek lelkesedtek. A Jugoszlávia elleni agresszió ellen a Munkáspárt
ment az utcára, a társadalom döbbenetes csendje mellett.
Az elmúlt két évtizedben jöttek létre szervezetek, amelyek vállalják a
szolidaritást Kubával, de nem alakult ki olyan széles szolidaritási mozgalom,
mint Nyugat-Európában. A magyar értelmiség egy töredékét még megérintette a
kubai kultúra, de a mai kubai szocializmusért vajmi keveset tesznek.
Ami van politikai szolidaritás Kubával, az döntően a Munkáspárt és a Baloldali
Front környezetéből jön.
A kubai szocializmus megdöntéséhez semmilyen magyar nemzeti érdek nem fűződik. A
kubai ellenforradalom támogatása a mi pénzünket viszi el, amiből úgys incs sok.
A kalandorakciókban való magyar részvétel számunkra jelent kockázatot, és
bennünket, magyarokat járat le a világ tisztességes emberei előtt. Ez elég ok
ahhoz, hogy azt mondjuk: NEM!
