A vadászat ősi mesterség, vadászok mindig voltak, és lesznek is. A
szocializmusban is működtek vadásztársaságok.
Fő feladatuk az volt, hogy tartsák egyensúlyban a vadak szaporulatát. Manapság
hetet-havat összehordanak arról, hogy milyen kiváltságokkal rendelkeztek a
szocializmusban az ország és a párt vezetői. A kiváltságok kiváltságai között
tartják számon a vadászatot. Igaz, az ország vezetői közül sokan voltak
vadásztársaságok tagjai. Ez azonban korántsem volt kiváltság, hiszen bárki
lehetett vadász, ha eleget tett a szakmai feltételeknek.
Ráadásul a vadásztársasági tagok igen magas tagdíjat is fizettek, sőt fizetni
kellett a vadászházak igénybevételéért, a szállásért, az étkezésért.
Kádár János szerette a vadászatot. Más sportot nem igen űzött, az erdő, a
vadászat megnyugtatta. A vadászat akkoriban a diplomácia eszköze is volt. Kádár
János sok külföldi vezetőt hívott meg vadászatra. Soponyán látta vendégül mások
mellett Leonyid Brezsnyevet, az SZKP főtitkárát, a Szovjetunió első számú
vezetőjét, aki szenvedélyes vadász volt.
Egyszer, 1979-ben kormányőrként jelen lehettem az egyik vadászaton, ahova Kádár
János mellett a Politikai Bizottság és a kormány több tagja is hivatalos volt. A
történet Soponyán történt, ami akkoriban "kiemelt" vadászház volt, jórészt az
ország vezetői vették igénybe. A vadászház ma is megvan, a kapitalizmus
törvényei szerint működik, bárki mehet, akinek van elég pénze.
A Kormányőrség feladata volt a soponyai vadászat biztosítása, az ország
vezetőinek védelme. A biztonsági feladatot elvégeztük, vártuk a védett vezetők
érkezését. Kádár elvtársat és feleségét pontosan 20 órára várták a vadászházba.
A Politikai Bizottság tagjai 19 órára érkeztek. 19.45-től a vezetők és a
vadászház személyzete együtt várta a fő vendéget.
Kádár János és Brezsnyev Soponyán
Editke, a házvezető asszonyka nagyon izgatott volt. Hosszú idő óta nem járt
ilyen magas rangú vendég a házban, s most ráadásul Kádár János személyesen.
Egész nap folyt a sütés-főzés. Editke is ki akart magáért tenni. Vadászház,
vadászvacsora finomságokkal, úgy, ahogyan illik.
Kádár elvtárs és felesége pontosan 20 órakor érkeztek. Szerény vadászruhában
jöttek. Gyorsan elhelyezkedtek a szobájukban, majd megjelentek az ebédlőben.
Kádár elvtárs megkérdezte: Elvtársnő! Megéheztünk a hosszú úton, kaphatunk
valamit vacsorára? Kádár elvtárs természetesen tudta, hogy kiemelt vendégházban
van, ahol nyilván van vacsora. A kérdés azt a tiszteletet fejezte ki, amit a
szakács, a házvezetőnő, a személyzet dolgozói iránt érzett.
Editke gyorsan felsorolta az étkeket, előételek és főételek egész sorát, egy
komplett vadászvacsora étlapját. Editke befejezte, majd hosszú csönd
következett. Ott állnak a Politikai Bizottság tagjai, várnak Kádár János
válaszára, és kínossá váló néma csend. Most mi lesz?
Kádár elvtárs várakozva nézett a feleségére, majd szinte megkapva egyetértését,
megkérdezte: Elvtársnő! Mást nem lehet kapni? A házvezetőnő elpirult, majd
csendesen jelentette: Ez a menü, ezt főztük. Kádár elvtársnő kis hallgatás után
csendesen megszólalt: Papa, menjünk haza, mert ma itt nem kapunk vacsorát!
Editke halálsápadtan megkérdezte: Mit tetszenek kérni? Kádár elvtárs rögtön
válaszolt: Ha lehetne kérni, akkor egy jó rántott levest és mákos tésztát! A
házvezetőnővel együtt az egész Politikai Bizottság fellélegzett, és Editke
elkészítette élete talán legjobb rántott levesét és mákos tésztáját.
