Cikkek
 

Kommunista és munkáspártok, haladó és baloldali pártok közös álláspontja az Európai Unió reformszerződéséről

Külföld

A jelen dokumentumot aláíró pártok kijelentik: az Európai Unió reformszerződésének valódi és nyilvánvaló célja az, hogy visszacsempésszék a korábban már elvetett alkotmányos szerződés alapvető elemeit, s egyúttal elkerüljék a demokratikus vitát, a népek akaratának kifejezését, nevezetesen a népszavazásokat.

Ez a kísérlet elfogadhatatlan, alapvető tiszteletlenség a demokráciával és azzal a szuverén népakarattal szemben, amelyet 2005-ben a francia és a holland nép juttatott kifejezésre.

Ha a reformszerződést az egyes országok ratifikálják, úgy a szerződés minőségi változást hoz magával az Európai Unió gazdasági, politikai és katonai tömbbé alakítása terén, sértve a dolgozók és a népek alapvető érdekeit. Újabb lépés lenne a neoliberális politika intézményesítése felé, ösztönözné a militarizmust és erősítené az Európai Unió vezető nagyhatalmainak vezető szerepét, amelyet az EU alappillérei, a maastrichti, amsterdami, a nicei szerződés és a lisszaboni stratégia rögzítenek.

A reformszerződést áthatja a neoliberális politika, s ez még további károkat okoz a dolgozók és a népek gazdasági és szociális érdekeinek. Ez a következménye annak, hogy liberalizálják a piacokat, elsőbbséget biztosítanak a versenyképességnek és a monetáris politikának, nem veszik figyelembe a növekedést és a munkanélküliséget, lebontják és privatizálják a közüzemeket, kizárólag a nagy gazdasági és pénzügyi csoportok érdekeivel számolnak.

A reformszerződés tovább erősíti az Európai Uniónak a NATO-val és az USA-val való együttműködés keretében megvalósuló militarizálását, növeli a katonai kiadásokat, fokozza a fegyverkezési versenyt és a nemzetközi kapcsolatok militarizálását.

A szerződés ellentmond az európai dolgozók és népek érdekeinek és vágyainak. Mi nemet mondunk az új reformszerződésre is, és arra az antidemokratikus eljárásra is, amellyel igyekeznek keresztülverni.

Minden nép joga, hogy véleményt mondjon egy olyan szerződésről, amely alapvetően befolyásolja minden ország és általában Európa jelenét és jövőjét, és biztosítani kell ennek érdekében a széles és demokratikus vita, a népakarat kifejezésének lehetőségét.

A jelen közös álláspontot aláíró kommunista és munkáspártok, haladó és baloldali pártok kijelentik, hogy hisznek egy más, az együttműködésre, a gazdasági és társadalmi haladásra, a békére épülő Európa lehetőségében. Megállapodtak, hogy e szerződés elvetése érdekében országaikban és sokoldalú alapon számos akciót fognak lebonyolítani. Széles és demokratikus népi vitát követelnek, lehetőséget arra, hogy az Európai Unió országai népszavazáson kifejezésre juttassák népeik akaratát.

Aláíró pártok:
AKEL (Ciprus)
Belga Munkáspárt
Brit Kommunista Párt
Bolgár Kommunista Párt
Bolgár Kommunista Párt (Georgi Dimitrov)
Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja
Dán Kommunista Párt
Dánia Kommunista Pártja
Egyesült Baloldal (Spanyolország)
Finn Kommunista Párt
Flamand Kommunista Párt - Belgium
Francia Kommunista Párt
Görög Kommunista Párt
Ír Kommunista Párt
Ír Munkáspárt
Lengyel Kommunista Párt
Lett Szocialista Párt
Luxemburg Kommunista Pártja
Magyar Kommunista Munkáspárt
Német Kommunista Párt
Olasz Kommunisták Pártja
Portugál Kommunista Párt
Román Szocialista Szövetség
Spanyol Kommunista Párt
Spanyolország Népeinek Kommunista Pártja
Új Holland Kommunista Párt
Vallón Kommunista Párt - Belgium