Cikkek
 

Elméleti sarok: Vigyázat, veszélyes!

Elmélet

Eszmei harc nélkül nem megy

A Kiáltvány talán legizgalmasabb fejezete a „Szocialista és kommunista irodalom“ címet viseli. A világ minden kincséért se lapozzuk át! Képzeljük magunkat bele abba a történeti helyzetbe! Milyen ideológiák ütköztek meg? Rájövünk, hogy a Kommunista Kiáltvány nem légüres térben, nem ideológiáktól mentes térben jött létre, hanem sokféle ideológia kereszttüzében, folyamatos eszmei harcban.

Második lépcsőben gondoljuk végig, hogy a ma szereplőiből kik hasonlítanak rájuk, kikkel helyettesíthetők be azok a nevek, amelyekre Marx és Engels hivatkoznak! Marx és Engels üzenete világos: a kommunistáknak ma is az emberek agyát kell megnyerni. Az embereket kell meggyőzni arról, hogy az, amit mások mondanak, nem helyes, és csak a marxizmus adhat a problémáikra választ. Eszmei harc nélkül akkor sem ment, ma sem megy.

Elméleti össztűz az eszmei ellenfelekre

Marx és Engels többféle nézettel vitatkozik. Reakciósnak nevezi azokat a nézeteket, amelyek baloldali, szocialista jelszavakat használnak, bírálják a kapitalizmust, de mindegyikük a saját társadalmi osztálya érdekében lényegében a kapitalizmust erősíti. Ugye, milyen ismerős? Ilyenek a feudális szocialisták, a kispolgári szocialisták, a konzervatív szocialisták. Marx és Engels így foglalja össze ezeket a nézeteket: „A burzsoázia egy része orvosolni akarja a társadalmi visszásságokat, hogy ezzel a polgári társadalom fennmaradását biztosítsa.“

Végezetül a Kiáltvány az utópikus szocializmussal foglalkozik. Ők nem akarják a kapitalizmust megőrizni, meg akarják semmisíteni, de az oda vezető utat nem az osztályharcban, hanem a szép eszmék terjesztésében látják. Ők a marxizmus előfutárai, de nem marxisták. Marxistává akkor válunk, ha felismerjük az osztályharc szükségességét.

Párhuzamok a mával

Mit kell tennünk ma? Marx és Engels nem írhatta le a mai magyar szellemi életet, de módszert adnak nekünk.

Ma is számos olyan irányzatot találunk, amelyek baloldali kategóriákat használ, leleplezi a kapitalizmust, de célja nem a tőkés rendszer megdöntése, hanem a polgári társadalom fennmaradása.

A győztes polgárságnak szüksége van arra, hogy utólag is bizonyítsa a rendszerváltás szükségességét, illetve azt, hogy a mostani tőkés modellnek nincs alternatívája. Éppen ezért azt igyekszik bizonyítani, hogy a szocializmus a belső logikája miatt van halálra ítélve. A reform ideig-óráig meghosszabbítja a létét, de kiélezi a belső ellentmondásokat és elpusztítja a szocializmust. Ez egyben „figyelmeztetés“ Kínának, Vietnamnak. E polgári áramlat markáns képviselője Kornai János akadémikus.

A polgárságban mindig vannak olyanok, akik leleplezik a kapitalizmus belső ellentmondásait, mindenekelőtt a szegénységet, a kizsákmányolás különböző formáit, de éppen azért, hogy jobbá tegyék a kapitalizmust. Gombár Csaba szociológus vagy Ferge Zsuzsa szociológus például értékes munkát végez a magyarországi szegénység feltárásával.

A szegénység, benne a gyermekszegénység folyamatos emlegetése azonban önmagában nem jelent megoldást. Fennáll a veszély, hogy lefegyverzi, tévútra viszi a munkásmozgalmat.

Az antiglobalista mozgalom, amely leleplezi és elutasítja a globalizációt, az USA, illetve a multinacionális nagytőke átfogó gazdasági, politikai és szellemi uralmát, fontos része az antiimperialista harcnak. A megoldást azonban nem a társadalmi forradalomban, nem a kapitalizmus megsemmisítésében látják, hanem „egy más világ“ homályos elméletében. Magyarországon a nevesebb antiglobalisták közé tartozik Artner Annamária.

A szociáldemokrata áramlat az egyik legerősebb és legveszélyesebb jelenség. A dolgozó tömegeket eltéríti az osztályharctól. Szocialista jelszavakkal a pénz totális uralmára épülő liberális kapitalizmust teremtenek. Hiller István munkásságát mindenképpen említenünk kell.

Ebbe a szellemi körbe tartoznak, de gyakorlati munkásságuk révén jelentős önálló szerepet játszanak a tőkés rend apologetikusai (támogatói), köztük Szalai Erzsébet, Tamás Gáspár Miklós, Gazsó Ferenc, Krausz Tamás. Ezek a nézetek tagadják az osztályok létét, az osztályharcot, tagadják, hogy korábban szocializmus volt, miközben leleplezik a tőkés rend számos ellentmondását.

Ehhez kapcsolódnak a baloldali bázison jelentkező revizionista nézetek, amelyeknek képviselői nagy munkát fejtenek ki a Munkáspárt 2006-ban.

A keresztényszocialista áramlat feljövőben van, annak mértékében, ahogyan a szociáldemokrácia nem tud kielégítő válaszokat adni. Giczy György, Semjén Zsolt, Harrach Péter és mások írásaiban az egyház szociális érzékenysége köszön vissza, leleplezik a kapitalizmus ellentmondásait, miközben a megoldást erkölcsi tényezőkben látják.

Nem hallgathatunk más jobboldali nézetekről sem. Csurka István, vagy manapság Vona Gábor nézetei leleplezik globalizációt, a multikat, a nemzeti érdekek megsértését, a nyomort.

Válaszaik azonban nem a szocializmushoz visznek előre, hanem megmaradnak a kapitalizmus keretei között.