Idézet az Utca Embere Önkéntes Hálózat anyagából: "A hajléktalanság sokkal
több embert érint, mint csupán azokat, akik az aluljárókban és az utcákon élnek.
Ma Magyarországon nagyon sokan szenvednek azért, mert nincs megfelelő otthonuk:
azok az embertársaink, akiknek bár van saját lakásuk, de az túlzsúfoltsága,
hiányos felszereltsége, vagy rossz fizikai állapota miatt alkalmatlan arra, hogy
valóban otthon érezzék magukat benne.
Azok, akiket díjhátralékuk miatt kilakoltatás fenyeget. Azok, akik rövid távú és
bizonytalan albérletben vagy ágybérletben laknak. Azok, akik nappal még nem
lehetnek biztosak abban, hogy az éjszaka lesz-e hol aludniuk - legyen az
hajléktalanszálló, vagy lakás, amelybe szívességből befogadják. És végül a fedél
nélküliek, akik éjszakáikat is az utcán, aluljáróban vagy egy lépcsőházban
töltik - a leginkább rászorultak, akiket a döntéshozók tehetetlenségén és a
társadalom hallgatásán túl, gyakran erőszakos cselekmények és kirekesztő
intézkedések is sújtanak."
A hajléktalanok a kapitalizmus szülöttei. A szocializmusban nem csak kötelező
volt állandó bejelentett lakhellyel rendelkezni, de az állam erejéhez mérten
segítette is ezt. A távoli városokban dolgozó munkások számára munkásszállásokat
hoztak létre. Sok esetben a munkásszálláson kaphatott helyet az is, aki az adott
városban élt, de nem volt lakása. Az állam segítette a fiatalok lakáshoz való
jutását. Százezerszámra épültek a szociális bérlakások. A nehéz helyzetbe
kerülőket, egyedülállókat segítették. Gyakorlatilag kizárt volt bárkit is az
utcára tenni.
A tőkés rendszerváltás megszüntette a munkásszállásokat. A tőkést nem érdekli,
hogy hol lakik a munkás, csak az, hogy dolgozzon. Gyakorlatilag megszűnt a
szociális bérlakások építése. Az új lakásokat piaci alapon építik, és piaci
alapon értékesítik. A nehéz helyzetbe jutók számára ma senki sem nyújt érdemi
segítséget. Ezért van az, hogy az elvált férfiak zöme előbb vagy utóbb az utcára
kerül.
A tőke nem oldja meg a hajléktalanok problémáját. A tőkések csak saját
lelkiismeretüket könnyítik, amikor adományokat osztogatnak, amiből aztán az
ingyenkonyhákon bableves lesz. A legtöbb tőkés azonban még ennél is ravaszabb.
Az emberbaráti támogatás vagy a reklámkeretből megy, vagy leírják az adójukból.
