Meleg nyári délután volt a hetvenes évek közepén. A Kőbányai Pártbizottság
székházában a meleg és a nyári szabadságok miatt a megszokottnál is kevesebben
fordultak meg.
Fiatal pártmunkásként lelkesen, a határidők betartására ügyelve végeztem a
munkám. Az egyik nagyvállalati pártszervezettől vártam egy fontos jelentést,
amit azonnal vinni kellett a főnökséghez.
Hirtelen megszólalt a telefon: a várt anyag megérkezett!
Felugrottam és szinte rohamléptekben mentem a porta felé. A lépcsőház nem egy
széles építmény volt. A lépcsőket nagy lendülettel vettem, egyszerre
kettőt-hármat is lépve haladtam a földszint felé. A fél emeleti
lépcsőházfordulóhoz szinte ugorva érkeztem.
A fordulóban hirtelen szembe jött velem egy férfi, akit majdnem elsodortam.
Megijedtem, hiszen majdnem lelöktem a lépcsőn. Valami késői látogató, gondoltam,
vigyázott volna jobban! Felnéztem, és látom: Kádár János áll velem szemben.
Most mi lesz? Magamban már egy szigorú megrovás pártfegyelmivel is kiegyeztem
volna. Nem lett belőle fegyelmi. Látja fiatalember, ha rohanunk, akkor könnyen
bekövetkezhet a baj!
Legyen körültekintő, és feleslegesen ne szaladgáljon itt! - zárta le a
lépcsőházi találkozót Kádár János. Majd megkérdezte: Mondja, bent van a főnöke?
Rögtön tudtam, hogy Kádár János "titkának" lettem akaratlan tanúja.
Kádár János ugyanis nem szerette a formaságokat, de ebben is fegyelmezett
pártmunkás volt, s betartotta a szabályokat, bármilyen terhes is volt.
Szakali József szólal fel március 15-én
Évente egy-két alkalommal azonban félretett minden protokollt, és kíséret
nélkül, szinte magánemberként egy-két órára eljött Kőbányára. Az akkori kerületi
első titkár, Szakali József régi motoros volt. A rendszerváltás után egyébként
haláláig tagja maradt a Munkáspártnak. Kádár látogatása egyaránt szólt a
munkások-lakta Kőbányának, az első titkárnak, akit becsült, és egy kicsit
Jolikának is, aki Kádár elvtárs titkárnője volt a pártközpontban, s egyben merő
véletlenségből Szakali felesége. Jolika egyébként ma is pártunk tagja.
Kádár elvtárs nem engedte, hogy ilyenkor a kapuban várják. Megérkezett,
komótosan felsétált az első emeletre. Ami ezután jött, az a nagy ember, az
államférfi és pártvezető kis "titka" volt. Kormányőrök, orvos, na és persze, a
felesége nélkül irány a Kőbányai Sörgyár! De nem ám a főkapuhoz, hanem az Ászok
pincéhez! A titkos program búvóhelye a százhektós hordó volt. A hordó amolyan
söröző fülke volt hat-nyolc embernek. Kádár elvtárs imádta az ultit, nos,
Kőbánya adott otthont a titkos ulticsatáknak.
Politizálni szigorúan tilos volt. Kérdezni is csak Kádár kérdezhetett, de ő is
csak a családról, a partnerek egészségéről. És persze, mint minden rendes
kártyapartiban, mindenki elmondhatta a véleményét a többiek ultitudásáról.
Szinte tobzódásnak számított a néhány pohár kőbányai sör és zsiroskenyér
vöröshagymával, amit sehol másutt nem engedhetett meg magának az ország első
embere, csak nálunk, Kőbányán.
