Amennyiben elfogadjuk, hogy a hidegháború - céljait és eredményét tekintve - egy
harmadik világháborúval ért fel, úgy jogosan nevezhetjük az imperialista erők
jelenlegi támadását a negyedik világháborúnak.
Minden eddigi világháborúnak megvolt a rá jellemző technikai-tudományos háttere.
Ez nem csak az adott fegyver megjelenését jelentette, hanem azt is, hogy az ezt
birtokló hatalmak erre építve igyekeztek hadászati céljaikat elérni.
Az első világháború az ipari forradalomra épült, a tüzérségre, a vasút által
szállított tömeghadseregekre. A második világháború technikai alapja a
harckocsi, a repülő volt, amely lehetővé tette különböző fegyvernemek együttes
és rendkívül gyors felhasználását. A harmadik világháború, azaz a hidegháború
mögött az atomfegyver, illetve az egyre összetettebb hordozóeszközök álltak. A
negyedik világháború az informatikára és a hozzá kapcsolódó technikai
eredményekre épül.
Az informatika többek között az alábbiakat teszi lehetővé. Egy: a néptömegek
soha nem látott mértékű, teljes és átfogó megdolgozását, azaz manipulálását a
televízió, az Internet és más médiumok útján.
Kettő: a néptömegek fantasztikus mértékű folyamatos ellenőrzését a
mobiltelefonok, bankkártyák, bankhitelek, a különböző célú adatbankok
eszközével.
Három: a nagy pontosságú fegyverek megjelenését, amelyekkel - akár a
számítógépes játékokban - egyedi célpontokat, elnöki palotákat, rakétabázisokat
- lehet megsemmisíteni.
Négy: a legkorszerűbb hadviselésre képes országok köre drámaian leszűkült. Amíg
a második világháborúban, kisebb -nagyobb mértékben minden hadviselő félnek
lehetett harckocsija vagy repülője, addig a harmadik világháborúra jelentősen
csökkent azon országok száma, amelyek atomfegyverrel rendelkeznek. Bár még ez is
elég nagy.
A negyedik világháború kezdetén gyakorlatilag csak az Egyesült Államok
rendelkezik ilyen eszközökkel. Az USA mellé nyilván fel fog még zárkózni
egy-három ország, de nem több.
Öt: a tényleges háború észrevehetetlen távolságra került a hátországtól.
1914-ben vagy 1939-ben mindenki tudta, hogy háború van, hiszen a hadviselő felek
nagy pusztításokat okoztak egymás erőiben, sőt egymás hátországában is. Ma senki
sem érzékeli, hogy háború van Irakban vagy Afganisztánban.
Cél: az imperializmus általános és teljes uralma
1917-1990 között az imperializmus uralma nem volt teljes, hiszen létezett a
szocialista világ.
1990-91-ben megdöntötték a szocializmust a Szovjetunióban és másutt. Az
imperializmus uralma teljesebbé vált, de nem teljessé. A nemzetközi tőke
elérkezettnek látta az időt, hogy uralmát általánossá és teljessé tegye a
világban.
Mit jelent ez? Egy: a nemzetközi nagytőke a globalizációra és az informatika
vívmányaira támaszkodva teljesen fel akarja számolni a kommunista mozgalmat.
Emlékezzünk az elmúlt 90 év tapasztalataira. Amíg van egyetlen kommunista ország
vagy számottevő kommunista erő, a tőke nem érzi magát biztonságban.
Kettő: végleg a saját vazallusai közé akarja sorolni Oroszországot és Kínát.
Putyin Oroszországa már régen nem szocialista ország, hanem kapitalista. A
kapitalizmusban azonban vannak közös és eltérő érdekek. Az USA és Oroszország
geopolitikai érdekei eltérőek. A harc most az energiaforrásokért megy.
Négy: a nemzetközi nagytőke civilizációs háborút folytat minden más
civilizációval szemben, és általánossá kívánja tenni a keresztény-zsidó
civilizációt.
Az iszlámot fundamentalizmussal vádolja, vagyis azzal, hogy mindenkit kiszorít
maga mellől. A nemzetközi tőke ma tűzzel-vassal terjeszti a keresztény-zsidó
vallást és felfogást, semmit se tűrve maga mellett, sőt megsemmisítve azokat,
akik másként gondolják.
Ilyen leplezetlenül nem lehet még háborút sem folytatni, ezért kellett kitalálni
a terrorizmus elleni háború meséjét. A terrorizmus elleni háború címén
korlátozzák még az európai polgárok jogait is. A biztosítós cégek milliárdokat
keresnek a speciális berendezések gyártásával. A terrorizmus elleni harc címén
az USA a világ bírója szerepét játssza.
USA - korunk legagresszívebb ereje
Az Egyesült Államok új háború feltételeit teremti meg Európa keleti részén.
Ennek jegyében folytatja a kelet-európai országok "demokratikus átalakítását".
Ezt szolgálja az amerikai rakétarendszerek telepítése Lengyelországban és
Csehországban, a NATO-radarok építése Magyarországon, az amerikai csapatok
áthelyezése Romániába. Folyik egy új háború hadszíntéri előkészítése.