Cikkek
 

Levél Gyurcsány Ferencnek

Belpolitika

Gyurcsány Ferenc Úrnak,
a Magyar Szocialista Párt elnökének,
a Magyar Köztársaság miniszterelnökének


Budapest

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Magyar Kommunista Munkáspárt mély megrendüléssel értesült a Kádár János sírja ellen elkövetett vandál akcióról. Üdvözöljük Miniszterelnök Úr, illetve a Magyar Szocialista Párt nyilatkozatát, amelyben elítélik e tettet. Bízunk abban, hogy a valamennyi meghatározó politikai erő abban lesz érdekelt, hogy a sajnálatos esemény ne terhelje az egyébként is gondokkal terhes belpolitikai helyzetet.

Elnök Úr!

Szilárd meggyőződésünk, hogy Kádár János újratemetését úgy kell megoldani, hogy az ne sértse Kádár János emberi és politikai mivoltát, és ne okozzon további feszültséget a magyar politikában.
A Magyar Szocialista Párt több alkalommal kijelentette, hogy nem tekinti magát Kádár és az egykori MSZMP politikai örökösének.
Meggyőződésünk, hogy Magyarországon csak a Magyar Kommunista Munkáspártnak van erkölcsi és politikai alapja Kádár János újratemetésére. A Magyar Kommunista Munkáspárt vállalja Kádár János újratemetését. Kérem Önt, hogy az MSZP elnökeként és miniszterelnökként segítse elő, hogy az esetleges akadályok elháruljanak.
Levelemről tájékoztattam Budapest főpolgármesterét.

Budapest, 2007. május 3.

Tisztelettel

Thürmer Gyula