MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel
Ezt, ne így! ezt ne!
Jó hír, hogy az öt szakszervezeti tömörülés november 10-én együtt tiltakozott a
társadalombiztosítás magánosítása ellen. Jó hír az is, hogy jelen voltak
civilszervezetek is. Jó hír, és ezt a tüntetés számos résztvevőjétől is
visszahallottuk, hogy ott volt a Munkáspárt. Ráadásul vörös zászlóival. A többi
dolog most másodlagos.
Minden résztvevő ellenezte a Gyurcsány-kormány tervét a több-biztosítós rendszer
bevezetésére. Most ez a döntő, most ez az alapja a közös cselekvésnek. E nélkül
semmit sem lehet elérni. Sem azoknak, akik ma csak inkább tárgyalnának a
kormánnyal, de még Gyurcsány nevét sem veszik a szájukra, sem azoknak, aki már
most elzavarnák a kormányt. Mondom: ma ez a lényeg. Holnap azonban tovább kell
lépni, és ahhoz le kell küzdeni a különbségeket, amelyek ma még nem döntőek.
A rendezvény fő jelszava ez volt: Ezt, ne így! A szakszervezeti vezetők ezzel
nyilván azt akarták sugallni, hogy ők is akarják az egészségügy reformját, de
nem így. A felszólalók többsége azonban radikálisabb volt: ezt ne!
A kettő nem ugyanaz. A kettő közötti ellentmondás most még nem volt döntő, de
holnap az lehet. A szervezők is azzal búcsúztak, hogy újra össze kell jönnünk,
ha a kormány nem vonja vissza a törvénytervezetét. Ha a kormány nem enged, és
szerintem nem fog engedni, a kérések helyett követelésekkel, óhajok helyett
kemény felszólításokkal van esély eredményt elérni.
Szili-labda
A szakszervezetek vezetői meglepték a gyűlés résztvevőit. A végén egy szépen
fogalmazott levelet fogadtattak el Szili Katalinnak címezve. A szakszervezetek
vezetői tapasztalt politikusok lévén nyilván tudják, hogy egy levegőbe kiáltott
tiltakozás nem sokat ér. A miniszterelnöknek címzett petíció sem ér többet,
mivel Gyurcsányt már semmi sem hatja meg. Marad tehát a parlament elnöke. A
kérés lényege, mert ugye ez csak egy udvarias kérés volt, világos, de nem túl
megrázó: elnök asszony segítse elő az érdemi társadalmi párbeszéd létrejöttét az
egészségbiztosítási rendszer átalakításáról.
A labdát most feladták Szili Katalinnak. Kérdés, hogy mire használja. Egy ilyen
levelet az MSZP vezérkarán belüli nem kisszámú ellenfelének orra alá lehet
dörgölni. Látjátok, engem akar a nép! Ez is valami, de nem hinném, hogy ezért
íródott a levél. Egy ilyen papír és Szili esetleges szerepvállalása elvben arra
is jó lehet, hogy az MSZP port hintsen az emberek szemébe. Egy-két szocialista
politikus megtámogatja, együttérzően nyilatkozgatnak, közben a vasgárda
keresztül veri a törvényt. Erről a változatról sem gondolom, hogy a november
10-i tüntetés elégedetlen ezrei ezt várnák.
Szili Katalinnak tényleg van tekintélye. Van erkölcsi súlya. De politikai súlya
nagyjából itt véget is ér. Politikai súlya, befolyása, tekintélye egy pillanat
alatt megsokszorozódna, ha vállalná a Gyurcsánnyal szembeni szocialista ellenzék
vezetését. Az egészségügyi törvényt ugyanis csak Gyurcsány ellenében, sőt
Gyurcsány nélkül lehet megakadályozni. Szili Katalinnak nincs mit veszítenie. Ha
2010-ben nyernek a szocik, megválnak tőle, mert terhes lesz nekik Szili
folyamatos ellenkezése. Ha nem nyernek, akkor meg világos a képlet. Elnök
asszonynak nincs mit veszíteni, de sokat nyerhet.
Egy új politikai erő ígéretét,
és az emberek bizalmát. Ez a Szili-labda.
Tüntetésre fel!
Két kezemen meg tudom számolni, hogy mi, mint Munkáspárt az elmúlt két
kapitalista évtizedben hány igazán nagy utcai gyűlésen vettünk részt. Nem a
Kádár-rendezvényekről vagy a május elsejékről beszélek, hanem a mások által
rendezett gyűlésekről. Szó, ami szó, nem sok ilyen gyűlésen voltunk.
Na persze,
az is igaz, hogy sem a szakszervezetek, sem mások nem éltek túlságosan az utca
eszközével. Sokszor meg azért nem mentünk, mert nem láttak szívesen bennünket.
Ma más a helyzet!
A szakszervezetek és a civilszerveződések egyre nagyobb erővel mennek az utcára,
és a Munkáspártot is szívesen látják itt-ott. Most egyik-másik párttagunktól
hallom, hogy ne menjünk oda, ahol nem értenek velünk mindenben egyet. Hát igen,
nekünk is változnunk kell!
A tüntetésen nem mindenben kell egyetérteni, hanem abban, ami most a
legfontosabb. Adott pillanatban ez az egészségügy. Van, aki azt mondja: minek ez
az egész? Gyurcsány úgysem adja fel, a hatalom pedig az övé. Rossz ez az
érvelés!
Leninék húsz éven át szerveztek gyűlést gyűlés után, sőt még egy 1905-ös
forradalomra is tellett az erejükből, amíg eljutottak a Nagy Októberi
Forradalomhoz. A bolsevikok jól tudták azt, amit lassanként mi is értünk, hogy a
tömegeknek tapasztalatra van szükségük. Meg kell érteniük a közös cselekvés
értelmét, meg kell érezniük a közös tiltakozások ízét. Fiatalokat, új forradalmi
vezetőket nem lehet a taggyűlésen kinevelni, csak a csatában, a tüntetésen. A
munkás még sokáig nem fog ezerszámra belépni hozzánk. Nekünk kell őt megtalálni,
például a gyűlésen. Úgyhogy, elvtársak, tűntetésre fel!
