Cikkek
 

II. (XVIII.) ÉVFOLYAM 43. SZÁM - 2007. november 29.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

A dolgozó emberek nem maradhatnak ki
Kósa Lajost megihlette az új francia elnök, Sarkozy példája. Legalábbis ezt tudtuk meg a Heti Válasz legfrissebb számából. A francia elnök konzervatív színekben győzött, de a kormányzásba meghívott szocialistákat is. "Össze kellene fogni mindenkivel, mert nagy bajban vagyunk." - üzeni nekünk Kósa Lajos.
[tovább a teljes cikkre]

 
Pártélet

Látogatás Győr-Moson-Sopron megyében
Jó csapatmunka Mosonmagyaróváron
Mosonmagyaróvárra látogatott a múlt héten Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke találkozott Szabó Miklóssal, a város polgármesterével.
[tovább a teljes cikkre]

 

Kellemesen csalódtunk
Mosonmagyaróvár egyetemi város is. Itt van a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdasági- és Élelmiszertudományi Kara. A helyi pártvezetőség nagy reményeket fűzött a meghirdetett fórumhoz.
[tovább a teljes cikkre]

 
Baloldali Front

Megalakult a Baloldali Front csoportja Debrecenben
Megalakult a Baloldali Front Hajdú-Bihar megyei szervezete november 20-án, kedden. A megalakuló gyűlésen részt vett Kalocsai Kinga, a Baloldali Front elnöke.
[tovább a teljes cikkre]

 

Nem eszünk szemetet
November 23-án Egerben egy maroknyi csapat a Baloldali Ifjúsági Frontból tüntettet a Tesco ellen. "Nem eszünk szemetet" feliratú transzparenssel és vörös zászlókkal hívták fel a figyelmet a nagyáruház törvénytelenségeire.
[tovább a teljes cikkre]

 

Európai ifjúkommunisták találkozója
2007. november 14-én a Demokratikus Ifjúsági Szövetség megtartotta az Európa és Észak-Amerika (CENA) régiójának a találkozóját Cipruson, Nicosiában. A találkozón és a szemináriumokon tizenhárom szervezet vett részt.
[tovább a teljes cikkre]

 
Belföld

A Társadalmi Szolidaritás Napja
A kormány propagandagépezete mindent megtett, hogy lejárassa ezt a napot. A fél ország sztrájkolt, de az MTV-ben csak azt hallottuk, hogy senki sem sztrájkol. Az esti tiltakozó gyűlésen sok ezer ember vett részt, a hivatalos propaganda szerint kész kudarc volt.
[tovább a teljes cikkre]

 

Kiáltvány
Követeljük, hogy a Kormány vonja vissza az egész magyar társadalmat érintő egészségbiztosítás privatizációját tartalmazó törvénytervezetet, követeljük a tényleges társadalmi egészségbiztosítás megteremtését!
[tovább a teljes cikkre]