Folytatva a reagálást Szabó Zoltán okfejtésére (Népszava, 2007. április 2.),
le kell számolnunk fatalizmusával. Kétségtelen, a globalizáció ma már
elválaszthatatlan a kapitalizmustól, azt megszüntetni valóban csak a tőkés
renddel együtt lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy átmeneti időszakban
(amíg be nem következik a forradalmi helyzet) megfelelő politikával nem
korlátozhatjuk hatalmát, még a kapitalizmus keretei között.
Ezt a feladatot természetesen nem bízhatjuk a jelen polgári államra, mert az
maga is eszköze a globalizációban érdekelt multiknak. Ne feledjük, Magyarország,
a rendszerváltást követően (a neokolonializmus jegyében) a nemzetközi nagytőke
érdekszférája, mondhatnám gyarmata lett, a mindenkori kormányfő pedig
voltaképpen a helytartó funkcióját tölti be.
Megítélésem szerint a multik létrejötte és a ma szemünk előtt lejátszódó
globalizáció kialakulása egy olyan objektív folyamat, mely szoros összefüggésben
van a termelőerők fejlődésével, annak mintegy következménye. A formaváltozást
kifejező, azt biztosító termelési viszonyok ideig-óráig alkalmazkodnak a
szüntelenül fejlődő technika követelményeihez, ezért az okot és okozatot együtt
kell kezelni. A kereteket lehet bizonyos határokig feszíteni, ám a robbanás
elkerülhetetlen lesz, ha az ütközés forrponthoz érkezik. Kétségtelen, ki kell
használnunk azokat az "előnyöket", melyek hasznunkra válhatnak de úgy, hogy
ezzel egyidőben korlátozzuk is a multik gazdasági hatalmát.
Szabó Zoltán úgy véli: "a globalizációval szembeszegülni a modern romantikus
baloldal legszebb álma". A cikkíró azt javasolja, alkalmazkodjunk a
globalizációs folyamatokhoz, mert ha nem ezt tesszük, lehetetlenné válik az
ország felzárkózása a fejlettebbekhez.
Miután a tőkés rendszer hierarchikus felépítésű, a felzárkózás - megítélésem
szerint - csupán illúzió. Szabó Zoltán úgy véli, a multik elleni küzdelem "a
baloldal részéről merő pótcselekvés". Azt ajánlja, hogy a nagytőke
korlátozásáért a szociáldemokrácia szervezze meg önmagát nemzetközileg, ezzel
kényszerítve ki nemzetközi szerződések megkötését.
Ez a javaslat lényegében szemfényvesztés, hiszen a XXI. századi nemzetközi
szociáldemokrácia (lásd .Blair, Schrőder ,vagy akár Gyurcsány) politikája
szervesen összefonódott a nemzetközi multik törekvéseivel.
Ha akadnak is a mozgalmon belül "emberibb" megnyilatkozások, azok az egyre
inkább szektává zsugorodó "baloldali" szociáldemokraták szirénhangjai.
Nálunk Szili Katalin képviseli ezt a kétségtelen jó szándékú, de naiv
irányzatot, mely kisebbséget képvisel az MSZP táborán belül.
A szocialista párt tagságának nagyobb része ma ugyanis szolidáris a hivatalos
vonallal, mert jobban fél a Fidesztől, mint a nemzetközi nagytőkétől.
Azt gondolom az első lépcsőben össze kellene fogni a társadalmon belüli
antiglobalista erőket (azokat is, akik nem feltétlenül antikapitalisták) a
multik korlátozására. Ehhez szükséges lenne megteremteni a nemzetközi támaszt.
Az össznemzeti antiglobális elégedetlenség talaján megérlelődhetne a népi
demokratikus tartalmú forradalmi helyzet, mely a permanens forradalom
"játékszabályai" szerint átmenetet képezhetne a szocialista revolúció felé.
A tőke és a szociáldemokrácia házassága (ami a gyakorlatban a tiszavirágéletű
"jóléti" államokban öltött testet), csak addig látszik "megoldásnak", amíg a
kapitalizmus a konjunktúra ciklusában leledzik, mihelyt azt felváltja a
recesszió, kiderül annak omlatag jellege. A megoldás tehát a szocializmus és nem
a giddensi harmadik út. A Szabó Zoltán által ajánlott mensevik recept a
kapitalizmushoz láncolná a szabadulni vágyó dolgozókat. Ez nem proletárprogram.
