Az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezete most újabb küzdelem
előtt áll. A gyár vezetése be kívánja vezetni a 11 órás, nyújtott munkarendet.
Ez ellentétes a magyar munkajoggal, hátrányos a családoknak is. A szakszervezet
röplapja, amivel megszólították dolgozó társaikat, eljutott hozzánk is. Az
alábbiakban Váncsa Csabának, a Munkáspárt szakszervezeti munkacsoportja
vezetőjének reflexiójával tesszük közzé lapunkban.
Kedves munkatársaink, már nem
annyira szótlan, egyre hangosabb nagy többség!
Sajnos igazat kell adni azoknak a
táplálkozástudományi kutatóknak, akik kimutatták, hogy a túlzott
rizsfogyasztás blokkolja az agyi működést.
Valószínű, vezéreink is egy nagy rizslakoma után találták ki a nyújtott
műszak bevezetésének ötletét. Napi 11 órát a gyárban, száguldó szalag
mellett!
Zseniális vezetőink kitalálták az otthoni munkásszállót. Mivel a távolabb
lakó munkatársak, még plusz 3 óra utazást is számolva, 10 órát lehetnek
otthon, hazaérve csak az alvásra jut idő, a munkavállaló a család életéből
teljesen kirekesztődik. Ott, ahol a feleség is a cégnél dolgozik - és pont a
gyerekek miatt ellentétes műszakban - már az első héten megoldhatatlan
problémákkal kell szembenézniük. Tudjuk, nem ritka az ilyen eset. A gyerekek
tanulmányi eredményei rohamosan romlani fognak, kapcsolatok, házasságok,
családok mennek tönkre. Ez a 11 óra már több mint a japán munkaidő.
Széthajtanak minket, a maximális profit érdekében! Azt hiszik, hogy
boldogsággal tölt el minket, hogy főnökeink zsebe tele lesz pénzzel. De, ha
mi a zsebünkbe nyúlunk, ott csak mást tudunk megfogni, mert egyébként a
zsebünk üres lesz. A munkavállalók gyűjtöttek tiltakozó aláírásokat, és más
módon is kifejezték, hogy senki nem akarja a nyújtott műszakot. Ez azonban
nem hatotta meg a vezéreket. De miért is hatná meg a magyar munkás kérése a
japán menedzsereket?
Mi krumplievő, nokedlipusztító európaiak, semmi jóra ne számítsunk tőlük.
Biztosra veszem, hogy sok régi jó kollégától kell majd búcsút vennünk, mert
lesznek, akiknek a család és az egészség fontosabb. Jönnek majd újak, és
mennek is.
Már most kezdjenek az udvaron mélygarázst építeni a H.U.P.-os autóknak, mert
a mostani hely kevés lesz. Az üzemekben állítsanak fel Red Bull automatákat,
félliteres bögrékkel, hogy az emberek 9 óra után ne rogyjanak össze.
Kár, hogy evvel a többre érdemes gyárral ezt teszik. Pedig tudhatnák, hogy
minőséget csak megelégedett munkás állít elő.
Itt az utolsó perc!
Ha nem fogunk össze, saját hazánkban leszünk gazdasági rabszolgák. Annyit
dolgoztatnak, amennyit ők akarnak, és annyit is, fizetnek, amennyit ők
akarnak. Csak erős összefogással tudunk szembeszállni a jakuzákat idéző
bánásmód ellen.
Az értéktöbblet és a tőkés kizsákmányolás
Első olvasatra humorosnak tűnhet az, amit az Esztergomi Gépkocsigyártók
Független Szakszervezete szórólapján terjeszt a Suzuki gyár dolgozói között.
Miközben valójában, akarva akaratlanul rátapint a tőkés (munkáltató) és a munkás
(munkásosztály) közötti gazdasági harc lényegére. Mire is gondolok, amikor ezt
állítom? Rávilágít a profit, illetve a munkaidő és a bér összefüggéseire.
Az esztergomi munkások helyesen látják, hogy a globális tőkével szemben csakis a
szervezett munkás képes felvenni eredményesen a harcot, másképp elveszik. Minden
munkás, amikor a munkaerőpiacon eladja a munkaerejét, arra törekszik, hogy a
munkájáért annyi bért kapjon, amivel önmagát, illetve családját eltarthatja.
Olyan munkafeltételek mellett szeretne dolgozni, ami hosszú távon biztosítja
számára egészségkárosodás nélkül a megélhetést.
A tőkésnek, a tőkésosztálynak általában az az érdeke, hogy a béreket a
lehetőséghez képest leszorítsa. A munka terméke minden költség levonása után két
részre oszlik. Az egyik a munkások bére, a másik a tőkés profitja. Mivel azonban
a munka terméke minden esetben egy adott mennyiség, világos, hogy a profitra eső
rész nem nőhet úgy, hogy a bérre eső rész ne csökkenjen. A bér leszállítható
közvetve azáltal, hogy a munkásokat fokozatosan alacsonyabb életszínvonalhoz
szoktatják. Ezt teszi a tőkés rendszert támogató mindenkori kormányzat az elmúlt
18 évben sajátos inflációs politikájával.
A bért lecsökkenthetik közvetlenül azáltal, hogy a napi munkaidőt (vagy a munka
intenzitását ugyanannyi munkaidő alatt) növelik, de a bért nem.
Minden tőkés igyekszik versenytársainál olcsóbban eladni, és ha csak nem akarja
feláldozni a profitját, kénytelen arra törekedni, hogy leszállítsa a béreket.
Ennek az állandó, szüntelen nyomásnak a szervezetlen munkás nem tud ellenállni.
Ezért, ahol nincs a munkásoknak erős szakszervezetük, a bér állandóan
csökkenthető, a munkaidő pedig növelhető.
Ha egy munkás próbál egyedül megalkudni a munkáltatóval, könnyen vereséget
szenved, és kénytelen megadni magát. Azonban, ha szakszervezetbe tömörül, alapot
gyűjt magának (sztrájkalap), hogy arra támaszkodva szükség esetén dacolhasson a
munkáltatóval, ekkor és csakis ekkor van kilátás arra, hogy a munkás megkapja
azt a csekélységet, amit a mai multik által uralt tisztességes bérnek neveznek,
a tisztességes napi munkáért. A szakszervezet ellenállási eszközei nélkül a
munkás azt sem kapja meg, ami a munkatörvény alapján járna neki.
Kell bizonyíték rá? Nézzük meg azokat az országokat, ahol erős szakszervezetek
vannak, s nézzük meg a bérezést, és nézzük meg azokat az országokat, köztük
saját hazánkat, ahol a tőkések és az őket kiszolgáló politikai elit
ellehetetlenítik, megakadályozzák, lejáratják a szakszervezeteket.
Mi, tehát ezt látjuk a szakszervezet szórólapjaiból. Harc a globális tőkével
szemben, harc a magasabb bérekért, az elfogadható munkaidőért.
A Magyar Kommunista Munkáspárt támogatja az EGFSZ harcát. Ígérjük, ebben a
harcban számíthatnak ránk. Hiszen mi ismerjük, milyen nehéz ez a harc. S ez a
harc a közös harcunk a kizsákmányolók ellen!
