A Kiáltvány talán legizgalmasabb fejezete a „Szocialista és kommunista irodalom“
címet viseli. A világ minden kincséért se lapozzuk át! Képzeljük magunkat bele
abba a történeti helyzetbe! Milyen ideológiák ütköztek meg? Rájövünk, hogy a
Kommunista Kiáltvány nem légüres térben, nem ideológiáktól mentes térben jött
létre, hanem sokféle ideológia kereszttüzében, folyamatos eszmei harcban.
Második lépcsőben gondoljuk végig, hogy a ma szereplőiből kik hasonlítanak
rájuk, kikkel helyettesíthetők be azok a nevek, amelyekre Marx és Engels
hivatkoznak! Marx és Engels üzenete világos: a kommunistáknak ma is az emberek
agyát kell megnyerni. Az embereket kell meggyőzni arról, hogy az, amit mások
mondanak, nem helyes, és csak a marxizmus adhat a problémáikra választ. Eszmei
harc nélkül akkor sem ment, ma sem megy.
Elméleti össztűz az eszmei ellenfelekre
Marx és Engels többféle nézettel vitatkozik. Reakciósnak nevezi azokat a
nézeteket, amelyek baloldali, szocialista jelszavakat használnak, bírálják a
kapitalizmust, de mindegyikük a saját társadalmi osztálya érdekében lényegében a
kapitalizmust erősíti. Ugye, milyen ismerős? Ilyenek a feudális szocialisták, a
kispolgári szocialisták, a konzervatív szocialisták. Marx és Engels így foglalja
össze ezeket a nézeteket: „A burzsoázia egy része orvosolni akarja a társadalmi
visszásságokat, hogy ezzel a polgári társadalom fennmaradását biztosítsa.“
Végezetül a Kiáltvány az utópikus szocializmussal foglalkozik. Ők nem akarják a
kapitalizmust megőrizni, meg akarják semmisíteni, de az oda vezető utat nem az
osztályharcban, hanem a szép eszmék terjesztésében látják. Ők a marxizmus
előfutárai, de nem marxisták. Marxistává akkor válunk, ha felismerjük az
osztályharc szükségességét.
Párhuzamok a mával
Mit kell tennünk ma? Marx és Engels nem írhatta le a mai magyar szellemi életet,
de módszert adnak nekünk.
Ma is számos olyan irányzatot találunk, amelyek baloldali kategóriákat használ,
leleplezi a kapitalizmust, de célja nem a tőkés rendszer megdöntése, hanem a
polgári társadalom fennmaradása.
A győztes polgárságnak szüksége van arra, hogy utólag is bizonyítsa a
rendszerváltás szükségességét, illetve azt, hogy a mostani tőkés modellnek nincs
alternatívája. Éppen ezért azt igyekszik bizonyítani, hogy a szocializmus a
belső logikája miatt van halálra ítélve. A reform ideig-óráig meghosszabbítja a
létét, de kiélezi a belső ellentmondásokat és elpusztítja a szocializmust. Ez
egyben „figyelmeztetés“ Kínának, Vietnamnak. E polgári áramlat markáns
képviselője Kornai János akadémikus.
A polgárságban mindig vannak olyanok, akik leleplezik a kapitalizmus belső
ellentmondásait, mindenekelőtt a szegénységet, a kizsákmányolás különböző
formáit, de éppen azért, hogy jobbá tegyék a kapitalizmust. Gombár Csaba
szociológus vagy Ferge Zsuzsa szociológus például értékes munkát végez a
magyarországi szegénység feltárásával.
A szegénység, benne a gyermekszegénység folyamatos emlegetése azonban önmagában
nem jelent megoldást. Fennáll a veszély, hogy lefegyverzi, tévútra viszi a
munkásmozgalmat.
Az antiglobalista mozgalom, amely leleplezi és elutasítja a globalizációt, az
USA, illetve a multinacionális nagytőke átfogó gazdasági, politikai és szellemi
uralmát, fontos része az antiimperialista harcnak. A megoldást azonban nem a
társadalmi forradalomban, nem a kapitalizmus megsemmisítésében látják, hanem
„egy más világ“ homályos elméletében. Magyarországon a nevesebb antiglobalisták
közé tartozik Artner Annamária.
A szociáldemokrata áramlat az egyik legerősebb és legveszélyesebb jelenség. A
dolgozó tömegeket eltéríti az osztályharctól. Szocialista jelszavakkal a pénz
totális uralmára épülő liberális kapitalizmust teremtenek. Hiller István
munkásságát mindenképpen említenünk kell.
Ebbe a szellemi körbe tartoznak, de gyakorlati munkásságuk révén jelentős önálló
szerepet játszanak a tőkés rend apologetikusai (támogatói), köztük Szalai
Erzsébet, Tamás Gáspár Miklós, Gazsó Ferenc, Krausz Tamás. Ezek a nézetek
tagadják az osztályok létét, az osztályharcot, tagadják, hogy korábban
szocializmus volt, miközben leleplezik a tőkés rend számos ellentmondását.
Ehhez kapcsolódnak a baloldali bázison jelentkező revizionista nézetek,
amelyeknek képviselői nagy munkát fejtenek ki a Munkáspárt 2006-ban.
A keresztényszocialista áramlat feljövőben van, annak mértékében, ahogyan a
szociáldemokrácia nem tud kielégítő válaszokat adni. Giczy György, Semjén Zsolt,
Harrach Péter és mások írásaiban az egyház szociális érzékenysége köszön vissza,
leleplezik a kapitalizmus ellentmondásait, miközben a megoldást erkölcsi
tényezőkben látják.
Nem hallgathatunk más jobboldali nézetekről sem. Csurka István, vagy manapság
Vona Gábor nézetei leleplezik globalizációt, a multikat, a nemzeti érdekek
megsértését, a nyomort.
Válaszaik azonban nem a szocializmushoz visznek előre, hanem megmaradnak a
kapitalizmus keretei között.
