Ne beszéljünk mellé, ha tudjuk, hogy rosszul élünk! Ez jut az ember eszébe,
amikor az orvosi váróban az egyik beteg mentegeti a kormányt, mondván, nekik sem
könnyű, világgazdaság van, meg globalizáció, és a többi, és a többi, és igazán
nem ügy az a 300 forint a vizitdíjért. Igenis, ügy! Nem csupán azért, mert
egyeseknek nem gond, másoknak viszont igen, hanem főleg azért, mert egyszer,
valahol nemet kell mondani. Ha nem mondunk nemet, folyamatosan hülyének néz
bennünket minden kormány. Ha pedig hülyének nézhet, akármit bebeszélhet nekünk,
és akármit lenyelethet velünk.
Ne beszéljünk mellé! Mondjuk meg világosan, hogy nem dübörög itt semmiféle
gazdaság, és mi nem élünk jobban. A napnál világosabb a tény: a tavalyihoz
képest 7 százalékkal csökkent a reálbér. Lehet, hogy többet utalnak át a
számlánkra, de az árak is magasabbak. A végeredmény az, hogy több pénzért
kevesebbet vehetünk.
Ne beszéljünk mellé! Ez vonatkozik azokra a kedves, idős nyugdíjas nénikékre is,
akik mint saját gyermeküket féltik Gyurcsány Ferencet a csúnya, gaz és hatalomra
törő Orbán Viktortól, és ezért hajlandóak elhinni a mesét, hogy a nyugdíjas élet
ma fenékig tejföl. A nyugdíjak reálértéke ugyan általában nem változik, de
igenis csökkeni fog azoknál, akik csak azért kapnak többet, mert beleesnek az
indexálásba.
Ne beszéljünk mellé! Ne mondjuk, hogy nincs gond a munkahelyekkel, amikor igenis
van. Ma a magyar gazdaságban 2,8 millió embernek van hely. Ennyien dolgoznak az
öt főnél többet foglalkoztató cégeknél, illetve az államapparátusban. Az ennél
kisebbeket már nem is veszik számításba, mert a minivállalkozás egyik percben
él, a másikban már nem.
Ne beszéljünk mellé! Ne vegyük be a mesét, hogy Horváth Ágnes miniszterként a
betegekért fog aggódni! Nem fog! Az ő dolga keresztül verni a több biztosítós
rendszert, kivenni a zsebünkből az utolsó fillért is. Egyszóval ne beszéljünk
mellé!
