Manapság, ha megkérdeznének egy átlag amerikait, hogy mi a véleménye
Gyurcsányról, még jóindulattal is Mars-lakónak nézne.
De ne legyünk igazságtalanok! Nem csak őt nem ismerik jelenlegi legfőbb
szövetségesünk polgárai, hanem senkit a magyar politikai körökből. Pedig nem árt
az, ha a szövetséges országokban, s különösen az adott időszak legfontosabb
szövetségesének közvéleményében ismerik a magyar politikusokat. Kádár Jánost
ismerték a Szovjetunióban. Sőt, nem csupán ismerték, de az összes kelet-európai
vezető közül őt tisztelték és szerették legjobban.
Kádár Jánosnak neve volt a szovjet emberek között. Közismert volt, hogy 1956-ban
a Szovjetunióval való szövetség, a magyar-szovjet barátság mellett állt ki
azokkal szemben, akik nyíltan hirdették a Varsói Szerződésből való kilépést, a
Szovjetunióval való szakítást, sőt az amerikai csapatokat várták Budapestre.
Közismert volt Kádár mondása, miszerint szovjetellenes kommunizmus nincs. A
mondás találó válasz volt az akkori kor különféle okoskodásaira, a külön utat
járó eurókommunista pártok nyilatkozataira.
Milyen kommunista az, aki kezet emel a legnagyobb kommunista országra, a
Szovjetunióra? Világos, hogy semmilyen. Kádárt becsülték a magyar szocializmus
teljesítményéért. A Globus zöldborsó, a lecsó ugyanúgy a kádári szocializmus egy
darabját vitte el a szovjet emberekhez, mint az Ikarus-buszok, a magyar
gyógyszerek, vagy éppenséggel a Május 1. Ruhagyár női ruhái.
A szovjet emberek ismerték és becsülték Kádár emberi vonásait. Szemmel látható
szerénysége érték volt egy olyan korban, amikor a hatalmi őrület, vagy
egyszerűen csak a nagyzás sok szocialista vezető fejét is megzavarta. Voltak,
akik szinte cárként, királyként éltek, vagy legalább is viselkedtek saját
országukban. Kádárban igaz kommunistát láttak, és ez imponált az embereknek.
A Budapestre látogató szovjet politikusok és egyszerű pártmunkások, akik a
Munkácsi utcai Külügyi Szállóban szálltak meg (Ma Hotel Andrássy) sokáig
mesélgették odahaza: képzeld, találkoztam Kádár Jánossal! A mellettünk levő
szobában vacsorázott. Ilyesmi egész egyszerűen elképzelhetetlen volt a
Szovjetunióban, ahol a vezetők jól őrzött épületekben éltek, étkeztek, pihentek,
messze az átlagemberektől.
Kádár figyelmes volt mindenkihez, akivel szovjetunióbeli útjain összehozta a
sors. Mondják meg a szakácsnak, adta ki az utasítást reggel, hogy ma délben
ebédelünk. Senki sem késhetett, ő maga sem, mert - ahogyan mondta - a szakács
ránk dolgozik, meg kell becsülnünk a munkáját. A látogatás végén mindig bement a
konyhára, és megköszönte a személyzet munkáját.
Kádár János szerette a szovjet embereket. Őszintén nagyra becsülte a második
világháborúban tanúsított hősiességüket. Csodálattal viszonyult a szovjet
emberek önfeláldozásához. A szovjet emberek megérezték Kádár tiszta érzéséit és
viszonozták. Érdekes módon Kádárt nem csak a nemzedékének képviselői szerették,
ami érthető lett volna, hanem a fiatalok is.
Egyszer a moszkvai ZIL autógyárban tett látogatást Kádár János. Elkísérte Lázár
György, az akkori magyar miniszterelnök, és Havasi Ferenc, a pártvezetés
gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó tagja is. A ZIL a szovjet autóipar
óriása volt, már a 70-es években elérte az évi 200 ezer gépkocsit. Gyártottak
itt mindent, a teherautóktól kezdve a szovjet vezetőket szállító különleges
gépkocsikon át, egészen az önjáró rakétakomplexumok hordozó eszközeiig. Annak
rendje-módja szerint fogadták a gyár vezetői, és végigkísérték az
üzemcsarnokokon. Az egyik csarnokban szinte csak lányok és fiatal asszonyok
dolgoztak. Kádár szóba elegyedett velük. Hogy élnek asszonyok, ebben a
"férfi-gyárban"? - kérdezte. Köszönjük, Kádár elvtárs, munka van, a fizetésre
nincs panasz, a munkásszállás is jó.
Na és a házasság? - folytatatta Kádár. Öregfiúk ezek, Kádár elvtárs, nem
tőrödnek ezek velünk - mondták már nevetve a lányok. Na, majd én kiházasítom
magukat! - mondta Kádár, aki igazán jól érezte magát a moszkvai munkáslányok
között. Nem tudni, hogy az autógyári munkáslányok közül hányan találtak magyar
férjet, de tény, hogy Kádár János idején sok szovjet lány ment férjhez
magyarokhoz, s többségük számára Kádár neve sajátos garancia volt arra, hogy
megtalálják boldogulásukat.
