Szili Katalin írása (Egy lezáratlan vita, Népszava április 30.) jószándékú,
de káros. Jószándékú, mert - a tőkés rend vitathatatlanságának kinyilatkoztatása
mellett - kiáll a kisemberek, az elnyomottak, a kizsákmányoltak és a hátrányos
megkülönböztetés kárvallottjai védelmében. Káros, mert olyan illúziókat ébreszt
a jobb sorsra érdemesebbekben, mintha a kapitalizmus körülményei között a
szegénység, az esélyegyenlőtlenség, a kirekesztettség csupán átmeneti anomália
volna, melyet a felső tízezer összefogásával, kormányzati intézkedésekkel és a
parlamenti pártok közötti egyetértéssel orvosolni lehetne.
Kétségtelen, a dolgozók "teljes" kifosztása csak egy kegyetlen terrorista
diktatúra viszonyai között képzelhető el, amikor a sorsukkal elégedetlen
"lázadók" minden pisszenésére a hatalom kíméletlenül lesújt. A polgári
demokráciákban az uralkodó osztályok nem alkalmazhatják az önkényuralom
eszközeit, mert ezzel megszűnne demokrácia lenni. Ez utóbbi politikai
felépítményben a kizsákmányolóknak szem előtt kell tartaniuk, hogy a
választásokon az embertelen, méltánytalan bánásmód megingathatja vezető
pozícióikat, s ellenfeleiket juttathatja előnyös helyzetbe. Valamit tehát adni
kell.
Ám, amit Szili Katalin javasol, több a legszükségesebbnél, ezért az uralkodó
osztályoktól nem várható el, hogy az értéktöbblet rovására nagy áldozatokat
hozzanak. Illúzió az is, hogy a munkásosztály számíthat a termelési eszközök
birtokosainak önkéntes kegyeire, adományaira, koldusfilléreire. Az a
proletariátusé, amit összefogással, szervezettséggel magának kiharcol. A
rendszerváltás azonban szétzilálta a munkásságot, atomizálta a szakszervezeti
mozgalmat, s a dolgozók érdekeiért valóban síkraszállók (baloldal) helyzetét
mind nehezebbé teszi. Igazán akkor lesz arra esélyünk, hogy az elnyomottak
érdekeiért tegyünk valamit, ha a proletariátus "önmagában" való osztályból
"önmagáért" való osztály lesz. Ez idő és felvilágosító munka kérdése. Ezt a
folyamatot csak nehezíti a Fidesz és a Magyar Szocialista Párt populista,
népámító tevékenysége.
Szili Katalin írja: "az Európai Unió azért küszködik: hogyan lehet a modern
európai fejlődés legvonzóbb ígéretét - a szocialista piacgazdaságot és a minden
polgáráért felelős "jóléti államot"- a kíméletlen piaci verseny szükségleteivel
viszonylag elviselhetően összeegyeztetni?" Mintha az Európai Unió nem a
profitéhes multik szervezete lenne. Mintha a profitéhség és az éhség között nem
lenne ok-okozati összefüggés. Ez a megfogalmazás azt a hamis látszatot kelti,
hogy az EU a gazdagok rovására a szegények védelmére kelne. Vajon az elnyomottak
érdekeit képviselik azok, akik e nemzetközi szervezeten belül a kommunista
pártok beszüntetéséért "küszködnek"? Nincs az EU burzsoáziájának más
politikai-gazdasági érdeke, mint a honi burzsoáziának!
A cikk írója "csodálkozva és sajnálattal" állapítja meg: "A szerves
együttfejlődés elgondolt reménye helyett a széttördelődő mozaikosodás valósága
tárul fel előttünk…" Lehetséges, hogy Szili Katalin nem ismeri a kapitalizmus
természetrajzát és úgy gondolja, lehet rajta erőszakot elkövetni? (Lehet, de ez
majd a szocialista forradalom feladata lesz és nem a polgári álmodozóké!)
Becsapták a dolgozókat, akik a szocializmus romjain kapitalista jólétet ígértek.
Szili: "Több, mint másfél évtizeddel a rendszerváltozás után szociálisan még
mindig nem sikerült a fordulat történelmi előnyét bizonyítani. Ezért nem
csodálkozhatunk azon a nosztalgián, amely a leváltott rendszer iránt érződik." A
cikkíró szerint, ha meghaladjuk „félperifériás" helyzetünket remény van a
hangulatváltásra. Csakhogy olyan régi tagok, mint Görögország, Portugália és
Spanyolország helyzete aligha nevezhető másnak, mint félperifériásnak. Szili
Katalin azt javasolja, hogy a kíméletlen címkézés, marakodás helyett arról
vitatkozzanak, miként lehetne a szociális piacgazdaságot a jóléti állammal
összhangba hozni. Ehhez olyan gazdaság- és szociálpolitika kellene, melyre a
kapzsi újgazdagoktól aligha számíthatunk.
A mi mohó kizsákmányolóink az EU-tól várják a mannát, s ennek morzsáiból valamit
talán juttatnának a magyar dolgozóknak. Ezt is természetesen csak akkor, ha a
proletariátus hajlandó követeléseiért megküzdeni. Ennek bekövetkezte a mi
felelősségünk és feladatunk. Az MSZP-től hosszabb távon nem várhatunk mást, mint
a gáz-, a vízdíjak, a gyógyszerköltségek emelését, újabb adók kifundálását,
melyek ugyancsak megnyomorítják a lakosságot.
Népellenességüket szemléletesen bizonyítja, hogy az újabb és újabb terheket nem
időben, ésszerűen terítve, hanem egyszerre zúdították az országra,
egzisztenciális válságot idézve ezzel elő. Az empátia hiányát "ügyesen"
párosították a demagógiával. Nagy baj, hogy az MSZP népellenességét a Fidesz a
maga erősítésére igyekszik kihasználni, növelve 2010-es választási esélyeiket.
Ha bekövetkezne az "ifjú törökök" győzelme, csöbörből vödörbe kerülnénk. Egy
valódi baloldali blokkot kellene e veszéllyel szembeállítani.
