A tőkés rendszerek, így a magyar kapitalizmus is, azt igyekszik elhitetni, hogy
tisztességes, fedhetetlen emberek gyülekezete, azaz a parlament jó törvényeket
hoz a köz javára. Ezeket azután nem kevésbé makulátlan emberek, azaz a kormány,
végrehajtanak ugyancsak a mi hasznunkra. És ha valami gond lenne, sugallja a
polgárság, van egy bíróság, amely mindentől független, és igazságot szolgáltat.
Mi is a törvény? A kapitalizmusban a törvény olyan magatartási normák
összessége, amelyet a tőkésosztály a saját gazdasági, politikai és más
érdekeinek megfelelően fogad el, és tesz kötelezővé a társadalom minden tagja
számára. A törvényt nem bölcsek hozzák, hanem a különböző - a parlamentbe
bejutott - pártok képviselői. A törvény tehát politikusok terméke, bármennyire
is jogi formát ölt. A törvény végrehajtatására a tőkés állam szervezetek egész
során tartja fent, a rendőrségtől kezdve az adóhivatalon át egészen a
bíróságokig. E szervezetek élére ugyancsak politikusok választják meg vagy
nevezik ki a vezetőket, tehát ők maguk is a politikától függenek.
A törvény egyben a hatalmon lévő osztályok politikai alkujának kifejezése is.
Magyarországon a rendszerváltás után az akkori MDF és az SZDSZ megegyezett
egymással, hogy lesznek olyan törvények, amelyeket kétharmados többséggel lehet
csak elfogadni, és lesznek olyanok, amelyekhez elég az egyszerű többség is.
Miért történt ez? Azért, mert az uralkodó osztály két csoportja így biztosította
be önmagát a másikkal szemben. Nem azt írták le, hogy, mondjuk, meg kell
kérdezni a társadalmat, hanem azt, hogy alapvető kérdésekben egymás érdekeit nem
sérthetik.
Magyarországon például van médiatörvény, de ez nem arról szól, hogy a Munkáspárt
és tőkeellenes szervezetek is helyet kapjanak a médiában, hanem arról, hogy az
uralkodó osztály két nagy csoportja lehetőleg egyformán részesüljön a médiából.
Ma Magyarországon a törvényeket a hatalmon lévő tőkéscsoportok érdekeinek
megfelelően hozzák. A multi és a nagytőkés ki tudja fizetni a nagy adót, ezért a
törvény nagy adókat ír elő, és nem kis adókat, ami viszont a középvállalkozók,
és a tömegek érdeke lenne. De mivel nem ők vannak hatalmon, nem róluk szól a
törvény.
A bíróság és a politika
Függ-e a bíróság a politikától? Természetesen igen! A bíróság nem találhat ki
törvényeket, azt kell alkalmazni, amit a parlamentben elfogadnak, vagyis a
politika által előállított és kizárólag a politikától függő termékeket. A
bíróság senkit sem ítélne el a vörös csillag nyilvános viseléséért, ha nem lenne
ilyen törvény. Sajnos, szégyenszemre van!
A bírókat minden szinten politikusok nevezik ki. Az Alkotmány kimondja: "A
Legfelsőbb Bíróság elnökét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés
választja, elnökhelyetteseit a Legfelsőbb Bíróság elnökének javaslatára a
köztársasági elnök nevezi ki. A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásához az
országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." A bírói szervezet
leendő vezetőjének a mai magyar alkotmány szerint élveznie kell a kormánypárt és
az ellenzék bizalmát is, sőt a köztársasági elnökét is, ami - mint tudjuk - nem
mindig esik egybe a kormányzó párt véleményével.
Vajon a köztársaság elnöke javasolna-e egy - nem párttag, de meggyőződésében
kommunista - embert? Nyilvánvalóan nem. Olyat javasol, a képviselők meg olyat
fogadnak el, aki hasonló világnézetet vall, sőt addigi tevékenysége is megfelel
az ő politikai elvárásaiknak.
A bíróság
nem találhat ki törvényeket, azt kell alkalmazni, amit a parlamentben
elfogadnak, vagyis a politika által előállított és kizárólag a politikától
függő termékeket.
Az Alkotmánynak van egy pontja, amely igyekszik még inkább elhomályosítani a
bíróság politikai függőségét. Idézzük: "A bírák függetlenek és csak a törvénynek
vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai
tevékenységet nem folytathatnak." A bírák párttagságának tilalma magyar butaság,
aminek nincs értelme. Olaszországban, amely nem kevésbé tőkés ország, a bírák
lehetnek akármilyen párt tagjai. A politikától való függőség nem ettől függ.
Tordai Csaba, aki nem kommunista, hanem főosztályvezető az igazságügyi
minisztériumban, a következőket írja erről: "
A bírói függetlenség alkotmányjogi garanciáját - az elvek szintjén - még az
1949-ben elfogadott alkotmány is tartalmazta, amikor a 41. § (2) bekezdése
kimondta, "[a] bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve". Ezt a
tételt a Magyar Népköztársaság bírósági szervezetéről szóló 1954. évi II.
törvény 5. §-a is megismételte, vagyis azt kell tapasztalnunk, hogy az
igazságszolgáltatást leginkább lejárató koncepciós perek idején hatályos közjogi
normák is tartalmazták a bíróságok függetlenségének legalapvetőbb garanciáját.
Amikor tehát az igazságszolgáltatás függetlenségéről beszélünk, fontos
emlékeznünk arra, hogy az alkotmányjogi garanciák léte vajmi keveset árul el a
ténylegesen érvényesülő függetlenségről - e jogi biztosítékok ugyan feltétlenül
szükségesek, de nem elégségesek ahhoz. A politika még kifogástalan alapelvi
szabályozás mellett is számos utat találhat az igazságszolgáltatás
befolyásolásához."
Tordai úr mindjárt mond is egyet: "A bírói karrier ma érvényesülő rendszere
erősíti a konformitás iránti affinitást. A jelenlegi kinevezési gyakorlat zárt
pályává teszi a bírói hivatást, kicsi a mobilitás a jogászi pályák között.
Egy zárt karrierpályán belül az előrejutás a - lehetséges politikai nyomásnak
inkább kitett - fellebbviteli bíróságoknak való megfeleléstől függ, hiszen a
bírók szakmai munkáját leginkább ezen fórumoknak az alsóbb fokon ítélkező bírák
joggyakorlatáról alkotott kritikája alapján ítélik meg." Ehhez nem kell
kommentár!
