1990-ben a rendszerváltás követelése a "demokrácia és a szabadság" volt. Az
akkori ellenzék, amely az értelmiség soraiból került ki, a polgárság klasszikus
jelszavait tűzte zászlajára. Legyen gyülekezési szabadság, legyen
többpártrendszer, legyen sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság. Miért tette
ezt? Egyrészt, a hatalom megszerzéséhez új játékszabályok kellettek. Ha nincs
többpártrendszer, legálisan nem lehetett volna se MDF, se SZDSZ, se más. Ha
nincs sajtószabadság, az ellenzék nem jutott volna sajtóhoz. Másrészt, a
kialakuló új osztály, a tőkésosztály az új játékszabályok útján kívánta hatalmát
érvényesíteni, és távol tartani a hatalomból mindenki mást.
Mi lett mára az elvekből?
Szabadság-e a szabadság, demokrácia-e a demokrácia a mai Magyarországon? Ez a
hatalomra került nagytőke szabadsága, az ő demokráciája. A többpártrendszer
olyan, hogy csak 5 százalék felett enged be a parlamentbe, és lényegében a két
nagy pártcsoportosulás kétpártrendszerévé vált.
A médiatörvény nem azt szabályozza, hogy a Munkáspárt helyet kapjon a médiában.
Azt szabályozza, hogy a polgári parlamenti pártok közül egyik se juthasson túl
nagy hatalomhoz a másik rovására. A médiatörvényt éppen ezért akarják
megváltoztatni, csak még nem tudják, hogy hogyan.
A szólásszabadság, amelyet 1990-ben teljesnek gondoltak, már korlátozott. A
médiában nem jelenhetnek meg a tőkés rendszert zavaró anyagok. A szólásszabadság
gátja az is, hogy a sajtó nagy része magántulajdonba került, és a tulajdonos
dönt arról, hogy mit enged és mit nem.
A gyülekezési szabadság is csak addig lehetett korlátlan, amíg a gyűlések a
hatalmat semmiben nem veszélyeztették. Ma már látszik, hogy egyes gyűlések,
rendezvények reális veszélyt jelentenek a hatalomra, ezért megindult a törvény
megváltoztatása.
A magyar demokrácia a gazdagok demokráciája. A szegényebb rétegek gyakorlatilag
képtelenek érvényt szerezni az igazuknak. Nincs pénzük ügyvédre, pereskedésre.
Miért kell nekünk harcolni a polgári demokráciaért?
A polgári demokrácia viszonyai között könnyebb a mi munkánk is, mint az önkény
körülményei között. A tavaly szeptemberi budapesti események után például a
hatalom rögtön határozott lépéseket tett. A Kossuth teret kordonnal vették
körbe, Budapesten pedig a Közgyűlés engedélyéhez kötötték olyan politikai
gyűlések megtartását, amelyen színpadot és nagy erejű hangosítást használnak.
Ezek az intézkedések nem a párt ellen irányultak, de bennünket is érintettek.
Nekünk ma az utca fő területünk. Bármely intézkedés, ami ezt korlátozza, a mi
szabadságunkat is elveszi. Ezért kell nekünk is harcolni a gyülekezési jog
megőrzéséért, és fel kell lépni minden korlátozás ellen.
A polgári demokráciáért vívott harcban találhatunk partnereket és
szövetségeseket is. Tudjuk, például, hogy a közvetlen demokrácia lehetősége
jelentősen csökkent. Ma majdnem lehetetlen kivívni egy népszavazást. Igen ám, de
sokan tudják, hogy a parlamenten kívül nem nagyon van más eszköz. Ebben a
kérdésben sokakkal lehet együttműködni.
Az 5%-os bejutási küszöb, az antidemokratikus választási törvény nem csak a
kommunistákat sújtja. Éppen ezért némi lehetőség itt is van együttműködésre más
erőkkel.
A Munkáspárt vezetői elleni per felkeltette az emberi jogvédő erők figyelmét.
Lehet, hogy nem mindenki kedveli a kommunistákat, de alapkérdés számukra, hogy
az alkotmány adta jogokat a kommunistáktól sem lehet elvenni. Ebben a kérdésben
is együtt lehet működni.
Rá kell döbbenteni az értelmiséget, hogy az, ami most van, már messze nem az a
demokrácia, amiről annak idején álmodott. Rá kell döbbenteni, hogy a kisfizetésű
tanárnak, orvosnak, műszaki szakembernek nem a nagy pártok oldalán van a helye,
hanem a Munkáspártban.
Lenin a demokratikus harcról
Lenin így írt erről: "A kapitalizmus általában, az imperializmus pedig különösen
illúzióvá változtatja a demokráciát, és ugyanakkor a kapitalizmus demokratikus
törekvéseket hív életre a tömegekben. Demokratikus intézményeket hoz létre,
kiélezi az antagonizmust az imperializmus és a demokráciára törekvő tömegek
között."
