Az idén november elején Minszkben lesz a kommunista és munkáspártok
nemzetközi tanácskozása. A résztvevők a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 90.
évfordulójáról emlékeznek meg, s megvitatják, hogy mit lehet ma tenni az
imperializmus elleni harcban.
A tanácskozás szervezője belarusz részről a Tatyjana Golubeva vezette Belarusz
Kommunista Párt.
A 2006-os tanácskozásnak Athén, a 2007-esnek Lisszabon adott otthont. Ezek a
tanácskozások új elemeket hoztak a kommunista mozgalomba.
Immáron rendszeres fórumról van szó, amely ugyan még nem alakult nemzetközi
szervezetté, de már működik egy állandó munkacsoportja. Létrejött egy szerény
szolidaritási alap is, amely természetesen nem oldja meg a pártok anyagi
problémáit, de lehetővé teszi, hogy azok a kommunisták is részt vegyenek a
munkában, akiknek nem csak vonatjegyre nem telik, de jószerivel enniük sincs
mit.
A görög és a portugál kommunisták a motorjai ennek az együttműködésnek, de részt
vesznek olyan nagy pártok is, mint az Orosz Föderáció Kommunista Pártja, Cseh-
és Morvaország Kommunista Pártja, a venezuelai vagy éppenséggel a dél-afrikai
kommunisták.
A minszki színhely jelképes és nagyon fontos. Nem csupán arról van szó, hogy a
Nagy Október évfordulóját ünnepeljük. Arról van szó, hogy a belarusz nép iránti
nemzetközi szolidaritás, Belarusz függetlenségének védelme ma a nemzetközi
antiimperialista harc egyik fő kérdésévé vált. Lukasenkó elnököt az amerikaiak
kikiáltották "Európa utolsó diktátorának", akitől kerül, amibe kerül meg kell
szabadulni.
A NATO 2007. januári rigai csúcsértekezletén Bush ugyan nem üzent hadat, de
nyilvánvalóvá tette, hogy nem áll el a Lukasenkó elnök és a Belarusz elleni
fellépéstől. Az Európai Unió magatartása felemás. Az egyik oldalon gazdasági és
politikai korlátozásokat is bevezettek Belarusz ellen, ugyanakkor érdekeltek a
gazdasági kapcsolatok építésében.
Belarusz nem szocialista ország. Mi a baja akkor a tőkés világnak Belarusszal?
Szerepe van persze a geopolitikának. A nyugat nem akarja, hogy Minszk és Moszkva
között szoros kapcsolat legyen. Nem a belarusz nép függetlenségéért aggódnak,
hanem az erős Oroszországtól rettegnek. De van itt más is! Belarusz - élén
Lukasenkó elnökkel - a saját útját járja.
Független Belaruszban akarnak élni, amely maga dönti el, hogy magántulajdonban
legyen-e a minszki traktorgyár, vagy eladják a tőkéseknek. Maga akar dönteni
arról is, hogy állami kézben maradjon-e az egészségügy, vagy privatizálják. A
belarusz emberek többségének tetszik a mai politika. Lukasenkó elnök sikerrel
védte meg eddig Belaruszt.
A multik nem szállták meg, mint Magyarországot. A belarusz nyelv nem vész el,
sőt soha nem látott mértékben fejlődik. Az ország megtermelt vagyonát a nép
javára használják fel, és nem a tőkések profitját szaporítják. S, ami a
legfontosabb: a belarusz emberek ma jobban élnek, mint bárki a Szovjetunió
egykori népei közül. Ha valaki elmegy Minszkbe, akkor láthatja, hogy mi,
magyarok se élünk jobban.
A tőkés propaganda mindent összehord Belaruszról. Sajnos, sokan felülnek ennek.
Pedig már van tapasztalatunk. Annak idején Bush is, Blair is, Medgyessy is azt
mondta: azért kell megtámadni Irakot, mert tömegpusztító fegyvere van. Mi,
magyar kommunisták azt mondtuk: nem igaz, nincs ott semmilyen tömegpusztító
fegyver. Ma már tudjuk, hogy nekünk volt igazunk. Ma sem szabad felülni a
propagandának, miszerint Belaruszban diktatúra van, nincsenek emberi jogok,
elnyomják az értelmiséget. Nem így van!
A kommunista és munkáspártok felelőssége, hogy az igazságot eljuttassák a világ
népeihez. Nem szabad megengedni, hogy a tőkés propaganda újra becsapja az
embereket, és a tömegmanipulációt gazdasági, politikai szankciók, netán egy új
európai háború előkészítésére használja. Mi, magyar kommunisták ezért támogatjuk
Belaruszt, a belarusz népet, és ezért megyünk el a minszki nemzetközi
találkozóra is.
