A tőkés erők általános visszavonulásra kényszerítették a szocializmus erőit, de
nem tudták őket teljes mértékben felszámolni. Ma is léteznek szocialista
országok. A nyugati propaganda megkísérli úgy beállítani, mintha ezek már nem is
lennének szocialista államok, hanem valamilyen szocialista elnevezésű
államkapitalista képződmények. A valóság az, hogy a tulajdon meghatározó része
ezekben az országokban társadalmi, állami tulajdon, noha a magántőke szerepe az
új gazdasági politika jegyében erőteljesen megnőtt. A politikai hatalmat sem a
burzsoázia gyakorolja, noha a tőkések politikai szerepe is jelen van. A kérdés
természetesen az, hogy ezek az országok meg tudnak-e maradni a szocializmus
útján a jövőben is.
Kína 1987-től elindította a reform és nyitás politikáját, ami a lenini új
gazdasági politika nagy méretekben történő, sok területre kiterjedő alkalmazását
jelenti. Kínában a politikai hatalom a néptömegek kezében van, érvényesül a
kommunista párt vezető szerepe. A hadsereg, a nemzetvédelmi szervek a párt
irányítása mellett a munkás-paraszthatalmat szolgálják.
A reform és a nyitás a gazdaságban a piacgazdaság széleskörű felhasználását
jelenti. Kína nem támogatja a nemzetközi kommunista mozgalmat, mint egykor a
Szovjetunió, a világszocializmus iránti feladatát abban látja, hogy saját
országában építse a kínai sajátosságú szocializmust. A tőkés erők tisztában
vannak azzal, hogy Kína szocialista világhatalom, ezért nem adták fel
kísérleteiket Kína társadalmi jellegének megváltoztatására.
Vietnam az egyik legerősebb szocialista ország, ahol a hatalom a dolgozók
kezében van, de a gazdaságban a piacgazdaság számos elemét alkalmazzák. A reform
bevált Vietnamban, milliók számára teremtette meg a felemelkedés útját. A
vietnami kommunisták jelentősen kiveszik részüket a kommunista pártok nemzetközi
együttműködéséből.
Laosz szocialista ország, ahol érvényesül a kommunista párt vezető szerepe, a
gazdaságban pedig tudatosan felhasználják a piacgazdasági elemeket, de a reform
itt sem lépi át a szocializmus kereteit.
Kuba ellen jelentős támadást indítottak a tőke erői, amelyben sajnálatosan részt
vállalnak a magyar uralkodó osztály képviselői is. Céljuk a kubai nehézségek
kihasználása és a szocializmus megdöntése.
Kuba ereje saját népe elkötelezettségében van, és bizalommal tekinthet a
környező latin-amerikai országok, mindenekelőtt Venezuela szolidaritására.
A Koreai NDK-ban a szocialista országok összeomlása ellenére megmaradt a
szocialista rendszer. Helyzetüket meghatározza, hogy még ma is nagy feladat a
történelmileg örökölt szegénység leküzdése, s folyamatosan ki vannak téve az USA
és más tőkés hatalmak támadásainak. Ebből adódnak a koreai szocializmus
sajátosságai.
Új antiimperialista erők
Az elmúlt két évtizedben több ország került az imperializmus elleni harc
élvonalába.
Belarusz olyan ország, amely nem fogadja el a globalizált és amerikanizált világ
modelljeit, nem akar az USA csatlósa lenni, hanem a saját nemzeti útját akarja
járni. Az amerikai imperializmus nem hajlandó elfogadni semmilyen önálló utat,
ezért a belarusz politikai rendszer megdöntésére, Belarusz bekebelezésére
törekszik. Belarusz védelme ma az antiimperialista harc egyik fő iránya.
Irán ma az amerikai-izraeli imperializmus, az agresszív cionizmus, és ezáltal az
imperializmus elleni küzdelem egyik vezető ereje. Irán függetlenségének védelme
az antiimperialista harc fontos érdeke.
Szíria az amerikai-izraeli imperializmus elleni küzdelem fontos tényezője. Az
arab szocializmus építésében jelentős sikert ért el. Szíria léte minden
antiimperialista erő érdeke.
Venezuela népe a Bolivári forradalommal a neoliberális politika és a külföldi
kizsákmányolás elleni sikeres példát mutatta fel a világnak. Közös érdekünk a
Bolivári forradalom eszméinek terjesztése. A Venezuelával való szolidaritás az
imperializmus elleni harc elengedhetetlen része.
Ezek az országok nem szocialista országok, de közösek abban, hogy nem akarják
elfogadni az amerikai imperializmus által diktált utat. Saját nemzeti útjukat
kívánják járni. Az USA könyörtelen háborút folytat ezekkel az országokkal
szemben. A belarusz vezetés tagjai nem léphetnek az USA-ba, és nem kapnak
vízumot az EU-ba sem. A politikai érintkezés alacsonyszintű. Az USA minden
eszközzel támogatja a belső belarusz ellenzéket. Iránt folyamatos nemzetközi
nyomás alatt tartják, és háborúval fenyegetik. Szíriával szemben hol engednek,
hol újra keményebb eszközöket alkalmaznak.
Az USA nyíltan ellenségének tekinti a venezuelai rendszert is. Ezeknek az
országoknak a támogatása ezért is része az antiimperialista küzdelemnek.
