Cikkek
 

Védnökség a mártírsírok felett - Stromfeld Aurél

Mozgalom

Stromfeld Aurél
Stromfeld Aurél, 1878-1927

A Munkáspárt Nagy-Budapesti szervezetei védnökséget vállaltak a Fiumei úti sírkertben, a Munkásmozgalmi Panteonnál található mártírsírok gondozása felett. A Szabadság újságban ezen a héten Stromfeld Aurélt mutatjuk be.

A kor, amelyben élt, amelyben élni, megmaradni kényszerült, nagy eszmék és nagy háborúk kora volt, s még a szikárabb lelkekben is romantikusnak tűnő elhatározások felkavaró hevületét volt képes szítani. Stromfeld Aurél a maga tehetségét és kilátásait bár egy józan stratéga éleslátásával élte meg, de egyszersmind egy semmitől vissza nem rettenő harcos eltökéltségével is.

1878-ban született Budapesten. Édesapja korai halála miatt, a kis család mindennapos anyagi gondjai közepette, a 14 éves Aurél számára véges távlatok szürke panorámája sejlett fel: nagyapja nyomdokain haladva a szabómesterek derék, ám keservesen egyértelmű életútja. Így hát családja számára a döbbenet és kétség erejével hatott váratlan elhatározása: továbbtanul - katona lesz.

A katonaiskolában, a Ludovika Akadémián kivételes fegyelme, szorgalma, ragyogó felfogása, ítélőképessége fényes sikerek gyümölcsét érlelte meg: a legkiválóbbak között avatták tisztté, s hamarosan megnyílt előtte a hadtudomány fellegvára, a bécsi hadiiskola kapuja is. Telve érdeklődéssel és ambícióval, no meg hallatlan munkabírással, ugyan mi állhatta volna útját?

Még csak huszonhárom éves volt, amikor a honvédtisztek rangelsőjeként végzett, s magára ölthette a vezérkari tisztek egyenruháját.
1914-ben keservesen nyilvánvaló lett, hogy a háború el nem odázható, Stromfeld Aurél mélyen humánus felfogása sajátosan tárgyilagos összefüggéseket volt képes teremteni az elkerülhetetlen vitézi áldozat és a modern stratégia között.

A Forradalmi Kormányzótanács 1919. május 3-án kiadta a munkásosztály általános mozgósításáról, május 5-én pedig a Vörös Hadsereg újjászervezéséről szóló rendeletét. Ennek értelmében szétválasztották a működő hadsereg és a hátországi katonai ügyek irányítását. A hátországi intézetek, alakulatok felett a Hadügyi Népbiztosság rendelkezett, amely ezenkívül a hadsereg utánpótlását is szervezte. A hadműveletek egységes irányítása érdekében a Keleti hadsereg-parancsnokságból megalakult a Vörös Hadsereg Parancsnoksága. Főparancsnoka Böhm Vilmos, vezérkari főnöke Stromfeld Aurél lett.

Böhm kiválasztásánál politikai szempontok domináltak, Stromfeldre viszont kiváló katonai képességei miatt volt szüksége a hadsereg vezetésének. A kettejük közti nézeteltérések már az első napokban megmutatkoztak.

Az előző napokban kialakult kritikus helyzetben Böhm - még mint a Keleti Hadsereg parancsnoka - a katonai ellenállás beszüntetése, a fegyverletétel mellett foglalt állást. Stromfeld ezzel szemben egyértelműen a harc folytatása mellett szállt síkra, a legválságosabb helyzetben is bízott a harc sikerében, és állította, ha felfegyverzik a munkásokat, ezekből az új egységekből három hét alatt ütőképes hadsereget teremt. Böhm kapituláns magatartásával nem értett egyet, május 2-án a harc folytatására adott parancsot.

A munkások tömeges jelentkezése lehetővé tette egy nem túl nagy, de a korábbinál megbízhatóbb és ütőképesebb fegyveres erő felállítását. A szervezés irányítása Stromfeld feladata volt, aki céltudatos, kemény munkával két hét alatt olyan harcoló hadsereget hozott létre, amely készen állt az ellentámadás megkezdésére.

Kiváló stratégiai érzékkel irányította az északi iparvidék visszaszerzésére irányuló hadjáratot. Katonai, vezetői képessége eredményeként a Vörös Hadsereg Miskolcnál megverte az egyesült cseh és román sereget, visszafoglalta Kassát, Eperjest, Zólyomot és Érsekújvárt.

A Tanácsköztársaság politikai vezetése a sikeres felvidéki hadjáratot követően úgy döntött, hogy elfogadja az antanthatalmak ajánlatát, és az ígért politikai, gazdasági, illetve területi ellentételezésekért cserében kiüríti a visszafoglalt területeket. A Clemenceau-jegyzék elfogadása és a Vörös Hadsereg visszarendelése elleni tiltakozásul Stromfeld 1919. július 21-én lemondott. Nem tudta elfogadni a győztes hadjárat eredményeinek biztosíték nélküli feladását, mely a hadsereg széthullásához vezetett.

1919. augusztus 16-án a Friedrich-kormány rendeletben kimondta, hogy a "felállítandó nemzeti hadseregbe csak azok a tisztek, tisztjelöltek, hadapródjelöltek és hasonló állásúak vehetők fel, akiknek tökéletes megbízhatósága minden kétségen felül áll", ezért a tiszteket igazoló eljárás alá vonták, ahol meg kellett állapítani, hogy az illető "a tanácsköztársaság alatt és annak érdekében nem teljesített-e a köteles, illetve rákényszerített munkát meghaladó szolgálatot". Az igazolóbizottságok végül is meglehetősen szabad kezet kaptak "a köteles, illetve rákényszerített munkát meghaladó szolgálat" értelmezésében. Stromfeldet a tanácskormány bukása után elfogták, 1919 őszén katonai bíróság előtt felségárulás vádjával 2 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélték, ezredesi rangjától, nyugdíjától megfosztották.

Méltatlan ítéletét soha nem fogadta el, mert úgy vélte katonai becsületét, tisztességét vonták kétségbe bírái. A börtönből 1921-ben kiszabadult, raktárnoki állást vállalt, majd magántisztviselő lett, és tevékeny munkát fejtett ki az SZDP-ben. 1923-ban újból letartóztatták, de fél év múlva megint szabadon bocsátották.

Stromfeld tagja volt a Természetbarátok Turista Egyesülete Magánalkalmazottak Osztályának, és nagyon sokat tett a természetbarátok képzéséért, a budai erdők bejárásáért, és a turista útjelzések felfestéséért is. 1923-tól kapcsolatban állt az illegális KMP-vel, és az SZDP-n belüli baloldali ellenzék vezetőjeként dolgozott. 1925-től haláláig a KMP tagja volt.

Még százados korában egy teljesen modern alapokra fektetett hadseregszervezési tankönyvet írt, majd 1928-ban "Készül az új háború" címen jelent meg könyve.

Nem volt 50 esztendős, amikor 1927. okt. 10-én elhunyt.
Volt tiszttársai haláláig vártak Stromfeld Aurél "megtérésére" - hiába. Tiszti rangját poszthumusz kapta vissza 1945-ben. Stromfeld Aurél 1919-es katonai működése, az általa kidolgozott haditervek a magyar királyi honvédség vezérkari tisztképző iskolájában, a Hadiakadémián "tanított tervek" voltak. Később vezérkari tisztek tucatjai elemezték azt, s tanultak belőle.