Cikkek
 

Mi kommunisták küzdünk a tőke ellen

Pártélet


A PKP FŐTITKÁRA KÖSZÖNETTEL VETTE THÜRMER GYULA ÜDVÖZLETÉT ÉS AZ ÚJ KÖNYVÉT
A PKP FŐTITKÁRA KÖSZÖNETTEL VETTE THÜRMER GYULA ÜDVÖZLETÉT ÉS AZ ÚJ KÖNYVÉT

A Portugál Kommunista Párt (PKP) meghívására március 21. és 25. között Vajda János alelnök vezetésével munkáspárti küldöttség járt Lisszabonban.
A delegáció tagja volt Váncsa Csaba munkás (32) és Kósa Zoltán számítástechnikus (33), a Központi Bizottság új tagjai, valamint Thürmer Marianna egyetemista (19). Találkozóra és megbeszélésre került sor a testvérpárt politikai bizottságának és titkárságának több tagjával, a lisszaboni szervezet vezetésével, Santarém régió több pártszervezetével, kommunista polgármesterekkel. A delegáció fiatal tagjai, mint a Baloldali Front vezető aktivistái külön tapasztalatcserét folytattak a Portugál Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetőivel. A magyar küldöttséget fogadta Jerónimo de Sousa elvtárs, a Portugál Kommunista Párt főtitkára.
A mostani látogatás is része a két kommunista párt közötti rendszeres kapcsolatoknak és jó együttműködésnek. Legutóbb 2006. novemberében, közvetlenül a 22. kongresszusunkat követően a Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula részt vett a 63 kommunista és munkáspárt részvételével zajlott lisszaboni nemzetközi tanácskozáson. A kétoldalú találkozón itt fogant meg a gondolat, hogy a hozzánk hasonlóan gondolkodó és harcos portugál kommunisták küzdelmét, harci módszereit közvetlenül ismerhessék meg a Munkáspárt fiatalabb vezetői. A magyar küldöttséget mindenütt nagy szimpátia fogadta, amikor Vajda János bemutatta a párt új generációjának képviselőit, olyanokat, akik már a Baloldali Font - Kommunista Ifjúsági Szövetség munkájában érlelődtek vezetővé, a KB tagjaivá, s maguk is munkás helyzetű fiatalok.
A vendéglátók valóban széles körű tapasztalatcserére biztosítottak lehetőséget a küldöttségnek a választási és propagandamunka, a pártszervezés, a szakszervezeti harc, az önkormányzati tevékenység kérdéseiről. A PKP nagy és erős pártja az európai kommunista mozgalomnak. A legutóbbi választások eredményeként - ahol 1986 óta a Zöldekkel együtt indulnak - tíz képviselővel vannak jelen a 230 fős parlamentben. Az európai parlamenti választáson 8,2, a két évvel ezelőtti helyhatósági választáson pedig 11-12 százalékos eredményt értek el. Mintegy 4000 képviselőjük van a különböző szintű portugál önkormányzatokban, s 300 olyan település van, ahol a kommunisták vannak többségben.
Elsősorban a munkásterületeken és hagyományos agrárharcos vidékeken erős a párt befolyása. A pártban és környezetében még élő az antifasiszta harc, az 1974-es "vörösszegfűs forradalom" emléke, tapasztalata. A portugál kommunisták mindenütt hangsúlyozták, hogy a választási pozíciók, eredmények nem választhatók el a párt tömegbefolyásáért folytatott hosszú, mindennapos és céltudatos munkától.
A párt politikájának középpontjában a tőke elleni osztályharc áll, ennek legfőbb eszköze pedig a fegyelmezett kommunista párt léte és erősítése. A legutóbbi, 15. kongresszust megelőzően a PKP-ban is megjelent egy opportunista próbálkozás, amelynek azonban elejét vették. Most a párt belső életében négy fő kérdésre koncentrálnak. Ezek: a párttagok ideológiai képzése, a párt munkahelyi szervezeteinek és általában a munkás és ifjúsági bázis megerősítése, a PKP önálló anyagi bázisának biztosítása, és a párszervezetek mobilizálása az embereket érintő helyi ügyekben való küzdelemre. Az elmúlt esztendőben elbeszélgetést indítottak valamennyi párttaggal, ezt a feladatot másfélezer aktivista vállalta pártmegbizatásként. A pártnak 2006 végén 56 ezer regisztrált tagja volt, s további 40 ezer taggal folytatják a tisztázó beszélgetést. A párt szervezeti alapelve a demokratikus centralizmus, amely a tagsági követelmények fegyelmezett betartásán alapulhat - vallják a portugál kommunisták.

