A Kínai Kommunista Párt 8. kongresszusa: a kompromisszumok kongresszusa

Külföld

Mao Zedong és Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt elnöke 1956-ban

A Kínai Kommunista Párt 8. kongresszusára 1956. szeptember 15.-27. között került sor Pekingben. Több, mint 10 millió kommunista nevében 1026 teljes jogú küldött és 107 pótküldött ülésezett. A kongresszus érdekessége, hogy augusztus 29.-szeptember 12. között megtartották a kongresszus zárt ülését is. Mao a zárt ülésen tartott nagy beszédet, a nyilvános ülésen csak a nyitóbeszédet.

Nyitóbeszédében Mao hangsúlyozta: "A 7. kongresszus óta eltelt 11 év alatt teljes mértékben befejeztük a polgári-demokratikus forradalmat. ..A kongresszus feladata, hogy összefogjuk a párt erőit a nagy szocialista Kína felépítésére." 1949 októbere óta az új, szocialista Kína megszervezte a munkás-paraszt hatalmat, megteremtette az ország védelmét.

Növekedett a termelés, és évtizedek óta először a kínai emberek többsége jobban élt, mint korábban. Az 50-es évek első felében jelentős társadalmi változások mentek végbe. 1956-ra a parasztgazdaságok 96 százaléka szövetkezetté alakult. 1952-tól állami monopólium lett az alapvető fogyasztási cikkekkel való kereskedelem. 1955-re a kis- és középvállalatok 80 százaléka is állami ellenőrzés alá került.

A szocialista építés a Mao Zedong nevével fémjelzett irányvonal alapján folyt. Az 50-es években voltak, akik másként képzelték el a szocializmus építését. A párt folyamatos küzdelmet folytatott a bal- és jobboldali elhajlások ellen. 1955-ben a pártvezetés megerősítette Mao álláspontját, és döntött a szocialista építés felgyorsításáról. Mao így fogalmazott: "A burzsoáziának, a kapitalizmusnak még az írmagját is kiirtani a 600 milliós lakosságú Kínában nagyszerű, igen jelentős dolog. Az a célunk, hogy kiirtsuk a kapitalizmust, eltüntessük a föld színéről, történelemmé tegyük."

A kongresszus különleges nemzetközi helyzetben folyt. 1956 februárjában került sor a Szovjetunió Kommunista Pártja 20. kongresszusára, amelyen Hruscsov látványosan leleplezte a korábbi szovjet vezető, Sztálin hibáit. Hruscsov békülékeny hangot ütött meg a Nyugattal szemben, és más fajta szocialista építést ígért, több piaci mozgástérrel a gazdaságban, és több demokratikus elemmel a politikában.

A kelet-európai szocialista országokban nyilvánvaló vált, hogy a sok jó mellett számos hiba is történt a szocializmus építésében. A tőkések ezeket a hibákat használták ki, amikor 1956 őszén Magyarországon ellenforradalmat robbantottak ki a szocializmus megdöntésére.

A 8. kongresszusnak e fejlemények figyelembevételével kellett dönteni, hogy hogyan tovább Kínában. Lassítani a szocializmus építését, teret adni a piacgazdaságnak, vagy ellenkezőleg gyorsítani? Változtatni a maói irányvonalon, vagy ellenkezőleg megerősíteni? A 8. kongreszszus döntései a kompromisszumok jegyében születtek.

A KKP nem vette át az SZKP új felfogását, bár többen is, köztük Deng Xiaoping is hangsúlyozta a 20. kongresszus jelentőségét. Az Anasztaz Mikojan vezette szovjet küldöttség - rosszallásukat kifejezve - négy nappal a kongresszus vége előtt hazautazott, de még nem következett be törés a két párt viszonyában.

A 8. kongresszus kimondta, hogy a fő kérdés már nem a proletáriátus és a burzsoázia közötti harc, hanem a gazdasági és kulturális igények kielégítése. A kongresszus hangsúlyozta, hogy a demokratikus centralizmusra épülő fegyelmezett pártra van szükség, amely képes vezető szerepét érvényesíteni.

A szervezeti szabályzatról tartott beszédében Deng Xiaoping szólt a személyi kultusz kérdéséről. Kijelentette: "Nyilvánvaló, hogy a fontos kérdések egyszemélyi eldöntése ellentmond a kommunizmusért harcoló pártok pártépítési elveinek… A marxizmus ugyanakkor soha sem utasította el a vezetők szerepét a politikai pártok életében.

Az ő tekintélyük és tapasztalatuk a párt, a nép, az osztály fontos értéke". Ugyanakkor ezen a kongresszuson kimaradt a szervezeti szabályzatból az a tétel, hogy Mao elmélete képezi a párt ideológiai alapját. Feltűnést keltett az is, hogy a kongreszszus díszítő elemei közül hiányzott Mao képe. Ugyanakkor a párt vezetője vitathatatlanul Mao maradt.

Liu Shaoqi politikai beszámolója alapján a kongresszus ugyancsak a kompromisszumok jegyében kimondta: ha kedvezőek a feltételek, és mégsem fejlesztjük ütemesen a termelőerőket, a konzervativizmus hibájába esünk. Ha nem vesszük figyelembe az objektív nehézségeket, a kalandorság hibáját követjük el.

A kongresszus megválasztotta a Központi Bizottság 97 rendes és 73 póttagját. A KB első ülésén a párt elnöke ismét Mao Zedong lett. Négy alelnöke lett a pártnak: Liu Shaoqi (1898-1969), aki 1959-68 között Kína második elnöke lett, Zhou Enlai (1898-1976) miniszterelnök, Zhu De (1886-1986), a kínai hadsereg főparancsnoka és Chen Yun (1905-1995).

Chen álláspontja az volt, hogy a vállalatoknak nagyobb szabadságot kell engedni, de a központi kormánynak egyúttal ellenőrizni is kell őket. Chen bizonyos mértékig a Deng Xiaoping nevével fémjelzett „reform és nyitás“ politika előfutára volt. A párt főtitkára Deng Xiaoping (1904-1997) lett. Ők hatan alkották a Politikai Bizottság Állandó Bizottságát, azaz a párt csúcsvezetését.

Ugyanakkor nem kerültek be olyan személyiségek a Politikai Bizottságba, mint Kang Sheng (1898-1975) is, aki a kulturális forradalom idején a "négyek bandájának" támogatója.

A kongresszuson részt vett a Magyar Dolgozók Pártjának küldöttsége is, élén Kádár Jánossal, aki nem sokkal előbb került vissza a magyar pártvezetésbe.