Csütörtök van. Délelőtt tíz óra. Itt vagyok a "Barossban". (Én csak így
mondom.) - Csend, nyugalom. Az asztaloknál kisebb-nagyobb társaságok - meghitt
beszélgetések - papírzizegés, jegyzetelés - egyeztetés.
Jövés-menés, aztán parola. Táskák csatja csattan, a tartalma kitölti - kisimul,
széltében- hosszában, majd vállra kerül. A kabát ujja kissé megtörik, de bírja.
A gazdája is.
Most mindenki elégedett. Szerkesztők, tollforgatók, nyomdászok, s végül a
"Postások", a mozgalmi futárok. S útjára indul "A Szabadság". Indul
közelbe-távolba, mert van, ki vigye. S ez így megy hetente, immáron egy éve,
hőségben, fagyban, viharban, esőben.
"Te" kezedbe veszed minden csütörtökön - netán pénteken (ez sem baj). Olvasod,
bírálod, ha van társ, megvitatod az írottakat, fejet csóválsz, és várod a
következő számot. S megérkezik. Ugye milyen egyszerű ez így leírva?!
Míg vártam a dolgomra, ez járt a fejemben. A gondolatok nem hagytak nyugodni.
Főleg az, hogy az ország legtávolabbi zugába is eljut a lapunk. Száz meg száz
kilométereket utaznak ide, s vissza egyetlen nap alatt. Ünnep közeleg. Lassan
véget ér a 2007-es esztendő is. Az ünnepek csendjében, ki-ki a maga módján
visszagondol az elmúlt év kiemelkedő eseményeire. Számot vet, s várja az újat,
reménykedik.
Kérem! Csak egy pillanatra engedjük gondolataink közé azt a köszönetet, amely
megilleti elvtársainkat ezért a szolgálatért. Köszönjük! Sok tisztelettel
kívánok mindenkinek, aki az újságért dolgozik e nehéz körülmények között -
meghitt ünnepeket, sikerekben gazdag újévet!
