Nevessünk együtt Kádárral Kádár János és a Kádár-beszédek

Kádár János

Kádár János beszédet mond a Hősök terén 1957. május elsején

Kádár János nagyon sok beszédet mondott életében, idehaza is, külföldön is. Az 50-es években, Rákosi Mátyás idején a nagygyűlések felolvasó-délutánok voltak, hiszen minden beszédet szó szerint olvastak fel a szónokok. Kádár mindig is furcsállta ezt, mivel ez soha nem volt szokás a magyarországi mozgalomban. A magyarországi mozgalomban a közvetlen, papír nélküli beszédnek voltak hagyományai. Kádár is olyan módszerként fogta fel, amit az emigrációból hazatért kommunista vezetők a Szovjetunióból hoztak és honosítottak meg idehaza.

1956 után sem tűnt el teljesen beszédfelolvasás, hiszen nem mindenki tudott szabadon beszélni. Kádár sokszor beszélt szabadon, de voltak kiemelt rendezvények, ahol nem lehetett egy szót sem tévedni, így ő is olvasott. A pártkongresszusokat idővel megszabadították attól a rituálétól, hogy Kádárnak fel kelljen olvasni a Központi Bizottság egész beszámolóját. Csak kiegészítéseket fűzött hozzá.

Voltak emlékezetes történelmi beszédei, mint például az 1957. május elsején, a Hősök terén elmondott beszéd. Az igazán közkedvelt beszédei a kongresszusi záróbeszédek voltak. Markánsak, emberiek, egyszerűek. Ma már szinte lelehetetlen újraélni ezeket a beszédeket, mert a leírt szöveg már nem az, mint az egykori élő produkció.

Hogy születtek Kádár beszédei? A kádári beszédek fontos politikai dokumentumok voltak, a párt tapasztalatainak szintézisét adták, s mint ilyen, közös munka eredményei voltak. Adott volt a téma, az esemény, a Központi Bizottság illetékes osztályán megírták az első változatot, ami elindult a maga útján. Nem arról volt szó, hogy Kádár nem tudott volna írni, nagyon is tudott. Ezzel a módszerrel azonban kihozta az apparátusból, ami benne volt, s ráadásul ez biztosíték volt arra, hogy egységes vélemény alakul ki. A legvégén egy szűk csapat formálta a beszédet. Az utolsó években a végső munkát Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, és Katona István, a KB Iroda vezetője végezték. Nélkülük se beszéd, se cikk nem született.

Kádár János fontosnak tartotta, hogy az üzenet jellegű nagy beszédei tükrözzék a párt, a pártvezetés véleményét, hangulatát. Ha megtalálta a fő mondanivalót, és megérezte a támogatottságot, már nem lehetett volna rábeszélni változtatásokra. 1985-ben Varsóban, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésén például magához hívta a magyar küldöttség tagjait, és átadta a szigorúan bizalmas beszédének végleges változatát. Elvtársak, ez a beszédem, hozzá lehet szólni, de nem ajánlatos! - vette elejét minden további vitának.

A cikkek, a beszédek, bármennyire is kollektív munka eredményei voltak, mégis csak Kádár elidegeníthetetlen műveinek számítanak. Volt, aki idővel megtanulta utánozni Kádár szófordulatait, és eleve beleírta a beszédbe. Ha szidtuk a kapitalistákat, s melyik beszédben ne szidtuk volna, nem maradhatott ki az "imperialista körök" fordulat. Ráadásul hosszú "ő"-vel, ahogy Kádár kiejtette: "imperialista kőrök". Az utánzás azonban sohasem volt tökéletes, mivel pont a lényeget nem értették.

Kádár ösztönösen felvett egy stílust, de nem ebben volt a lényeg. Kádár pontosan tudta, hogy mit akar mondani, s addig javította a mondatokat, amíg azok pontosan azt fejezték ki, amit mondani akart. Hogy ez mennyire így volt, kiderült akkor, amikor oroszra vagy más idegen nyelvre kellett fordítani. Könnyű fordítani az olyan szövegeket, amelynek világos a mondanivalója. Kádárét könnyű volt.

A nagyon fontos beszédeken maga is sokat dolgozott. Bizony előfordult, hogy a Központi Bizottság illetékes osztályán nem ismertek rá, amikor visszakapták a már jóváhagyott változatot, annyira más volt, mint amit ők javaslatként tettek. Egyszer nagyobb társaságban valaki megjegyezte, hogy mentesíteni lehetne az apparátust a munkától, hiszen Kádár elvtárs úgyis átírja a beszédek tervezetét. Kádár maga elé nézett, s nem hagyta válasz nélkül. Ha üres lap előtt ülnék, nekem lenne nehezebb. Így legalább tudom, hogy mit nem kell írni - mondta, szeretettel a hangjában.

***

Ezzel a folytatással befejeztük a Nevessünk Kádárral sorozatunkat. A Szabadság egyedülálló feladatra vállalkozott az idei esztendőben, amikor elhatározta, hogy feleleveníti Kádár János életének humoros oldalait.
 
A sorozathoz sokan küldték el visszaemlékezéseiket, mindenkinek köszönjük. Egyik-másik írás túlment a humoros emlékek felidézésén, s Kádár Jánost, az embert, a politikust hozta vissza egy pillanatra az olvasónak. Sok írásból egészen új oldalról ismertük meg a magyar párt vezetőjét és a korszakot is.

Bizonyára sokan vannak olvasóink között, akik őriznek személyes élményeket Kádár Jánosról, leveleket, fényképeket, egy találkozó emlékeit.
Kérjük, küldjék el nekünk, és mi összegyűjtünk egy újabb sorozatra valót. S, elárulunk egy titkot is: szeretnénk egy kis kötetet is összeállítani, talán Kádár János jövő májusi születésnapjára.