Az 1989-91-es tőkés ellenforradalmak megváltoztatták a nemzetközi kommunista
mozgalom harci módszereit. Az egykori szocialista országok pártjainak vezető és
kezdeményező szerepe megszűnt. 1990. november 14-15-én a szovjet kommunisták
akkor még létező pártja tett egy utolsó kezdeményezést az egykori szocialista
országok pártjainak összefogására. Moszkvában sor került a Bolgár Szocialista
Párt, az újjászervezett Magyar Szocialista Munkáspárt, a német Demokratikus
Szocializmus Pártja, a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája, a Szovjetunió
Kommunista Pártja és a Csehszlovák Kommunista Párt csúcstalálkozójára.
Gyorsan kiderült azonban, hogy ezek a pártok nem akarnak közös úton menni. A
későbbi események ezt bizonyították is. A Gregor Gisy vezette német pártból egy
baloldali szocialista reformista párt lett. A lengyel párt akkori vezetője,
Aleksandr Kwasniewski a tőkés Lengyelország államfőjévé, tipikus tőkés
politikussá alakult. Az oroszok egyik vezetője, Gennagyij Janajev egy év múlva
puccsal igyekszik majd Gorbacsovot megdönteni. A Thürmer Gyula vezette
Munkáspárt egyre markánsabb kommunista párttá fejlődött. A pártok ilyen
összetételben soha többet nem találkoztak.
A nagy pártok kiléptek a mozgalom mögül
A Szovjetunió megszűnése azt is jelentette, hogy eltűnt az az ország, amely jól
vagy rosszul, de teljes politikai súlyával és anyagi lehetőségeivel a kommunista
mozgalom mögött állt évtizedeken keresztül. A mozgalom sok pártja nagy
várakozással fordult Kína felé. A 90-es évektől világossá vált azonban, hogy
Kína nem akarja ezt a szerepet vállalni.
Más hatalmon lévő pártok lehetőségei nyilván meghaladták, vagy legalább is
korlátozták egy globális szerep vállalását. Jórészt a politikai szándék sem volt
meg rá. Ezért inkább regionális méretekben vállalkoztak hasonló feladatokra,
például Kuba Latin-Amerikában. Más pártok, mint például a Koreai Munkapárt saját
politikai és ideológiai nézeteik külföldi terjesztését segítették.
Sao Paulo-i Fórum
Átfogó nemzetközi együttműködés hiányában maradt a regionális együttműködés
lehetősége. 1990-ben a Brazil Munkáspárt kezdeményezésére létrejött a
latin-amerikai és karib-tengeri térséghez tartozó baloldali és nemzeti
felszabadító mozgalmak pártjainak együttműködési intézménye, a Sao Paulo-i
Fórum. A szervezet az első találkozó helyéről kapta elnevezését. A cél az volt,
hogy a pártok közös megoldásokat találjanak a neoliberalista politika ellen,
amely akkoriban a térségben már javában pusztított. 1990-ben 48 párt
csatlakozott az együttműködéshez, jelenleg a részvevők száma meghaladja a
százat.
A pártok között vannak kommunista, szociáldemokrata pártok, szociális mozgalmak,
sőt katolikus egyházi szervezetek is. A szervezet titkárságát a Brazil Munkapárt
üzemelteti, napi ügyeiről a Munkacsoport dönt, amelynek 17 párt a tagja. A
Munkacsoport készíti elő az éves tanácskozásokat. A legutóbbi tanácskozás 2007
januárjában volt. A fórum ma az Amerika-ellenes, antiimperialista erők egyik
legfontosabb regionális koordinációs intézménye. Mint sok minden más, ez is
utánozhatatlan latin-amerikai intézmény, bár a működése manapság modellül
szolgál a "kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásai" elnevezésű
együttműködéshez.
Kommunista Pártok Szövetsége - SZKP
1993. márciusában a korábbi Szovjetunió területén működő kommunista pártok, a
belarusz, az azerbajdzsán, a kazah, a lett, a litván, a moldáv, az orosz, a
tadzsik, a türkmén, az üzbég, az ukrán, az észt és néhány más kisebb párt
képviseletében létrehozták a Kommunista Pártok Szövetsége-SZKP elnevezésű
regionális együttműködési szervezetet. Élére Oleg Senyint, a korábbi SZKP egyik
legendás hírű vezetőjét választották. A szervezetnek jelenleg 19 tagja van,
közülük 5 párt illegalitásban van. A párt jelenlegi vezetője Gennagyij Zjuganov,
aki az orosz párt elnöke is. A szervezet általában évente tart csúcstalálkozót.
Legutóbb a NOSZF 90. évfordulóján rendezett ünnepség során került sor
találkozóra.
Az Európai Parlament Baloldali Frakciója
A nyugat-európai térségben még 1989-ben határozta el az Olasz KP, a spanyol
Egyesült Baloldal, a Dán Szocialista Néppárt és a görög Synospismos, hogy
létrehozzák az Európai Parlament Egyesült Baloldali Csoportját, francia
rövidítéssel GUE. Az európai fórumon ezzel vette kezdetét a nem-szociáldemokrata
erők nemzetközi sokoldalú együttműködésének fejlődése. Lényege, hogy az Európai
Unió azon nem-szocialista pártjai vesznek benne részt, amelyeknek van
képviselőjük az Európai Parlamentben. Ez a tény egyben meghatározza a szervezet
lehetőségeit és korlátait. A szervezet az Európai Parlament egyik frakciója, de
nem európai párt. Európai, de nem egész Európára terjed ki, hanem csak az EU-ra.
A kommunista erők fontos szerepet játszanak benne, de a közös fellépés érdekében
folyamatos kompromisszumok születnek a csoport nem kommunista tagjaival.
A szervezet minden választás után újjáformálódik. 1994-ben a szervezet
újraalakult a spanyol, a francia, az olasz, a portugál, a görög kommunisták és a
görög Synospismos képviselőiből. 1995-ben, az EU bővítése után ehhez a
csoporthoz csatlakoztak a svéd, finn és dán nem-szocialista pártok képviselői
is. A 2004-es választások után a csoport 41 képviselővel rendelkezik az EU 12
országából. A csoportnak magyar tagja nincs. Elnöke a francia Francis Wurtz. A
GUE-csoport szoros együttműködésben áll az Európai Baloldali Párttal, amelynek
történetéről a legközelebb szólunk.
