A Kínai Kommunista Párt 14. kongresszusa: leszámolás az ellenforradalommal, a szocializmus stabilizálása

Külföld

Deng Xiaoping és Mihail Gorbacsov

A Kínai Kommunista Párt 14. kongresszusa 1992. október 12-18-án ülésezett Pekingben. 1989 küldött képviselte a párt akkori 51 millió tagját. A kongresszus feladata az volt, hogy az 1989-es ellenforradalmi kísérlet, azaz a Tienanmen téri események nyomán kialakult helyzetet végleg lezárja, és biztosítsa Kína hosszú távú szocialista fejlődését.

A Deng Xiaoping nevével fémjelzett politika lényege két dologban fejeződött ki: megőrizni a politikai hatalmat a kommunista párt kezében és ezzel együtt a gazdaságban új gazdaságpolitikát folytatni, engedni, sőt egyre nagyobb mértékben engedni a tőkés gazdasági elemeket, és nyitni a világ felé. Ha ez a kettő így együtt megvalósul, a kínai szocializmus megmarad, sőt fejlődni fog. Deng egyetértett azzal, hogy a politikai rendszert is reformálni kell, de ez nem jelentheti a tőkés politikai rendszer bevezetését.

Nagyon gyorsan kiderült azonban, hogy Kínában jelentős politikai erők vannak, amelyek a politikai reformot a kapitalizmus bevezetésére akarják felhasználni. Az ellenforradalmi erők tömegbázisa két elemre épült: az értelmiség képviselőire, akik nyugati típusú demokráciát követeltek, és a városi munkásság egyes elégedetlen rétegeire, amelyek éppen a reformokat tették felelőssé a munkanélküliségért és más szociális gondokért.

A kínai ellenforradalmi erők számára sajátos biztatást jelentett Mihail Gorbacsov látogatása Pekingben, aki arról akarta meggyőzni a kínai vezetést, hogy a peresztrojka - akkorra már egyre világosabban a kapitalizmus felé mutató - útját kövessék. A kínai vezetés kategorikus nemet mondott.

Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a szocializmus rövidesen összeomlik a Szovjetunióban. Ez a fordulat gyökeresen megváltoztatta a kínai szocializmus nemzetközi pozícióit, és súlyos veszélyt jelentett.

1989. áprilisa és júniusa között Pekingben és néhány más városban tömeges diáktüntetések kezdődtek. A kínai felső vezetés egy része, így maga Zhao Ziyang főtitkár is, egyezkedni akart az ellenforradalmi erőkkel. Nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen nemzetközi helyzetben ez a lépés a hatalom feladását jelentette volna. Deng Xiaoping tudta, hogy az erőszak alkalmazása egy ideig negatívan hat majd Kínára. E nélkül azonban nem lehet a szocializmust megőrizni. 1989. június 3-4-én a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg páncélos egységei Pekingbe vonultak, és felszámolták az ellenforradalmat. Június végén a Központi Bizottság leváltotta a főtitkárt, és az addigi sanghaji polgármestert, Jiang Zemint választotta a helyére.

Jiang Zeming és Robert Hue, a Francia Kommunista Párt egykori főtitkára

A 14. kongresszus leszögezte, hogy Kína végérvényesen belépett egy új történelmi korszakba, amelyet a reform és nyitás politikája tett lehetővé. A kongresszusi beszámoló elnevezésében a következő kulcsszavak szerepeltek: a reform gyorsítása, nyitás a világ felé, irány a korszerűsítés. A kongresszus összegezte a kínai párt 1978 óta szerzett tapasztalatait, beleértve az ellenforradalmi kísérletet is, és kimondta, hogy a cél a szocialista piacgazdaság felépítése.

A kongresszus lényegében új vezetést választott a párt élére. Megválasztotta a Központi Bizottság 189 rendes tagját és 130 póttagját.

A párt főtitkára és egyben a Katonai Bizottság elnöke Jiang Zeming lett, aki határozott és egyben politikus egyéniség volt. Jiang Zemin 1926-ban született, 1989-2002 között volt Kína első számú vezetője, s ma is él. "Az ember, aki megváltoztatta Kínát" - ezzel a címmel írt róla később szép könyvet Robert Lawrence Kuhn amerikai tudós. Némi leegyszerűsítéssel mondhatjuk, hogy amit Deng megtervezett, Jiang felépítette. 2002-ben nyugodt szívvel adta át a hatalmat utódjának, Hu Jintaonak.

Az Állandó Bizottságba bekerült Li Peng (sz. 1928) miniszterelnök, akinek a személyét a korábbi kongresszusról már ismerjük. Ugyancsak a vezetés tagja Qiao Shi (sz. 1924), aki sokáig a parlament elnöke volt. A kongresszus idején ő volt a KKP Központi Pártiskolájának vezetője is, ami igen jelentős tisztség. A csúcsvezetés tagja volt Li Ruihuan (sz. 1934), a Politikai Konzultatív Konferencia elnöke, Zhu Rongji (sz. 1928), aki Li Peng után Kína miniszterelnöke volt 1998-2003 között. Ugyancsak a vezetésbe került Liu Huaqing (sz. 1914) tábornok, a hadsereg egyik kiemelkedő személyisége. Ekkor került a vezetésbe Hu Jintao (sz. 1942), a párt mai főtitkára.