Szili Katalin megírta cikkét. (Népszava. 2007. február 23). Nyilván nem azért, hogy másnap, az MSZP kongresszusán elnyerje a miniszterelnök leplezetlen rosszallását és párttársainak kitaszító közömbösségét.
Felelős politikusként, gondolkodó értelmiségiként nyilván azért fordult a közvéleményhez, mert válaszokat akar gerjeszteni. Hangosan kimondott válaszokat és nem csak egyetértő zümmögést, vagy kételkedő köhécselést. Ha ezek a válaszok elmaradnak, netán nem jelenhetnek meg, bárki azt gondolhatja, hogy Szili Katalin írása nem több, mint egy - elnök asszony szavaival élve - a szocialista tábor "gőzleengedő mechanizmusai" közül. Pedig nem az. Szili Katalin írása kiáltás, sőt felszólítás.
Manapság sokan félnek kimondani, ha ugyanazt gondolják, mint mások. Tartanak attól, hogy mit szól a saját csapat, mit szól Európa? Engem nem érdekel. Mindig kimondtam, amit gondoltam, és ami szerintem az embereknek fontos. Most sem félek kimondani: egyetértek Szili Katalin gondolataival.
Igenis a magyar társadalom legkülönbözőbb erői eljuthatnak ugyanazokra a következtetésekre. Nem kell többet tenni, csak az ideológiák és pártvezéri víziók világából leereszkedni a földre, szembenézni az emberek valós fájdalmaival és gondjaival. Szili Katalin ezt teszi, és ezt tesszük, mi, munkáspártiak is.
Egyetértek Szili Katalin értékelésével a mai Magyarországról. A tőkés rendszerváltás kérdését én természetesen másként látom, de ha erről kezdenénk most vitatkozni, soha nem jutnánk közös nevezőre. A rendszerváltás már történelem. Sem ezen, sem azon nincs értelme mindjárt összeveszni, hogy milyennek látjuk a távoli jövőt. Előbb túl kell élnünk a mát. Nekünk, mai politikusoknak az a dolgunk, hogy a ma élő embereknek olyan feltételeket teremtsünk, amikor mindenki dolgozhat, aki dolgozni akar, amikor mindenki taníttathatja a gyermekét, amikor mindenki hozzájuthat az egészségügyhöz.
Egyetértek Szili Katalinnal, hogy ez ma nem így van.
Szívesen átveszem Szili Katalin szóhasználatát: rendszerkorrekcióra van szükség. A milliárdosok világa jól él, az emberek tömegei pedig rosszul. Az új ebben az, hogy most már nemcsak a munkásság, és általában a dolgozó emberek van bajban. A mai politika tönkre teszi a kis- és középvállalkozókat, sőt az értelmiséget is, amely pedig a rendszerváltás főszereplőjének és nyertesének tartotta magát. Ha így van, akkor árt a magyar nemzetnek is, hiszen a nemzet gerincét jelentő rétegeket károsítja.
Egyetértek a megoldási utakkal is. Igen, nem szabad engedni, hogy csak a piac, magyarán a tőkés profitja döntse el, hogy kórház kell vagy szálloda, iskola vagy bevásárló központ, független Magyarország vagy szolgáltatásokra szakosodott gyarmat. Az államnak segítenie kell a társadalmat. Igen, nem kell mindenhova a magántulajdont engedni, állami is kell, szövetkezeti is. Igen, közteherviselésre van szükség, magyarán meg kell adóztatni a multikat is, a milliárdosokat is. Igen, az oktatásba, az egészségügybe kell beruházni. Igen, új módon kell a nemzetet szemlélni. Igen, új alkotmányra van szükség.
Ehhez azonban világosan ki kellene mondanunk, hogy ki ezért a felelős. Kevés azt mondani, hogy a "rendszer működésének korrekciója a társadalomban ma domináns érdekcsoportok ellenállásába ütközik". Amit Szili nem tesz meg, megteszem én. Az igazság az, hogy a mai politikát nem általában a tőke, hanem a tőke legkapzsibb, legkönyörtelenebb, legpusztítóbb része határozza meg. A külföldi tőke és hazai nagytőke, amely nem azt nézi, hogy a kórházban koraszülő anyákat lehet gyógyítani, hanem azt, hogy jó szálloda lehet az épületből. Az igazság az, hogy ezt a politikát nem általában a tőke valósítja meg, hanem az MSZP-SZDSZ-kormány.
Nem elég azt kívánni, hogy "a társadalomban kiépüljenek, és hatékonyak legyenek az erőforrásokat gyarapító rendszerek", ehhez olyan parlamentre és olyan kormányra van szükség, amely ezt megteszi.
Nem elég azt mondani: "Muszáj baloldalinak lenni!" Ha az MSZP politikáját politikai axiómaként baloldalinak tekintjük, akkor nincs miről beszélni. Pragmatikus baloldalra van szükség, amely a társadalom tényleges gondjainak megoldására szövetkezik, és nem az ideológiai különbségek elmosására. Olyan baloldalra, amely képes kifejezni a munkások, kis-és középvállalkozók, értelmiségiek sokszínű érdekeit. Az ilyen baloldal sokszereplős kell, hogy legyen, amibe mindenki tud hozni valamit. Szili Katalin politikusi tekintélyét, a Munkáspárt szervezettségét, és azt az erkölcsi megbecsülést, amelyet következetességével kivívott. Olyan baloldalra van szükség, amely megérti konzervatív ellenzék készségét az együttes cselekvésre az ország érdekében, s nem retten meg az új többség gondolatától, amely egyébként sem létezik a baloldal nélkül. Olyan baloldalra, amely nem áll meg féllépéseknél, mer cselekedni.
