Kádár János és a szovjet hírszerző

Kádár János

Kádár János és Marija Alekszandrovna Fortusz őrnagy

Kádár János ismert szovjet felderítőket. Azok közül is, akik a felszabadulás idején harcoltak Magyarországon, s azok közül is, akik 1956-ban tevékenykedtek hazánkban. Ismerte természetesen a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottságának, a KGB-nek számos vezetőjét, mindenekelőtt a régi barátot, Jurij Andropovot.

Személyes kapcsolata volt Vlagyimir Krjucskovval, aki 1956-ban diplomataként Magyarországon dolgozott, és később a KGB I. Főcsoportfőnökségének, a hírszerzésnek lett a vezetője. Kádár értette a hírszerzés fontosságát a kapitalizmus elleni világméretű harcban, és becsülte a hírszerzők hősiességét, munkáját.

1979 áprilisában találkozott Marija Alekszandrovna Fortusz őrnaggyal, aki a második világháború idején Magyarországon harcolt felderítőként. Most ne olyan hírszerzőkre gondoljunk, mint Richard Sorge, vagy Radó Sándor, akik hosszú ideig stratégiai hírszerzést végeztek jól beépülve az ellenség környezetébe. Marija Fortusz őrnagy a harcoló csapatok kötelékébe tartozó felderítő volt, aki hasonlóan sok-sok társához a frontvonal közelében gyűjtött információkat a német csapatokról.

A szovjet asszony megírta visszaemlékezéseit is a magyarországi időkről. "Visszaemlékezéseim (Egy felderítő naplójából)" címen még 1982-ben jelent meg. Aki nagyon keresi, még antikváriumban fel-felbukkan.

Marija Fortuszt azonban nem a könyve tette híressé, hanem az Alba Regia című film. A történet alapsztorija valós. Fortusz őrnagy 1945-ben rövid ideig valóban Székesfehérváron teljesített szolgálatot, bujkálva a németek által megszállt városban. Innen továbbította a híreket a fasiszta erőkről. A lakás, ahol meghúzódott, ma is megvan, nem messze a városi önkormányzattól. Ebből a történetből kerekített filmet Szemes Mihály még 1961-ben. A film szinte sikerre volt ítélve.

Nem sokkal az 1956-os események után kedvesen, emberien mutatta be egy magyar orvos és egy orosz katonanő kapcsolatát. A magyar orvos megszereti a szovjet katonalányt, és együtt harcolnak a fasizmus ellen.

Jelenet az Alba Regia című filmből

A rendező a legjobb színészeket választotta. Fortusz szerepét, aki a filmben Alba Régia fedőnéven dolgozik, az akkor 27 éves kitűnő szovjet színésznő, Tatyjana Szamoljova alakította. A mozit kedvelők emlékezhetnek rá a Szállnak a darvak című feledhetetlen szovjet filmből, vagy éppenséggel a Háború és békéből. A szovjet hírszerzőt bujtató és védelmező magyar orvost ki is játszhatta volna más, mint a kor egyik legelismertebb és legnépszerűbb művésze, Gábor Miklós.

A történet igaz, de sokkal prózaibb - mesélte 1979-ben Fortusz őrnagy Kádár Jánosnak. Az egykori felderítő, akkor már idős asszony a felszabadulási ünnepségekre érkezett Magyarországra. Tudja, Kádár elvtárs, a mi munkánk egyszerűbb volt.

Megkaptuk a feladatot és teljesítettük. Tudtuk, hogy a mi munkánktól sok ezer katona élete függ. Ekkor már a háború vége felé jártunk, nem messze Ausztriától és Németországtól. De azt is tudtuk, hogy még sok fiatal életet kell feláldozni a győzelemért.

Székesfehérvár és a Dunántúl felszabadításáért harcoltunk. A Budapest felszabadításáért vívott hadműveletben sikerült elfoglalni Székesfehérvárt. Január vége felé azonban a németek visszaszerezték. Az új német megszállás idején játszódott a mi kis történetünk. Aztán februárban felszabadult Budapest. Három hét hadműveleti szünet következett, amit a németek arra használtak, hogy a Dunántúlra hozzák át nyugatról a 6. SS-páncéloshadsereget. Ezek indítottak támadást. Utólag tudtam meg én is, hogy ez a támadás volt a német haderő utolsó "nagyoffenzívája", Grossoffensive, ahogyan ők mondták. De már kár volt az áldozatokért. A németek soha többet nem tudták visszafoglalni a Dunántúlt, és hamarosan elesett Bécs, majd Berlin is.

Kádár szeretettel hallgatta az egykori katona visszaemlékezését, tudva, hogy ezek az emberek tényleg életük legjavát adták a szovjet hadsereg győzelméért, ami nekünk, magyaroknak a németek kiűzését, a felszabadítást is jelentette. És a szerelem? - fordította meg Kádár a beszélgetés menetét. Tudja, Kádár elvtárs, a szerelemnek a legritkábban volt helye a háborúban, ellenséges területen pedig szinte soha. Persze, ha a sors '45 elején Székesfehérváron nem marcona németekkel hoz össze, hanem, mondjuk a maguk Gábor Miklósával, ki tudja, mi lett volna belőle?