Ma már megszokottá vált, hogy a politikusok a kívánt hatás kedvéért
szemrebbenés nélkül füllentenek, nem számolva a következményekkel. Ez a fajta
magatartás hosszú távon visszaüt, mint a bumeráng.
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnök asszonya a napokban az Egyesült
Államokban járt és találkozott az ott élő emigráns (disszidens), jórészt l956-os
magyarok egyes csoportjaival. Előadásai során tájékoztatót adott a hazai
politikai-gazdasági viszonyokról. A Fideszt úgy jellemezte, mint
"tőke-magántulajdon és kapitalizmusellenes" erőt. Vagyis olyan párt gyanánt,
mely kommunista programot hirdet.
Napirendre is térhetnénk e "fura" minősítés felett, mint ahogyan Háry János
nagyotmondásai legfeljebb megnevettették hallgatóságát, de nem tehetjük, mert ez
a kijelentés egy komoly ember szájából hangzott el, aki nem hihet igazán abban
amit állít, aki két legyet akar ütni egy csapásra. Kimondatlanul is arra
célzott, hogy Orbán Viktor és Thürmer Gyula egy tőből fakad. Mindkét megtámadott
párt joggal tiltakozhat e rágalmazás ellen. Számunkra ugyanis a tőkés rend
felszámolása alapvető stratégiai feladat, amire forradalmárok ezrei-milliói
tették fel (esetleg áldozták) életüket. Az utolsó elnyomó-kizsákmányoló
osztálytársadalom meghaladásáért folyó küzdelem a mi kiváltságunk, nem
engedhetjük meg, hogy az ellenfél azt a maga fondorlatos céljaira "kisajátítsa".
Természetesen mi sem áll távolabb a Fidesztől, mint a marxisták célkitűzéseinek
eltulajdonítása. Ez tagadása lenne az orbánisták
ellenforradalmi-kommunistaellenes arculatának. Orbán Viktor a bennünket agyagba
verő politikus, aki színrelépése óta kötőjel gyanánt használja a vad
kommunistázást - komolyan tör a "kiradírozásunkra". Ez az igyekezet tökéletes
megfelel egész koncepciójának Nyilvánvaló, Szájer József sem partizánkodik,
amikor az Európai Unióban egyik kezdeményezője a kommunista pártok betiltásának.
Ha azonban a Fidesz programját vesszük górcső alá, nem találunk utalást a
Kommunista Párt Kiáltványában lefektetett elvekre.(Ne tévesszen meg bennünket a
csalárd populizmus.) Orbánék 1998-2002 közötti regnálása megmutatta igazi arcát.
Valójában a Fidesz éppen úgy a kapitalizmus híve, mint a mai magyar parlament
bármelyik pártja. A különbség a frazeológiában, a módszerekben van, s abban,
hogy ki-ki melyik tőkés érdekszövetség képviselője. Orbánék a jobboldali polgári
konzervativizmus elkötelezettjei. Felfogásában sok elemét találjuk ugyanakkor a
horthyzmusnak is. Élvezi a klerikális körök bizalmát, hiszen enélkül
elképzelhetetlen lenne, hogy keretein belül - vele tökéletes egyetértésben -
együttműködhetne az "önálló" Keresztény Demokrata Néppárttal.
A pártelnök "népbarát" megnyilatkozásait naivitás és bűn lenne komolyan venni,
még taktikai megfontolásokból is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy konkrét
ügyek kapcsán nem támogathatnánk egy-egy akciójukat, ha meggyőződünk
elhatározásuk komolyságáról, és a cél találkozik elgondolásainkkal.
Ez nem paktum, nem szövetség, csupán összehangolt eseti fellépés. (Ilyen
együttes cselekvés egyébként adott helyzetben elképzelhető - sőt kívánatos lenne
- az MSZP-vel is, például a nyomuló fasizmus visszaszorítására.)
Az időnként előforduló közös cselekvés azonban nem ment fel bennünket
ellenségeink, vagy ellenfeleink elvi alapon történő bírálata, igazi karakterük
leleplezése, és valódi törekvéseikkel szembeni fellépés alól.
Dávid Ibolya két ellenségével kívánt egyszerre "végezni", amikor összemosta a
Fideszt a Magyar Kommunista Munkáspárttal, és a MKP-ot a Fidesszel. A MDF
vezetése úgy akar voksokat szerezni a Fidesz rovására, hogy kimondatlanul is
kommunizmussal vádolja meg a tőkés rendhez ragaszkodó orbánista szavazókat. Hogy
az amerikai magyar emigráns közösség hitelt adott-e a messziről jött ember
manipulációjának, nem tudom, mindenesetre félretájékoztatja és megzavarja
hallgatóságát.
Ezzel az etikátlan és felelőtlen cirkuszi attrakciójával, Dávid Ibolya rálépett
az általa korábban oly sokat bírált útra, nevezetesen: távlatai érdekében immár
ő sem riad vissza az alaptalan, hazug lépésektől, hogy ellenfeleit hátrányos
helyzetbe hozza. Ez az áldatlan jelenség politikai állapotainkra vet rossz
fényt.
