Nevessünk együtt Kádárral Miért gazdagok a svédek?

Kádár János

Kádár János az 1975-ös helsinki értekezleten. Mellette Lázár György miniszterelnök, Puja Frigyes külügyminiszter és más magyar diplomaták.

A múlt század 70-es éveiben indult meg az a folyamat, amelyet akkoriban enyhülésnek hívtak.

A hidegháború még nem ért véget, a berlini fal még állt, de Vietnamban véget ért a háború, s a Szovjetunió és az USA, illetve a szocialista és a tőkés országok között egyre több kérdésben indultak meg a tárgyalások, a rendszeres látogatások. A magyar diplomácia vezetői természetesen korábban is jártak Nyugaton, de Kádár János egészen a 70-es évekig nem látogatott el egyetlen nyugati országba sem. Ez alól csak az ENSZ Közgyűlés 1959-es ülésszaka volt. Az enyhülés neki is meghozta a lehetőséget, és Kádár, illetve a magyar külpolitika élt is ezzel. Egymást követték a látogatások Franciaországba, Olaszországba, Finnországba és más nyugat-európai államokba, és természetesen az 1975-ös helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletre. Kádárt tekintélyes magyar vezetőként fogadták mindenütt, akiről tudták, hogy egy elv elkötelezett híve, de egyben széles látókörű ember is. Tudták azt is, hogy a Szovjetunió szövetségese, de semmilyen körülmények között sem csatlósa.

Ez ébresztett tiszteletet, és tegyük hozzá, az ilyen magatartás ébresztene tiszteletet ma is, ha lenne akár egy ilyen politikus is a maiak között.
Kádár a maga módján élte meg ezeket a látogatásokat. Nem csodálkozott rá a nyugati jólétre. Ebbe a hibába sokan estek akkoriban honfitársaink közül, de még a magyar politikusok közül is szépszámmal. Kádár az okokat, a mélyebben fekvő magyarázatokat kereste. "A kapitalizmust nekem nem kell bemutatni. Életem nagyobb részét kapitalista országban éltem"- jegyezte meg többször is sokak csodálkozására.

Pedig így volt, hiszen Kádár 1912-től egészen a felszabadulásig Magyarországon, a kapitalista Magyarországon élt. "Nálunk az emberek elfogadhatóan élnek. Az életszínvonal nem olyan magas, mint Nyugaton, de nem is kell érte annyit dolgozni" - mondta később, mintegy összegezve nyugati megfigyeléseit. Gondoljunk csak bele! Tényleg így volt!

Kádár még a kapitalista világ furcsaságait is le tudta fordítani a maga egyszerű, józan nyelvére, és ez később számtalan humoros történetet szült. Svédország meglepte Kádárt. Svédország még a tőkés országok többségétől is különbözött a jólét tekintetében, nemhogy az akkori szocialista világtól. Ennek okairól könyvtárnyi könyvet írtak, számtalan elméletet gyártottak. Kádár is megadta a maga humoros magyarázatát. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy Kádár - ahogyan mifelénk mondják - leveses ember volt. Ha az ebédnél nem volt leves, az nem is volt ebéd. Külföldön sem volt különc az étkezésben, de a levesek közül is azt szerette, ami olyan volt, mint a mi húslevesünk. A nyugatiak pürészerű leveseit nem sokra becsülte.

Svédországban az egyik ebéden levest is felszolgáltak. Éppen ideje egy jó levest enni - gondolta magában Kádár. Belemerítettem a kanalat a levesbe, és azt hittem, hogy összecserélték a tányérokat, s nekem lapos tányér jutott. Annyi leves volt a tányérban, hogy egy kanálban elfért - mesélgette utána többször is. Pedig ez volt a leves tányér! Na látják, elvtársak, ettől gazdagok a svédek! - vonta le a következtetést.

A kádári gondolkodást azonban sokan nem értették. Persze, hogy gazdagok a svédek, mert fukarok! - vágták rá az ilyenek.
Nem, elvtársak, nem fukarok, hanem takarékosak. És ez nem ugyanaz! Mi Magyarországon nagy szegénységben nőttünk fel. Mindig nagyon vágytunk a jobb életre. S, most, amikor megkaptuk, nem tudjuk megbecsülni.