A Kínai Kommunista Párt 9. kongresszusa: a "kulturális forradalom" szentesítése

Külföld

Mao Zedong, Lin Biao és Zhou Enlai egy korabeli propagandaképen

A szocialista építés különböző felfogásainak csatáját nem lehet a jók és rosszak küzdelmeként felfogni, s főleg nem lehet a mát visszavetíteni a sok évtizedekkel ezelőtti eseményekre. A Kínai KP történetének megértéséhez fontos, hogy lássuk az akkori világhelyzetet.

1956 után a tőkés rendszer egyre újabb eszközöket vet be a szocialista világ megsemmisítésére. A szocialista világ, benne Kína is jelentős gazdasági fejlődést ér el, de a tőkés világ gazdasági ereje még mindig jóval nagyobb. Kína még a szocialista államok között is a szegények között van. Folyik a fegyverkezési verseny. Az USA is, a Szovjetunió is rendelkezik atom- és hidrogénbombával, és a célba juttatáshoz szükséges repülőkkel és rakétákkal. Kína nem rendelkezik ezekkel.

1961-ben a kubai válság idején fennállt egy új világháború veszélye. A szocialista Kína ugyan nagyobb, mint a tőkés Tajvan, de az USA minden gazdasági és katonai eszközzel segíti Tajvant, s Tajvan folyamatos katonai és ideológiai fenyegetést is jelent.

Sztálin halála után a kommunista mozgalom legnagyobb tekintélye Mao Zedong. A Szovjetunió vezetése ezt nem fogadja el. A két párt és a két ország között egyre nagyobb a szakadék. A marxizmus tanai ugyan világosak, de a szocialista világ még kevés tapasztalattal rendelkezik. A Szovjetunióban 40 éve folyik a szocializmus építése, a többieknél 10-12 éve, Kínában 1949 óta.

Világos, hogy nincs szocializmus néphatalom nélkül, de a hatalom gyakorlásának módszerei csak alakulnak. Különösen nagy kérdés a gazdaság működtetése. Keresik a hatékony, minőségi gazdálkodás módszereit Magyarországon is, Jugoszláviában is, a Szovjetunióban is, Kínában is. Minden országban vannak ötletek, de nincsenek egyértelmű, a történelmi tapasztalat által is bizonyított szabályok.

A kompromisszumos 8. kongresszus után Mao viszonylag gyorsan arra a következtetésre jutott, hogy ebben a nemzetközi helyzetben a szocializmust csak határozott, gyors, radikális módon lehet felépíteni. 1958 májusában összehívták az 1956-os 8. kongresszus második szakaszát, és egészen más határozatokat hoztak.

Megindult a "Nagy Ugrás" politikája. Ez azt jelentette, hogy a mezőgazdaságban gyorsították a szövetkezetesítést, népi kommunákat hoztak létre, minden faluban vaskohókat építettek. A "Nagy Ugrás" azonban kudarcot vallott.

A kudarc ténye felbátorította Mao Zedong koncepciójának ellenfeleit. Ennek a csoportnak elismert vezetője Liu Shaoqi államfő lett. Őt támogatta Deng Xiaoping, a KKP főtitkára, Chen Yun, a párt egyik meghatározó vezetője, de Zhu De, a kínai hadsereg főparancsnoka is, és mások. Mao azonban rendíthetetlen tekintéllyel rendelkezett a kínai pártban, és sokan támogatták a vezetésből. Köztük Lin Biao marsall, honvédelmi miniszter.

Mao ebben a helyzetben indította el 1966-ban a "Kulturális Forradalmat". Mit akart Mao a "Kulturális Forradalommal"? Közvetlen célja a politikai ellenfelek eltávolítása volt. Másrészt, Mao felismerte, hogy az 1949-ben hatalomra került politikai vezetői réteg egy része is elpolgárosodott, s helyettük új forradalmi erőt keresett. Mao az új forradalmi erőt az ifjúságban és a hadseregben látta. Az új forradalmi erő sikere feltételének azt tekintette, hogy meg kell semmisíteni mindent, ami a múlthoz köti Kínát.

A "Kulturális Forradalmat" szentesítő fórum volt a Kínai KP 9. kongresszusa. 22 millió párttag képviseletében 1512 küldött ülésezett 1969. április 1-24. között Pekingben. A küldötteket nem választották, hanem a helyi forradalmi bizottságok választották ki őket. A kongresszus jóváhagyta a "Kulturális Forradalom" politikáját. Ennek megfelelő döntések születtek személyi kérdésekben is.

A Központi Bizottságnak 170 rendes és 109 póttagja lett. 53 százalékuk katona volt. A párt elnöke ismét Mao Zedong lett, akinek kezében gyakorlatilag minden hatalmat összepontosítottak. Az új szervezeti szabályzat Lin Biao honvédelmi minisztert a párt alelnökévé, és hivatalosan is Mao utódjává emelte.

A Politikai Bizottság Állandó Bizottságába mellettük bekerült még Chen Boda (1904-1989), Zhou Enlai (1898-1976) miniszterelnök, és Kang Sheng (1898-1975), az állambiztonság vezetője. Chen Boda, Mao közvetlen támogatója a maói gondolatok legnagyobb propagandistája volt. Lin Biao a kínai hadsereg egyik legsikeresebb vezetője volt, mondhatni élő legenda. A Központi Bizottságba bekerült Jiang Qing (1914-1991), Mao Zedong felesége, aki később, a 70-es évek közepén a "négyek bandája" tagjaként fontos szerepet játszik majd a Mao utáni Kína életében.

A kongresszus előtt, 1968. december 27-én Kína felrobbantotta az első kínai hidrogénbombát. Amit nem kaptak meg a szovjetektől, megcsinálták maguk. 1969. október 18-án a Népi Felszabadító Hadsereg vezérkari főnöke kiadja "Lin Biao 1. számú parancsát": a kínai szárazföldi, légi és haditengerészeti erők készüljenek fel a háború lehetőségére.