Cikkek
 

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Balszemmel

Zéró tolerancia

A miniszterelnök a holokauszt évfordulón közös nyilatkozatot fogadtatott el a parlamenti pártokkal. Nem biztos azonban, hogy mindenki, aki egyébként komolyan és teljes politikusi tisztességével elítéli a zsidóellenességet, egyetért azzal, hogy újra és újra hitet kelljen tenni, ráadásul kormányfői biztatásra.
Parlamenten kívüli politikusként bátorkodom megjegyezni, hogy a zsidók megkülönböztetését elvi okokból és történelmi tapasztalataink alapján egyaránt elítéljük, de a hit nem eskükkel válik erősebbé, hanem gyakorlati tettekkel.
"Tudjuk jól, hogy eddigi történelmünk legembertelenebb, legelvetemültebb tettét, a holokausztot az antiszemitizmus és a rasszizmus gyávaságban és önzésben fogant gondolatai, illetve szavai készítették elő." - idézet a nyilatkozatból. Nem tudom, hogy Gyurcsány úr szemében bűn-e Dózsa parasztjainak lemészárlása, de nem ez a lényeg. Gyurcsány a nyilatkozattal az úgynevezett gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvényét igyekszik megágyazni, de szinte biztos, hogy rossz úton jár, amikor a gondolatok és szavak megbilincselésével akarja az antiszemitizmus elleni küzdelmet elintézni.
1944-et nem csak szavak, sőt döntően nem szavak készítették elő, hanem nagyon is valós tettek. Tudják, hogy kinek, minek a tettei? A Horthy-rendszer, a magyar kapitalizmus tettei. A Horthy-rendszer első tettei közé tartozott 1920-ban az ún. numerus clausus törvény. E tettet 1938-42 között újabb meglehetősen konkrét tettek követték. Négy, azaz négy zsidótörvényt fogadott el a magyar tőkés rendszer. A Duna-part csak ezután következett, de akkor valóban következett.

Szavak helyett harcot!

Az antiszemitizmus mögött mindig társadalmi elégedetlenség, egyesek gazdagodása és tömegek elszegényedése áll. A nyilatkozat jó, de kevés. Harcolni kellene a fajüldözést gerjesztő társadalmi gondok ellen. "Az állampolgárok legtöbbjének nincs sem akkora vagyona, sem akkora többletbevétele, hogy abból öngondoskodásra áldozhasson". Magyarországot a további tömeges elszegényedés, a szociális szakadék mélyülése fenyegeti. Ezt nem egy munkáspárti politikus mondta, hanem Lenkovics Barnabás úr, aki eddig az állampolgári jogok biztosa volt. Lenkovics úr szavaira érdemes lenne odafigyelni. Tudjuk, hogy az öngondoskodás emlegetése semmi más, mint a több biztosítós rendszer lélektani előkészítése. Éppen ezért határozottan el kellene vetni a több biztosítós rendszert, mint olyat, ami tönkre tesz bennünket, de még a "szociális piacgazdaság" alkotmányos követelményével sincs összhangban, s tovább rontja a szélsőséges nézetek alapjául szolgáló egyébként sem rózsás közhangulatot.

Ágnes asszony ne legyen miniszter!

Horváth Ágnes ne legyen egészségügyi miniszter! Ha van, akit orvos és beteg, gondozó és látogató egyaránt rühell, az éppen Horváth államtitkár asszony. A TV-ben állítólag azért nem szerepel többet, mert rontja a reklámok nézettségét. De nem ez a lényeg! Olvastam az orvosok lapjában egy cikket, amely szerint az egészségbiztosítás célja "a születéskor várható élettartam meghosszabbítása, az egészségben megélt (fogyaték nélküli) életévek kiterjesztése, az elkerülhető egészségkárosodások és életminőségromlás elkerülése, a népességfogyás mértékének csökkentése". Na már most, ha Ágnes asszony miniszter lesz, és folytatódik a több biztosítós rendszer bevezetése, ezekből a célokból egy se fog megvalósulni. Ezért ne legyen miniszter!

A kommunisták nem harcolhatnak az antiszemitizmus ellen?

Kiderült, hogy az antiszemitizmus ellen sem harcolhat akárki. A Munkáspárt vállalta, hogy Budapesten nemzetközi konferenciát szervez "Harc az európai szélsőjobboldal és az antidemokratikus tendenciák ellen" címmel. A találkozó a Munkáspárt és az Európai Baloldali Párt közös rendezvényeként lett elgondolva, és magában rejti azt a lehetőséget, hogy sok kommunista párt és más - az Európai Szocialista Párttól, így az MSZP-től is - balra álló párt is eljönne Budapestre. Miért? Nos, ezért, hogy küzdjön az antiszemitizmus és minden szélsőjobboldali jelenség ellen. Az ilyen konferenciákhoz pénz kell. Mi is elindultunk szponzorokat keresni. Oda, ahol manapság pénz lehet. A kormánypártokhoz közel álló körökhöz. Nem magunknak kértük, az ügynek. Mi derült ki? Nos, az, hogy ezek a körök mindenkit harcra hívnak az antiszemitizmus ellen, de amikor a kommunisták kínálják az együttműködést, abból nem kérnek. Pénzt áldozni pedig végképpen nem akarnak. Így már értem, hogy miért marad meg minden a parlamenti nyilatkozat szintjén.

Thürmer Gyula