Cikkek
 

BALSZEMMEL

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

„HITSZEGŐK LETTÜNK, HULLARABLÓK - A LEGPOCSÉKABB NEMZET“

„Hitszegők lettünk, hullarablók - a legpocsékabb nemzet“- írta Teleki Pál magyar miniszterelnök Horthy Miklósnak, az ország kormányzójának 1941. április 3-án, amikor a nemzetközi jogot, az érvényes magyar-jugoszláv barátsági szerződést megsértve a németek oldalán megtámadtuk Jugoszláviát.                
  Majd főbe lőtte magát. Ma egyetlen magyar miniszterelnök sem lövi magát főbe, de ettől nem vagyunk tisztességesebb nemzet.              
  Segítettünk szétverni az egykori Nagy-Jugoszláviát. Segítettünk megdönteni Milosevic rendszerét. Segítettünk felpiszkálni a koszovói albánokat, hogy szakadjanak ki Szerbiából. Most meg csatlakozunk a hullarablók legújabb nemzetközi szervezetéhez. Február 28-án ugyanis Bécsben megalakult a „Koszovó demokratikus fejlődését figyelemmel kísérő nemzetközi testület“. Ez a neve az új szervnek, legalábbis a Göncz Kinga-féle minisztérium szerint. Angolul ez lényegre törőbb: International Steering Group on Kosovo. Nem akarok angoltudásommal felvágni, de a steering szó annyit tesz, mint irányítani, kormányozni.                                 
  Vagyis szó sincs arról, hogy a koszóvói albánok fogják aprócska földjüket irányítani.   Elvégzik ezt mások, mindjárt tizenöten.  Gondolom nagyon hálásak lehetnek az albánok, hogy mi is benne vagyunk. Jó lenne, ha megmondanánk kis népünknek: kollektív gyarmatosítók lettünk. Megszegjük az érvényes nemzetközi jogot, beavatkozunk Szerbia belügyeibe, katonáinkat visszük megszállóként egy másik országba. A bűn alól nem mentesít bennünket az sem, hogy másokkal együtt tesszük. Mi pedig nem tolhatjuk a felelősséget a mindenkori magyar kormányra, hiszen tudtunk róla, és hallgattunk.     
  Emlékszel? 1999-ben, ugye nem is volt olyan régen, a NATO, köztük Magyarország azért rohanta le a szerencsétlen Szerbiát, mert állítólag albán tömegsírokat láttak a NATO-radarok Koszovóban.
  Szétbombázták Belgrádot, Újvidéket. Nagy elánnal bementek Koszovóba, aztán nem találtak semmit. Temetőt persze találtak, a szó szoros értelmében az is tömegsír, mert elég sokan fekszenek benne. De nem az igazi. Mint ahogyan tömegpusztító fegyvereket sem találtak Irakban, 2003-ban. Pedig azért mentek oda. Ott voltak, kész, a többi nem számít! Az amerikai, az angol, a francia, és - tegyük hozzá - a magyar kormány különösebb következmények nélkül követhette el az égbekiáltó bűnöket. Hallgattunk.               
  Hallgatott a magyar értelmiség, hallgatott a magyar civilszféra. Voltak, akik ujjongtak.
  Bombázzuk szét Belgrádot, mint 1945-ben az amerikaiak Drezdát. A Munkáspárt nem hallgatott, de igyekeztek elhallgattatni.               
  Most is hallgatunk. A magyar értelmiség, a magyar civilszféra most sem mozdul meg.      
  Most is vállalja a cinkosságot egy piszkos bűnben. Meddig hallgatunk? Mikor ismerjük fel, hogy saját függetlenségünket, saját érdekeinket dobjuk oda, amikor morzsákért, vagy talán annál is kevesebbért amerikai érdekeket szolgálunk?kisebbségből többségAzt mondja a miskolci polgármester, hogy a városkörnyéki részeket, ahol egykor bányászok, kohászok, munkásemberek kaptak hétvégi telket, elhagyják az emberek.       
  Nem bírnak a cigányokkal a nyugdíjas bányászok, kohászok, munkások sem. Mint kiderült, az önkormányzat sem. Az okos kormánytól persze bőven kapnak tanácsokat arra, hogy a cigánylakosságnak alapvető emberi jogai vannak, ott lakik, ahol akar, azt csinál, amit akar. A kormány és liberális tanácsadóik, akik rohadtul felvilágosultak, és piszkosul demokraták, csak a vállukat vonogatják, ha azt mondod: lehet, hogy a nyugdíjas bányásznak, kohásznak, munkásnak is vannak emberi jogai? A borsodi, szabolcsi, hajdúsági településeken elmondják, hogy az iskolákban már ma 60-80 százalékban cigánygyerekek vannak. A nem cigány családok elviszik a gyerekeket a városokba, s abban a pillanatban, ha lesz rá pénzük, ők is elmennek.  Ha tetszik a magyar szabadelvű, lila ködben élő politikusoknak, kéretlen „emberi jogvédőknek“, ha nem, de tény: ugyanaz megy végbe, mint az elmúlt évtizedekben Koszovóban. Az albánok többségbe kerültek a szerbekkel szemben. Magyarország számos területén belátható időn belül a cigányok többségbe kerülnek a magyarokkal szemben. És akkor mit fogunk csinálni? Kisebbségi jogainkért fogunk küzdeni az európai fórumokon?        
  A magyarországi cigányság kérdéséről nem szabad hallgatni, mert a szakadék felé rohanunk. Nem szabad emberi jogi problémaként felfogni, mert nem az, hanem mély szociális és politikai kérdés. Nem szabad a Nyugat pénzére várni, mert nem fog adni. Munkára kell bírni a cigányságot, szép szóval és törvényekkel. Nem segélyezni kell százezreket, hanem a munkájukért kell fizetni.  Ehhez persze munkát, munkahelyeket kell teremteni. A koszovói albánok helyett én a magyar cigányokat és velük együtt önmagunkat támogatnám.

THÜRMER GYULA