A kérdés költőinek tűnhetne, de nem az, mert a "pozitív" válasz a szocialisták felől érkezett: "Kádár olyat tett meg, amit kevés magyar politikus… biztonságot teremtett. A megélhetés biztonságát". Ezek a szavak Horn Gyulától származnak (Magyar Szocialista Párt Nyugdíjas Tagozatának tolnai fórumán, 2007. március 8.).
Számunkra nem mondott semmi újat. Annyi azonban kétségtelenül döbbenetes, hogy egy renegát szájából hangzottak el. Ám, ami ennél is nagyobb ámulatra késztet, hogy ugyanitt és ugyanakkor egy rövid tőmondattal kijelentette: Kádár János szociáldemokrata politikus volt. Csak csodálkozni lehet azon, miszerint manapság milyen könnyelmű zsonglőrösködés folyik a fogalmakkal. Most arra kényszerülök, hogy kioktassam a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori "magas" funkcionáriusát, a Magyar Szocialista Párt 1994 és 1998 közötti időszak elnökét.
Kádár János 1931 óta volt tagja az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának. Mindig is forradalmárnak vallotta magát, aki következetesen állt szemben a reformizmussal. Horn Gyula szereplése valamire felhívja a figyelmet: bizonyos (nem alapvető) kérdésekben vita van közte és Gyurcsány között. (A Szili-jelenséget most nem firtatom.) Az MSZP elnöke, "Szembenézés" cím alatt futtatott dolgozatában, valamint a közelmúltban lezajlott pártkongresszuson válaszút elé állította alattvalóit: nem lehet egyszerre Kádár Jánost és Nagy Imrét követni. Hivatalosan bejelentette, hogy az MSZP Nagy Imre oldalán áll. Ez világos politikai állásfoglalás. És most berobbant Horn Gyula, a maga bizarr gondolataival. Miután nem árnyalati nézetkülönbségekről van szó, joggal sejthetek taktikai (nem stratégiai) árnyalatot a két politikus között. A pártelnöknek, az MSZP irányvonalának kijelöléséhez szüksége volt egymással szembe állítani a két markáns politikust.
Gyurcsány 1956 és a rendszerváltás híve (és haszonélvezője), ebbe az imázsba nem fér bele a Kádár-kultusz. Ő mai szociáldemokrata, aki a maga és az ország sorsát a tőkés rendszerhez köti, aki csak annyit kíván juttatni a dolgozóknak, amennyi a "tisztességes" proletárléthez elengedhetetlenül szükséges. A kenyér mellé szavazati jogot ad, a "szabad" véleménynyilvánítás jogát, olyan látszatot keltve, mintha a munkás részt venne az ország irányításában. Ezt a szemfényvesztést egyesek demokratikus szocializmusnak, mások jóléti államnak és vannak, akik szociális piacgazdaságnak, vagy szociális hálónak nevezik. Ha azonban valamennyiről lehántjuk a retorika burkát ott áll előttünk a kapitalizmus a maga pőreségében. Nem hiszek abban, hogy Horn Gyula ettől merőben más távlatokra gondol. Akkor miért e nemes gesztus Kádár János felé? Ő, amikor beállt a rendszerváltók sorába leszámolt kommunista(?) múltjával, nosztalgiáival. Gyanítom, inkább arról van szó, hogy az MSZP jó szokása szerint meg akarja lovagolni Kádár János népszerűségét, el akarja orozni a Magyar Kommunista Munkáspárttól, az egykori elnököt hogy ezzel is gyengítse társadalmi bázisát, növelje saját pártjának támogatottságát - megtépázott tekintélyét helyrehozandó. Egy kommunistát nehéz elfogadtatni, amikor a vezetés kiátkozta, ám ha reformistát farigcsálnak belőle, menten szalonképessé válik, s beépülhet a szociáldemokrata panteonba, Peyer Károly, Kéthly Anna, Vanczák János mellé. Hornéknak nagy gyakorlatuk van a kommunista vezetők kisajátításában. Ők temették el Marosán Györgyöt, Grósz Károlyt, ők építették be ideáljaik közé Ságvári Endrét, Lukács Györgyöt, Ernesto Guevarát. Mi munkáspárti kommunisták vagyunk Kádár János örökösei és követői, ezért tiltakozunk az ellen, hogy bárki is eszközül használja fel pitiáner üzelmeihez.
