Az 1989-1990-es tőkés ellenforradalom okait boncolgattuk legutóbbi számunkban.
De az igazság az, hogy messze nem lehet mindent a tőkés erők számlájára írni. A
tőkés ellenforradalmakat nem vagy csak nagyon nehezen lehetett volna
végrehajtani, ha az egyes szocialista országokban nem lettek volna belső okok
is. A döntő belső okot abban kell keresni, hogy a szocialista országok
vezetésében kialakult egy reformista-opportunista szárny, amely fokozatosan
feladta a szocializmus pozícióit.
E politikai vonal már az SZKP 20. kongresszusa után érződött, amikor a sztálini
korszak hibáival való leszámolás ürügyén a szocialista építés számos értékét
vetették el. Hruscsov beszéde az SZKP 20. kongresszusán túlment Sztálin
értékelésén.
Olyan negatív, és a rendszerhez köthető kijelentéseket fogalmazott meg,
amelyeket a tőkés propaganda máig felhasznál a kommunista mozgalom ellen.
Lényegében erre hivatkozva mossa össze a sztálinizmust általában a
szocializmussal, a kommunizmust pedig a fasizmussal. Sztálin jogos és helyes
bírálatát arra használták, hogy életműve pozitív elemeit is elvessék, megfosszák
a szocialista országok társadalmát a biztos történelmi tudattól. Sztálin mai
viszonyoknak való értékelése, a torzítások helyrehozása a ma élők feladata.
Gorbacsov a kapitalizmus előszobájában
Gorbacsov üdítő jelenség volt az évtizedek óta uralkodó agg szovjet vezetők
után. Kezdetben a szocializmus megújulásának reményét hordozta. Hamarosan
kiderült azonban, hogy a gorbacsovi peresztrojka nem a szocializmust erősíti,
hanem egyre inkább utat nyit a kapitalizmus előtt. A gorbacsovi peresztrojka, a
glasznoszty, a korszerűsítés, az Európához való közeledés címén bevezették a
többpártrendszert, engedélyezték, sőt támogatták a szocializmussal szemben
fellépő pártok működését. A depolitizálás hamis jelszavával a hadsereget, a
nemzetbiztonsági szerveket kivonták a párt és a nép ellenőrzése alól. A
rendszerváltásokat ezek az erők készítették elő és hajtották végre lényegében
mindenütt. Ezek az erők tudatosan átlépték azt a határt, amikor már nem a
szocializmus reformjáról, hanem a tőkés rendszer bevezetéséről beszélünk.
Nem hallgatható el a kommunista erők felelőssége sem. A kormányzó kommunista
pártok kommunista erői fokozatosan elszigetelődtek. Ennek oka az is, hogy
vezetőik elszakadtak a néptől, nem érezték az emberek hangulatát. Ez tette
lehetetlenné a tömegek mozgósítását Magyarországon 1989-ben, vagy
Oroszországban, 1991-ben. Az egykor a munkásosztályból verbuválódott vezetők
elvesztették érzékenységüket a munkásság problémái iránt.
Gyermekeik, a felnövekvő új nemzedékek technokratákká váltak, elveszítették
szüleik hitét a szocializmusban.
A tőkés kulturális és eszmei offenzíva ellensúlyozására nem volt hatékony
szocialista kulturális és szellemi offenzíva. Hagyták, hogy a lakosság jelentős
része a nyugati divat, a tőkés szellemi befolyások alá kerüljön. A
közvéleményben nem tudatosult, hogy a nyugat-európai államok jóléti vívmányait
jórészt a szocialista országok példája kényszerítette ki. A kommunista erők nem
voltak képesek megszervezni a dolgozók tömeges ellenállását az ellenforradalom
támadásával szemben.
Szovjet-Kínai háború
Szerepe volt annak is, hogy a szocialista országok korábbi egysége megbomlott. A
60-as évektől a Szovjetunió és Kína között ellenséges viszony alakult ki.
1969-ben határkonfliktus, szinte háború alakult ki a két ország között. Az
imperialista erők folyamatosan kijátszhatták a kínai kártyát a Szovjetunió
ellen, az orosz kártyát Kína ellen. A konfliktus nem oldódott lényegesen Mao
halála után sem. Gorbacsov 1989-ben a kínai vezetés ellen próbálta lázítani a
saját pártjukat. Kína - Deng Xiaopeng vezetésével - azonban nem a szovjet úton
ment, hanem a szocialista társadalom reformjának és a külföld irányába történő
nyitás útján.
Jugoszlávia, Albánia, a KNDK végleg kívül maradt a szocialista országok
együttműködési rendszerén, Románia pedig különutas politikát folytatott.
Megszűnt a mozgalom egysége
Nem elhanyagolható szerepet játszott az is, hogy a nemzetközi munkásmozgalom
korábbi egysége megszűnt. Az 1960-as évektől az SZKP és a Kínai KP teljes
mértékben eltávolodott egymástól, és ez megosztotta a mozgalmat.
A szovjet politikai gondolkodás tételei dogmává váltak. A nemzeti sajátosságokra
épülő szocializmus elfogadhatatlan volt az SZKP számára.
Ez kizárta azt is, hogy a kínai, vietnami, jugoszláv és más nemzeti koncepciók
egymást gazdagítsák.
Ez az időszak együtt járt a nyugat-európai kommunista pártok társadalmi
bázisának átalakulásával, az értelmiségi befolyás növekedésével, a tényleges
munkástömegek arányának csökkenésével. Európában kialakultak az eurókommunista
pártok, amelyek elutasították a Nagy Október forradalmasító hatását, a
szocialista országok tapasztalatait, abszolutizálták a nyugat-európai országok
sajátosságait, és revízió alá vették az alapvető marxista tételeket.
Ezek a nézetek mind a mai napig károsan hatnak az európai kommunista mozgalomra,
akadályozzák a munkásság harcát, azt az illúziót keltik, hogy a polgári
demokratikus rendszerbe való integrálódás útján el lehet jutni a szocializmusba,
azaz egy szép napon polgári demokratikus választások útján be lehet vezetni a
szocializmust. 1917 és az azóta eltelt 90 év példája bizonyítja, hogy ez hamis
út.
