Cikkek
 

Szolnok: jó lehetőségek és kitartó munka

Pártélet

Thürmer Gyula látogatása a törökszentmiklósi IEC-gyárban
Thürmer Gyula látogatása a törökszentmiklósi IEC-gyárban

A Munkáspárt benne van a megye és város politikai szöveteiben. Jók most a lehetőségeik, használják ki őket!

Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere Thürmer Gyulát, aki a múlt héten tett látogatást Jász- Nagykun-Szolnok megyében.

A Munkáspárt felelőssége nagy, hiszen Szolnokon, akárcsak országos szinten, a két nagy tábor között lényegében egyensúly van. A Fidesz képviselőjeként tavaly összesen 264 szavazat-többlettel lett polgármester.

A Munkáspárt képes lehet arra, hogy megnyerje a mostani politikával elégedetlen baloldali választók támogatását - értettek egyet a beszélgető partnerek.

A Munkáspárt támogatja a városi vezetés pozitív intézkedéseit, például azt, hogy a fiatal anyák gyermekük három éves koráig ingyen utazhatnak a városi buszon. Ugyanakkor szóvá fogjuk tenni, mindazt is, amivel nem értünk egyet - hangsúlyozta a párt elnöke.

Thürmer Gyula találkozott Fejér Andorral, a megyei közgyűlés elnökével is. Egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a szolnoki kórház állami tulajdonban maradjon. A Munkáspárt támogatja azokat az erőfeszítéseket is, amelyek a kis- és középvállalkozók megsegítését, új munkahelyek teremtését szolgálják. Ez utóbbi kérdés volt a fő téma Thürmer Gyula és dr. Juhász Enikő törökszentmiklósi polgármester megbeszélésén is.

A politikai szintű eszmecsere után Thürmer Gyula a törökszentmiklósi ipari parkban közelebbről is megismerkedett az ottani vállalkozók, köztük a város legnagyobb foglalkoztatójának, az IEC szolgáltató és kereskedelmi kft-nek az életével.

A jól sikerült program a megyei pártvezetés precíz, lelkiismeretes munkáját dicséri. Bencsik Mihály megyei elnök és kis csapata, köztük Gulyás László, a KB tagja, Szilágyi András, a törökszentmiklósi térség és Horváth Sándor, a karcagi körzet KB-megbízottjai mindent megtettek a sikerért.

A Magyar Kommunista Munkáspártot és helyi képviselőit ismerik a helyi közéletben, a megyei médiában. A helyiek máris újabb feladaton dolgoznak. Kisújszálláson lesz a párt augusztus 20-i ünnepsége.