Cikkek
 

Sikeres negyedévet zártunk
A baranyai példa

Pártélet

Új lap - 1

Mohácsott, e történelmi városban tartotta a kibővített elnökségi ülését a párt Baranya megyei elnöksége.
Az ülésen az elnökség nevében az elnök, Gelb Zoltán értékelte a KB munkatervi programjából a 2007 első időszakára megjelölt feladatok végrehajtását.

mohács: a baranyai kommunisták törzshelye
Mohács: a baranyai kommunisták törzshelye

A párt megyei elnöke tájékoztatta a megjelenteket a legszükségesebb feladatainka végrehajtásáról, így többek között szólt arról, hogy a megye párttagsága megértette és teljesítette a kongresszus legfontosabb határozatát, a tagdíjemelés fontosságát. A múlt évben a havi átlagos tagdíj 157 forint volt, idén sikerült 411 forintra emelni.

A párt Baranya megyei elnöksége elérte, hogy tagjainak több mint 50%-a, összesen 32 fő befizetett A Szabadság újságra.
Hasonlóképpen a pártszervezetek munkájának köszönhetően 30 fő teljesítette az elnökség által javasolt Ezres Klub tagságának vállalását. Kéréssel fordultak valamennyi pártszervezethez, hogy teljesítsék a KB által kért követelményeket.

A megyei elnök köszönetét fejezte ki az aktíváknak. A munka eredményes volt - fejezte be beszédét Gelb Zoltán.