Cikkek
 

Balszemmel - könyv alakban

Pártélet


A párt lapja mostanáig csak az interneten jelent meg, másolásban terjedt. Az új Szabadságban indította útjára Thürmer Gyula a Balszemmel című rovatát. A rovat a visszhangok szerint az olvasók egyik kedvencévé vált. A magyar politika mostani válságának időszakában sokan kapaszkodónak tekintették ezeket az írásokat a káoszban való eligazodáshoz. Egyetértők és vitázók egyaránt fölfigyeltek e gondolatokra. Talán éppen azért, mert a Munkáspárt elnökének írásaiban egy saját hangú, s önmagához következetes állásponttal találkoznak.
Az első 33 hét írásait most egy gyűjteményes kötetben is kiadta a Munkáspárt. A könyvet jó szívvel ajánlhatjuk mindazok figyelmébe, akiket érdekel a politikai események mögé is tekintő, kommunista és egyúttal nemzeti nézőpontú értékelés.
A könyvet 3000 példányban jelentettük meg. A Szabadság előfizetői, köztük a KB tagjai - tehát mintegy 1200-an napokban ajándékként, s természetesen ingyen, megkapják a kiadványt. Terjesztjük a könyvet a párt elnökének nyilvános fővárosi és megyei programjai során is. A pártszervezetektől pedig azt kérjük, vállalják a fennmaradó mintegy 1000 példány terjesztését, eladását a környezetükben. A könyv eladási ára 500 forint. Azt szeretnénk, ha a befolyó összegből folytatni tudnánk a sorozat kiadását.