Cikkek
 

PÁRTÉLET

ZUGLÓ: NE ENGEDJÜK A POSTÁS SPORTTELEP BEZÁRÁSÁT!
 
HAJDÚ JÓZSEF, THÜRMER GYULA ÉS
CSIKÁNY JÓZSEFNÉ AZ ÖRS VEZÉR TÉRI GYŰLÉSEN

 Nem könnyű a budapesti kerületekben szervezni a KB-képviselők munkáját. Pedig e nélkül nem megy.

A pártnak jelen kell lennie a budapesti kerületekben. Meg kell találni azokat az új rétegeket, amelyek szívesen támogatják a Munkáspártot. Erről és más kérdésekről esett szó Thürmer Gyula és Zugló párttagjainak múlt heti találkozóján. Varga Antalné regionális elnök nem panaszkodott, csak a tényeket sorolta. Öregek vagyunk, sorra távoznak el idősebb elvtársaink, most éppen Barek István elvtárs hunyt el. Szeretnénk leülni a Baloldali Front vezetőségével, és közösen gondolkodni azon, hogy mit lehet tenni a fiatalok megnyeréséért.   
  Dolgozzunk! - mondta a párt elnöke. A konkrét munkában derül ki, hogy kinek milyen rejtett tulajdonságai vannak, kit mire lehet használni. A párt tapasztalatai azt mutatják, hogy értelmes megbízatásokkal a fiatalokat is meg lehet nyerni. Bízzák fiatalokra a párt zuglói honlapjának elkészítését!  
  Tiltakozzunk fontos helyi ügyekben! Például, emeljük fel szavunkat a Postás pálya bezárása ellen! A Postás Sportegyesület Róna utcai sporttelepét ugyanis olyan nagy, részben multinacionális cégek akarják megszerezni, mint a Magyar Posta, az Antenna Hungária, a Magyar Telekom.                  
  Kapcsolódjunk be érdemben az önkormányzat munkájába!    
  A tagsági megbeszélést konkrét harci munka követte. A párt kerületi aktivistái Thürmer Gyulával együtt az Örs vezér téri metrónál tartottak népszavazási kampánygyűlést és egyúttal aláírásgyűjtést is. A gyűlésen Csikány Józsefné és Hajdú József, a Központi Bizottság helyi képviselői is szóltak az emberekhez.