Cikkek
 

A munkásszolidaritás ünnepe
Éltetjük a baloldaliság eszméjét

Pártélet

A fiatalok vörös füsttel borították be a felvonulás útvonalát. A Hősök téri kormányünnepség résztvevői közt nagy feltűnést keltett a Munkáspárt majálisozó menete

Hangulatosan és politikailag is sikeresen zajlott le a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti május elsejei ünnepsége. Rácáfolt arra, amit a tömegkommunikáció igyekezett sulykolni, hogy csak két párt ünnepel, tart majálist, az MSZP és még az SZDSZ. Járókelők sokasága - magyarok és külföldiek - követték figyelemmel a munkáspárt vörös zászlós, teherautós felvonulását az Andrássy úton és a Hősök terén - ami igazi utcai tüntetés volt. A budapesti utcán végig felhangzottak a kormány politikáját bíráló, a munkásszolidaritásra biztató és a nemzetközi szolidaritásunkat kifejező jelszavaink.

A látványos és harcos politikai hangulat megteremtéséből most is kivették a részüket a fiatalok, a Baloldali Front -Kommunista Ifjúsági Szövetség aktivistái.

A Munkáspárt Városligeti majálisozó területét nagyon sok új érdeklődő kereste fel, s nagy figyelem kísérte Thürmer Gyula politikai beszédét.
Egész nap élénk volt a forgalom a párt politikai sátrainál, ahol a párt elnöke dedikálta Balszemmel című

Egész nap sokan fordultak meg a Baloldali Front Kuba-sátrában.
jöttek szolidaritásból, s a jó hangulatért. aki akart az ihatott finom latin-amerikai koktélokat is. Felkereste a sátrat Kuba budapesti ügyvivője és Venezuela nagykövete is.

 kötetét, fogytak most is a régi kiadású politikai könyvek, a Baloldali Front nemzetközi ifjúsági propaganda-anyagai, több száz aláírás gyűlt össze a pedagógusok népi kezdeményezéséhez, sokan most ismerték meg az új Szabadságot.

Május elsején, a munkásszolidaritás ünnepén is megmutattuk: a párt él és élteti a baloldaliság eszméjét, s mi küzdünk a tőke ellen!