A Munkáspárt Nagy-Budapesti szervezetei védnökséget vállaltak a Fiumei úti
sírkertben, a Munkásmozgalmi Panteonnál található mártírsírok gondozása felett.
A Szabadság újságban ezen a héten Stromfeld Aurélt mutatjuk be.
A kor, amelyben élt, amelyben élni, megmaradni kényszerült, nagy eszmék és nagy
háborúk kora volt, s még a szikárabb lelkekben is romantikusnak tűnő
elhatározások felkavaró hevületét volt képes szítani. Stromfeld Aurél a maga
tehetségét és kilátásait bár egy józan stratéga éleslátásával élte meg, de
egyszersmind egy semmitől vissza nem rettenő harcos eltökéltségével is.
1878-ban született Budapesten. Édesapja korai halála miatt, a kis család
mindennapos anyagi gondjai közepette, a 14 éves Aurél számára véges távlatok
szürke panorámája sejlett fel: nagyapja nyomdokain haladva a szabómesterek
derék, ám keservesen egyértelmű életútja. Így hát családja számára a döbbenet és
kétség erejével hatott váratlan elhatározása: továbbtanul - katona lesz.
A katonaiskolában, a Ludovika Akadémián kivételes fegyelme, szorgalma, ragyogó
felfogása, ítélőképessége fényes sikerek gyümölcsét érlelte meg: a legkiválóbbak
között avatták tisztté, s hamarosan megnyílt előtte a hadtudomány fellegvára, a
bécsi hadiiskola kapuja is. Telve érdeklődéssel és ambícióval, no meg hallatlan
munkabírással, ugyan mi állhatta volna útját?
Még csak huszonhárom éves volt, amikor a honvédtisztek rangelsőjeként végzett, s
magára ölthette a vezérkari tisztek egyenruháját.
1914-ben keservesen nyilvánvaló lett, hogy a háború el nem odázható, Stromfeld
Aurél mélyen humánus felfogása sajátosan tárgyilagos összefüggéseket volt képes
teremteni az elkerülhetetlen vitézi áldozat és a modern stratégia között.
A Forradalmi Kormányzótanács 1919. május 3-án kiadta a munkásosztály általános
mozgósításáról, május 5-én pedig a Vörös Hadsereg újjászervezéséről szóló
rendeletét. Ennek értelmében szétválasztották a működő hadsereg és a hátországi
katonai ügyek irányítását. A hátországi intézetek, alakulatok felett a Hadügyi
Népbiztosság rendelkezett, amely ezenkívül a hadsereg utánpótlását is szervezte.
A hadműveletek egységes irányítása érdekében a Keleti hadsereg-parancsnokságból
megalakult a Vörös Hadsereg Parancsnoksága. Főparancsnoka Böhm Vilmos, vezérkari
főnöke Stromfeld Aurél lett.
Böhm kiválasztásánál politikai szempontok domináltak, Stromfeldre viszont kiváló
katonai képességei miatt volt szüksége a hadsereg vezetésének. A kettejük közti
nézeteltérések már az első napokban megmutatkoztak.
Az előző napokban kialakult kritikus helyzetben Böhm - még mint a Keleti
Hadsereg parancsnoka - a katonai ellenállás beszüntetése, a fegyverletétel
mellett foglalt állást. Stromfeld ezzel szemben egyértelműen a harc folytatása
mellett szállt síkra, a legválságosabb helyzetben is bízott a harc sikerében, és
állította, ha felfegyverzik a munkásokat, ezekből az új egységekből három hét
alatt ütőképes hadsereget teremt. Böhm kapituláns magatartásával nem értett
egyet, május 2-án a harc folytatására adott parancsot.
A munkások tömeges jelentkezése lehetővé tette egy nem túl nagy, de a korábbinál
megbízhatóbb és ütőképesebb fegyveres erő felállítását. A szervezés irányítása
Stromfeld feladata volt, aki céltudatos, kemény munkával két hét alatt olyan
harcoló hadsereget hozott létre, amely készen állt az ellentámadás megkezdésére.
Kiváló stratégiai érzékkel irányította az északi iparvidék visszaszerzésére
irányuló hadjáratot. Katonai, vezetői képessége eredményeként a Vörös Hadsereg
Miskolcnál megverte az egyesült cseh és román sereget, visszafoglalta Kassát,
Eperjest, Zólyomot és Érsekújvárt.
A Tanácsköztársaság politikai vezetése a sikeres felvidéki hadjáratot követően
úgy döntött, hogy elfogadja az antanthatalmak ajánlatát, és az ígért politikai,
gazdasági, illetve területi ellentételezésekért cserében kiüríti a visszafoglalt
területeket. A Clemenceau-jegyzék elfogadása és a Vörös Hadsereg visszarendelése
elleni tiltakozásul Stromfeld 1919. július 21-én lemondott. Nem tudta elfogadni
a győztes hadjárat eredményeinek biztosíték nélküli feladását, mely a hadsereg
széthullásához vezetett.
1919. augusztus 16-án a Friedrich-kormány rendeletben kimondta, hogy a
"felállítandó nemzeti hadseregbe csak azok a tisztek, tisztjelöltek,
hadapródjelöltek és hasonló állásúak vehetők fel, akiknek tökéletes
megbízhatósága minden kétségen felül áll", ezért a tiszteket igazoló eljárás alá
vonták, ahol meg kellett állapítani, hogy az illető "a tanácsköztársaság alatt
és annak érdekében nem teljesített-e a köteles, illetve rákényszerített munkát
meghaladó szolgálatot". Az igazolóbizottságok végül is meglehetősen szabad kezet
kaptak "a köteles, illetve rákényszerített munkát meghaladó szolgálat"
értelmezésében. Stromfeldet a tanácskormány bukása után elfogták, 1919 őszén
katonai bíróság előtt felségárulás vádjával 2 év 9 hónap börtönbüntetésre
ítélték, ezredesi rangjától, nyugdíjától megfosztották.
Méltatlan ítéletét soha nem fogadta el, mert úgy vélte katonai becsületét,
tisztességét vonták kétségbe bírái. A börtönből 1921-ben kiszabadult, raktárnoki
állást vállalt, majd magántisztviselő lett, és tevékeny munkát fejtett ki az
SZDP-ben. 1923-ban újból letartóztatták, de fél év múlva megint szabadon
bocsátották.
Stromfeld tagja volt a Természetbarátok Turista Egyesülete Magánalkalmazottak
Osztályának, és nagyon sokat tett a természetbarátok képzéséért, a budai erdők
bejárásáért, és a turista útjelzések felfestéséért is. 1923-tól kapcsolatban
állt az illegális KMP-vel, és az SZDP-n belüli baloldali ellenzék vezetőjeként
dolgozott. 1925-től haláláig a KMP tagja volt.
Még százados korában egy teljesen modern alapokra fektetett hadseregszervezési
tankönyvet írt, majd 1928-ban "Készül az új háború" címen jelent meg könyve.
Nem volt 50 esztendős, amikor 1927. okt. 10-én elhunyt.
Volt tiszttársai haláláig vártak Stromfeld Aurél "megtérésére" - hiába. Tiszti
rangját poszthumusz kapta vissza 1945-ben. Stromfeld Aurél 1919-es katonai
működése, az általa kidolgozott haditervek a magyar királyi honvédség vezérkari
tisztképző iskolájában, a Hadiakadémián "tanított tervek" voltak. Később
vezérkari tisztek tucatjai elemezték azt, s tanultak belőle.