Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin a minap azzal a kéréssel fordult a
parlamenti pártok elnökeihez, hogy jöjjenek össze egy közös misére a megbékélés
jegyében - Nagy Imre, l956-os miniszterelnökre emlékezve.
A gyermeteg Katalin hisz abban, hogy az ájtatosság szelíd árnyékában az egymásra
acsarkodó ádáz ellenségek kibékülhetnek a nagypapa nemzeti egységet hirdető
politikája jegyében. Béke csak akkor lenne közöttük, ha valamelyik fél
feltételek nélkül behódolna a másiknak. Ilyen idillikus helyzet a közeljövőben
aligha várható.
A szent magába fordulást színlelő Orbán Viktor, Fidesz elnöknek és a katolikus
egyházi körök emberének, Semjén Zsoltnak sajnálatosan éppen erre az időre
"elodázhatatlan" tennivalói támadtak, így az összejövetelt nélkülük kell
megtartani. Egy nagykoalíció első lépései tehát egyelőre váratnak magukra.
Nem vagyok biztos abban, hogy a nép sokat veszítene az ökumenikus rendezvény
megtartása, vagy elmaradása, esetleg csonka lebonyolítása miatt. A politikai
elit azonban biztosan károsodna, amiért rövidlátó vezetői mereven elzárkóznak
minden találkozás, következésképpen minden kompromisszum elől.
Ez a szűklátókörűség megosztja a tőkés uralkodó osztályt és azok hűséges
kiszolgálóit. Ez egyáltalán nem javítja az áldatlan körülményeket, ellenkezőleg:
tágítja a fennálló szakadékot a két legnagyobb erő között. Nem igaz, ugyanis
hogy áthidalhatatlan és alapvető politikai-ideológiai különbségek osztják meg
őket.
Valamennyi a kapitalizmus, az atlantizmus, és az eurós politika fenntartásában
érdekelt. Gyanítom a harc nem elsősorban eszmei természetű. Itt a hatalom és az
ezzel járó anyagi előnyök, valamint a kiváltságok jelentik az igazi tétet. A
mindebből való kirekesztettség, vagy legalább is a másodlagos (másodhegedűs)
státusz nehezen viselhető el a nagyravágyó, mindent birtokolni akaró ifjú
titánok számára.
Azt javaslom, ne dőljünk be a hangzatos ígéreteknek, hazafias sztereotípiáknak,
a morális, esetleg vallásos és neobarokkos frázisoknak. A szépen hangzó retorika
mögött sokkal prózaibb motivációk állnak, nevezetesen a megszállott lelkek
uralmi tébolya, mert ez vezet az "üdvösség" felé.
Mindazonáltal nevetségesnek tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc, az egykori KISZ vezető
kész részt venni egy imával egybekötött találkozón. Nem lehetett volna kiiktatni
a klerikális -vallásos jelleget a szeánszból? Ma már semmi sem történhet
hazánkban egyházi jelenléte nélkül? Úgy látszik zászlószentelés, hídavatás,
útátadás papok távollétében nem bonyolítható le.
Ezek a gyakorlati létesítmények menten összeomlanának, ha nem szívnák magukba a
bódító tömjén illatát, és nem viselnék magukon az "Úr" áldását. Az állam és az
egyház történelmi szétválasztása még várat magára.
Ez minden bizonnyal már a közösségi társadalom feladata lesz. A szocialista
miniszterelnököt nem zavarja materialista, marxista "eltökéltségének" múltja,
bármire hajlandó a cél eléréséért. Ilyen képlékeny "öntudattal" még nagyra
viheti. Nagyra, mint a francia IV. Henrik, akinek Párizs megért egy misét:
vallást váltott és legott király lett.
