Cikkek
 

Állásfoglalás a vasút megcsonkításával kapcsolatos kormányzati tervekről

Belpolitika

Új lap - 1

A Magyar Közlekedési Klub tiltakozó állásfoglalást bocsátott útjára a vasúti közlekedés újabb tervezett leépítésével és a közlekedési tarifák május elsején bekövetkező emelésével szemben. Az állásfoglaláshoz, mintegy 30 zöld- és más civilszervezet mellett, a Munkáspárt is csatlakozott. A párt nevében április 19-én Thürmer Gyula írta alá a nyilatkozatot.

Megdöbbenéssel értesültünk arról a tényről, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, illetve a MÁV ZRt. Vezérigazgatóságán olyan menetrend-tervezetek készülnek, amelyek 2008-tól a már szüneteltetett 14 mellett további 70 vasútvonalon, a magyar vasúti hálózat felén, a vasúti mellékvonalak teljes egészén, valamint néhány vasúti törzsvonalon is szüneteltetnék a személyszállítást.

Ez a vasútvonalak többségén a közlekedés végleges megszűnésével jár, újabb lökést adva a Magyarországon már jelenleg is elviselhetetlen mértékű közúti tehergépjármű-forgalomnak és egyéni autóhasználatnak.

A vasúti közlekedés megszűntetését az un. közösségi közlekedési reform keretében "a szükségtelen párhuzamosságok felszámolása" szlogen tetszetős jelmezébe csomagolják. A reform keretében eddig valós ésszerűsítésekre nem került sor, kizárólag vasúti vonalakat szüntettek meg.
A helyközi közlekedési tarifák május 1-jén bekövetkező "egy szintre emelése" nem jelenti egységes tarifarendszer bevezetését, hanem csupán a vasúti közlekedés brutális megdrágítása történik, melynek révén lehetetlenné válik a még működő ráhordó jellegű busz-vonat kapcsolatok további fenntartása, működtetése is. Az egységesnek reklámozott tarifa egyszerű árdrágítás. Így május 1-jétől számos település esetében előfordulhat, hogy a vasúti tarifa drágább lesz az autóbusz közlekedésénél.

A reformnak álcázott vasútfelszámolás igazi oka nem a vasút veszteségessége, vagy kihasználatlansága, hanem az, hogy a pénzügyi kormányzat nem kíván forrásokat fordítani - a nemzetközi tranzitútvonalak kivételével - a vasúti pályák rekonstrukciójára, illetve Budapesten kívül kötöttpályás elővárosi közlekedési rendszerek kialakításának finanszírozására. Ugyanakkor a Kormány számolatlanul önti a pénzt a közúti közlekedés, az autópálya építések támogatására, amely gyakorlat a hatalmassá duzzadt költségvetési hiány egyik fő előidézője.

Elképesztőnek tartjuk, hogy a kormányzat 2004 óta lehetetlenné tette, hogy az érintett régiók lakossága, civil szervezetei, önkormányzatai, választott képviselői a régiók közösségi közlekedését érintő döntések meghozatalába érdemben beleszólhassanak, az érdekeiket sértő döntések ellen jogorvoslattal éljenek.

Követeljük, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium azonnal fejezze be a vasúti közlekedés szétverésére irányuló ötleteléseket, és kezdeményezzen vasútvonalanként érdemi döntés-előkészítési, és egyeztetési folyamatot minden érintett érdekcsoport bevonásával. Vizsgálják meg az érintett régió teljes közlekedését, annak átszervezési lehetőségeit, különös tekintettel a személygépkocsi forgalom ésszerű korlátozására, csillapítására. Közismert, hogy az egyéni közlekedésből kizárólag magas szolgáltatási színvonalú kötöttpályás közlekedéssel lehet visszahódítani utasokat. Ezért elkerülhetetlen, hogy a vidéki városok körzetében lévő, valamint egyes észak-déli irányú összeköttetést biztosító vasúti mellékvonalak rekonstrukciója megtörténjen. Az ehhez szükséges források megteremtése kormányzati feladat

A vasúti személyszállítással kapcsolatos közlekedéspolitikának a jelenlegi - a megszűntetésre indokokat kereső egyoldalú szemlélet helyett - a Nyugat-Európában elfogadott szemléleten kellene alapulnia, amely mindenütt, ahol ez ésszerű és lehetséges, a vasutat a közösségi közlekedés gerincvonalának tekinti, és erre fűzi fel az egyéb közlekedési módokat.

Az eddigi "eredmények" tükrében azért is azonnali változtatás szükséges, mert a reformnak álcázott vasútfelszámolás ellentétes az Európai Unió közlekedéspolitikai elveivel, veszélyezteti a Magyar Köztársaság által aláírt környezetvédelmi, klímavédelmi egyezményekben foglalt vállalások betartását.