BESZÉLGETÉS COUCO KOMMUNISTA TELEPÜLÉSEN
BESZÉLGETÉS COUCO KOMMUNISTA TELEPÜLÉSEN

A portugál pártnak - a parlamenti és helyhatósági pozíciói mellett - is meg kell küzdenie a politikai nyilvánosságért. Arra törekszenek, hogy a kommunista párt önálló és forradalmi propagandát folytasson, a párt aktivistái, tagjai maguk legyenek a párt politikájának propagandistájává, agitátoraivá.  Kitüntetett szerepe van a párt hetilapjának. Az Avante! terjesztése a fő eszköze  a párt szervezésének különösen azokon a településeken és a munkahelyek környékén, ahol a párt szervezetileg nincs jelen. A párt internetes honlapján nemrég online rádiót indítottak, s az aktivisták széles körét informálják és mozgósítják sms-eken keresztül. A PKP a propagandájában méltó szerepet szán a társadalmi harcok történelmi emlékei ápolásának. Most adták ki a portugál kommunisták nemzetközileg ismert korábbi vezetőjének, Alvaro Cunhal műveinek sorozatát, amelyet nyilvános plakátokon is hirdetnek. A látogatás napjaiban ünnepelték a PKP megalakulásának 86. évfordulóját, amelyet a párszervezetekben országszerte tartott gyűléseken összekötötték a párt mai harcaira való mozgósítással.
A párt az erőit évente egy-két erőteljesebb belpolitikai kampányra koncentrálja. Most fejeztek be egy aláírásgyűjtési akciót, amellyel az egészségügyi ellátásokhoz való egyenlő hozzájutás feltételeit követelik, s aminek a szak-szervezetekkel közösen a szocialista kormány politikája elleni százezres utcai demonstráción adnak nyomatékot. Ennek kapcsán a portugál testvérpártban többen utaltak elismerően a Munkáspárt korábbi népszavazási sikerére. A PKP-nak erős a befolyása a legnagyobb szak-szervezeti szövetségben a CGTP-ben. Ez pedig a munkahelyi pozíciókért folytatott több év-tizedes küzdelmen alapul, azon hogy a párt tagjai részt vesznek, beépülnek a munkahelyi szakszervezetekbe.
A PKP főtitkára a magyar delegációval való találkozón általában is hangsúlyozta: pártjaink különböző helyzetben vannak, de összeköt bennünket az azonos identitás , hogy marxista-leninista, nemzeti pártként határozzuk meg  és egyúttal internacionalistának valljuk magunkat.
A mai úgynevezett modern szocialista pártok Európa-szerte a tőke érdekeit szolgálják, munkásellenes politikát folytatnak, és el akarják törölni mindazokat az eredményeket, amelyeket a dolgozók kivívtak. Talán soha nem volt szükség erős kommunista pártokra annyira, mint most. A kommunisták feladata, hogy harcoljanak a tőke ellen és kifejezzék a munkások érdekeit és álmait - mondotta. Elismeréssel szólt a Munkáspárt nemzetközi szerepéről az európai mozgalomban, s a pártjaink közötti együttműködésről. Vajda János ismertette a Munkáspárt érté-kelését a magyar helyzetről, illetve a párt kongresszust követő munkájáról, életéről. A portugál párt meghívta a Munkáspártot arra a júliusi lisszaboni nemzetközi tanácskozásra, amit Portugália soros EU-elnöksége idején tartanak. A delegációnk pedig a Munkáspárt Magyarországra szóló meghívását nyújtotta át a PKP főtitkárának, amit köszönettel fogadott.