A polgári oldal nyugtalan: nem tud megszabadulni a Kádár-rendszer
kísértetétől.
Lassan tizennyolc esztendő telt el a rendszerváltás óta, ám nem sikerült
bebizonyítaniuk a "szociális piacgazdaság" (álcázott kapitalizmus) fölényét az
átkossal (direkt szocializmus) szemben.
Gondoljuk meg, az épülő közösségi társadalom időszakában l8 év alatt (l956-l974)
milyen tiszteletre méltó eredményeket tudtunk felmutatni a gazdaság, a
szociálpolitika és a kultúra területén. A mai elit eljutott a be nem váltható
ígéretek és fantáziátlan víziók retorikájáig, de folyik a két nagy párt között
egy olyan kötélhúzás, mely a helybenjárás állapotába taszította hazánkat.
Nem csoda tehát, ha ennyire nehézkesen halad előre az ország. Az úgynevezett
reformok rontják a dolgozók helyzetét és ezt a paradicsomi Magyarország
bekövetkeztének illúziójával kompenzálják.
Ez a mai kormányzat (korábban az Orbán rezsim is) azért tud fennmaradni, mert az
emberek hiszékenyek. Ma Gyurcsányban látják a Messiást, holnap talán Orbánban. A
nép egy része azonban,- főleg azok, akik kárvallottjai a tőkés viszonyok
kibontakozásának - a múlt korrektív "folytatásában" akarják a jövőt
megvalósítani.
A tőkés elit, melyé az ország, a gazdaság és a gazdagság, kellő burzsoá öntudat
híján, saját világát gyengíti azzal, hogy igyekszik kivonni magát a közterhek
viselése alól, sőt: panamákkal, adócsalással, vagyis milliárdokkal még tetézi is
a bűnök sorozatát.
Ennek a manipulációnak a dolgozók a megszenvedői, hiszen a hiányt az állam velük
fizetteti meg. Az udvarhű politológusok, teoretikusok, történészek a
Kádár-rendszert okolják a jelen minden bajáért: az alacsony életszínvonalért, a
kultúra, az egészségügy áldatlan állapotáért, a közbiztonság kriminális
helyzetéért, a demokratikus gyakorlat torzulásáért, a külpolitika
kalandorságáért, egyúttal szervilis magatartásáért. Egyszóval mindenért Kádár
János a felelős, és nem a rendszerváltás torzszülött formációja.
A minap zajlott le, Schmidt Mária ötlete nyomán egy tanácskozás a
Kádár-rendszerről. A Terror Háza igazgatónője fellépett ugyan a sokszínűség
igényével, de a találkozó úgy sikeredett, hogy azon kizárólag a mai elit
kiszolgálói vettek részt, akik a témakör alapvető kérdéseiben egyetértettek, s
ha volt is árnyaltság a vitában, az harmadlagos jellegűnek bizonyult.
Világosan látható, nem a fehér foltok tisztázása, felderítése volt a céljuk,
hanem, hogy Kádár Jánost és korát befeketíthessék. A nosztalgia félelemmel tölti
el őket, mert tartanak attól, hogy amennyiben az egyszer anyagi erővé válik,
robbanás rázkódtatja meg a tőkés vircsaftot. A félelem indokolt, idő kérdése,
mikor fog realizálódni.
Valerij Muszatov egykori szovjet nagykövetnek csak élemedett kora miatt bocsátom
meg azt a sok badarságot, melyet itt összehordott. Többek között azt állította,
Kádár külső tényezők miatt nem tudta bevezetni itthon a kapitalizmust, a
többpártrendszert, a piacgazdaságot, mert ő inkább szociáldemokrata vezető volt,
mint bolsevik. Ekkora őrültséget utoljára Horn Gyulától hallottam. Tanulság:
megöregedni csak akkor szabad, ha az ember fiatal marad.
Azt írják, hogy a nagykövet hozzászólását olykor hangos, félreérthetetlen
felhördülés kísérte. (A hallgatóság összetételét gyanítva, úgy gondolom
jószándékú, de ügyetlen mentegetési kísérlete okozott nagy felháborodást.)
Gerő András történésszel sem jártunk szerencsésebben. Az egyetemi professzor
állítása szerint az embereknek, amikor a Kádár-rendszer iránt nosztalgiáznak az
NDK és a MERKUR jut az eszükbe. (A jankapusztai Mariska néni nem ismeri az
NDK-t, még kevésbé a MERKUR-t, de Kádár Jánosról szeretettel nyilatkozik.)
Nem véletlenül hallgatta el felszólaló történészünk a nosztalgiázás igazi okait,
az élet- és közbiztonság szilárdságát, a szociális és kulturális vívmányokat.
Arról is kiokosított bennünket, hogy a 60-as - 80-as években egy
kispolgárosodási folyamat zajlott le, de olyan, mely nem termelési-tulajdonosi,
hanem fogyasztói típusú kispolgárosodás. Gerő Andrásnak, aki az átkosban végezte
el egyetemi tanulmányait találkoznia kellett a marxizmussal.
Tehát tudnia illene, hogy a szocializmus célja az életkörülmények emelése, de a
közösségi tulajdon- és termelés alapján. Kétségtelen, a gépkocsi, a telek, az
utazások, az emelkedő jólét hatására felbukkanhatnak itt-ott nemkívánatos
kispolgári tendenciák, de a szocializmus körülményei között ezeket kezelni
lehetett volna.
A történész úgy véli, a Gyurcsány-kormány - számolva a növekvő életszínvonal
miatt elkapatott kispolgársággal - félénken nyúl a lakosságot hátrányosan érintő
reformokhoz.
A rosszindulatú elfogultság sorozatára Kornis Mihály helyezte el a rozsdaette
koronát. Szerinte a rendszerváltás utáni időszak minden betegségét a kádári
örökség okozta. A képmutató és korrupt közélet, valamint az autonómiájuktól
megfosztott emberek kitermelődése. Kádárnak köszönhető - Írócska Mihály szerint
- a fusizás, a cinkosság kultúrája, az antiszolidaritás ethosza (!) Sőt: a
hétköznapi agresszivitás és ingerlékenység is az MSZMP egykori első emberének
számlájára írandó.
Sajnálatos, hogy a tisztelt publikumnak ekkora zagyvaságokat, nem sikerült zajos
méltatlankodással honorálni.
A szabadon lévő Kornis úr szerint, a mai pártfelállás a kádári elit kétféle
variációja, s a hatalomért folyó harc is a múlt eszközeinek és módszereinek
továbbélése.
Schmidt Mária úgy véli, kár lenne Kádár János személyét vagy fehérként, vagy
feketeként ábrázolni, mert a kép ennél sokkal színesebb. Gyötör a kíváncsiság,
mi lett volna, ha az ankétra kommunista szakembereket is meghívtak volna?
