Cikkek
 

Pártoktatás Székesfehérváron

Pártélet

A pártoktatás negyedik foglalkozását tartotta a Fejér megyei és a székesfehérvári városi elnöksége. Fő szervezőnk és előadónk Amigo György, aki a kádári időszakban több mint 30 évig propagandista volt.

Most az "Osztályharc a mai Magyarországon" címmel készült fel az előadásra. Lenin ma is érvényes gondolatával kezdte: "Az a párt, amely úgy vezeti a forradalmi mozgalmat, hogy nem ismeri forradalmi elméletét nem ismeri a történelmet, nem érti a gyakorlati mozgalmat - az nem győzhet". A mostani pártoktatás sem elvont célokat szolgál, hanem mindennapi harcunk része.

Minden politikai és társadalmi jelenséget, még a legbonyolultabbat is, marxista osztályfelfogásunk alapján kell szemlélnünk.
Miben különbözik a gyári munkás és a tőkés, és miben hasonlít egymásra a Tesco pénztárosa és a gyári munkás, emelte ki Amigo György elvtárs. Határozottan beszél, bariton hangja betölti a hallgatósággal megtelt helyiséget, arcáról az sugárzik, hogy ő is hiszi azt, amit mond.

Az információk didaktikusan és érzelemmel érkeznek a hallgatósághoz.
Először kisebb fokú telítettségű, majd tartalmasabb, újságolóbb, eleinte kisebb jelentőségű, majd fontosabb mondatokkal győzi meg a nagy érdeklődéssel figyelő hallgatót, szinte kézen fogva vezeti a megoldás felé, a megértésig. A hallgatót lekötötte az előadás, mivel a mai kapitalizmusból vett számtalan példával illusztrálta az osztályharc szükségességét. Így kell csinálni!

Orsovai Imre