ELMÉLETI SAROK:
	VIGYÁZAT, VESZÉLYES!

 VISZONYUNK AZ ELLENZÉKI PÁRTOKHOZ

Március 1-én a Munkáspárt Központi Bizottsága ünnepi ülést tartott a Kommunista Kiáltvány megjelenésének 160. évfordulója alkalmából. Következő számainkban az elhangzott beszédek szerkesztett változatát ismerhetik meg olvasóink. ASzabadság ezzel kapcsolatos írásai és a beszédek teljes szövege hamarosan kis füzetben is megjelenik. Ma Hajdú József, a Központi Bizottság tagja beszédét ismerhetjük meg.

NEM DOGMA, HANEM IRÁNYTŰ

A Kommunista Párt Kiáltványa a kommunisták számára elméleti és politikai iránytű.
  Természetesen nem a mában íródott. A Kiáltványt nem lehet dogmaként alkalmazni, gondolkodási módját kell megértenünk, a szerzők gondolatát összemérni a mai valósággal. Tilos a dokumentumba mást belemagyarázni. Engels az 1888-as angol kiadás előszavában mondja:
„…a különbözõ ellenzéki pártokhoz való viszonyra vonatkozó megjegyzések, bár alapvonásaikban még ma is helyesek, kifejtésükben azonban ma már azért is elavultak, mert a politikai helyzet teljesen átalakult, és a történelmi fejlõdés a legtöbb ott felsorolt pártot elsöpörte a föld felszínérõl.“
  Ilyen helyzetben milyen lehet a munkáspártok stratégiája és taktikája az ellenzéki pártokhoz való viszonyban? Ahelyes választ az osztályharc, a taktika és a stratégia, mint végcél dialektikájában találjuk meg. Aválasz rém egyszerû: stratégiai kérdésben nincs együttmûködés, de taktikában miért ne lehetne?
„Marx történelemelmélete szerintem alapfeltétele minden rendszeres és következetes forradalmi taktikának; hogy ezt a taktikát megtaláljuk, csak alkalmazni kell az elméletet az illetõ ország gazdasági és politikai viszonyaira.“
  - írta Engels 1885-ben Vera Zaszulicsnak, aki 1883-ban Georgij Plehanovval együtt megalapítója volt az elsõ, programmal is rendelkezõ orosz marxista szervezetnek, amely „A munka felszabadítása" néven vált ismertté.
„.. túl sokan vannak, akik kényelembõl, meg hogy ne kelljen gyötörni a koponyájukat, a pillanathoz illõ taktikát örök idõre akarják alkalmazni. A taktikát nem a semmibõl csináljuk, hanem a változó körülményekbõl …“
  - ezt a leckét Viktor Adler, az osztrák szociáldemokrácia alapítója kapta 1892-ben Engelstõl.   Csupán példaként utalok arra, hogy a taktika ügyes használata 1917. februárjában is jelentõs mozgásteret adott az akkor még kisebbségben lévõ bolsevikoknak. A szovjetekben, azaz a munkás-, paraszt- és katonaküldöttek tanácsaiban nem csak kommunisták voltak, hanem a politikai paletta igen széles skálája. Lenin bolsevik pártjának eszmei szilárdsága, szervezettsége, aktív harca és taktikai kompromisszumkészsége tette lehetõvé, hogy fokozatosan többségbe kerüljenek. Nem egyszerre küzdöttek mindenkivel, hanem megosztották ellenfeleiket.
  Vállalták a rövidtávú együttmûködést ellenfeleik egy részével, hogy fokozatosan õk legyenek a végsõ gyõztesek. Enélkül nem lett volna 1917 októbere.

AKÁR AZ ÖRDÖGGEL IS

  Kivel mûködünk együtt és kivel nem? Ez a kérdés is csak a maga történeti fejlõdésében válaszolható meg. Más a tartalma egy forradalmi fellendülésben, és más a helyzet forradalmi apály idõszakában. Egy biztos: „a politikában az ember bizonyos cél érdekében magával az ördöggel is szövetkezhetik - csak biztosnak kell lennie abban, hogy õ csapja be az ördögöt, nem pedig az ördög õt.“ - mondja Marx már 1852-ben.
  Engels az elõbbi frappáns választ politikailag toldja meg. Idézem: „a döntés napján a proletáriátus elég erõs legyen a gyõzelemre: ahhoz szükséges, hogy külön pártot, minden más párttól különálló és velük szemben álló, öntudatos osztálypártot képezzen. De ez nem jelenti azt, hogy ez a párt idõlegesen nem használhat fel céljai érdekében más pártokat. Ugyanilyen kevéssé jelenti azt, hogy idõlegesen nem támogathat más pártokat olyan intézkedésekben, amelyek akár közvetlenül elõnyösek a proletáriátus számára, akár a gazdasági fejlõdés vagy a politikai szabadság irányában való haladást jelentenek"
  Itt még nincs vége Engels gondolatának, így folytatja: „De csak akkor vagyok emellett, ha vitathatatlanul és megéri a fáradságot az az elõny, amelyet ez közvetlenül számunkra vagy az országnak a gazdasági és politikai forradalom felé való történelmi fejlõdés szempontjából jelent. És azt feltételezve, hogy ez nem teszi kétségessé a párt proletár osztályjellegét. Számomra ez az abszolút határ."
  Nincs ez másképpen ma sem. Ezek az engelsi gondolatok ma is cselekvéseink választóvonalai. Amikor az esztergomi Suzukinál, vagy a dunaújvárosi Hankooknál akciót kezdeményezünk, amikor odaállunk egyik vagy másik szakszervezet mellé, akkor az osztályjellegbõl kiindulva cselekszünk. A munkásság harcáról van szó, tehát ott a helyünk. Ugyanez igaz az egészségügyért való majd egy évtizede tartó folyamatos küzdelmünkre is.
  Vizsgáljuk meg: mi van ma Magyarországon? Van egy sereg tõkés érdeket képviselõ párt. És van egy párt, mely valós baloldali értéket képvisel, a tõke hatalma ellen küzd. Ma ott van a politikai palettán a Magyar Kommunista Munkáspárt. AKommunista Kiáltványból tudjuk: tõkés párttal stratégiai szövetség nem köthetõ, de azt is tudjuk, hogy egy-egy pillanatra a dolgozók érdekeinek küzdelméért a taktikai együttmûködés lehetséges.
  Persze tanultunk annyit, hogy tisztában legyünk azzal: a tõkés hatalom mindent megtenne, hogy a párt mozgástere beszûküljön. Ha akarja, úgy bíróság elé citálja, ha akarja, akkor gazdaságilag ellehetetleníti, ha akarja, akkor ürügyet talál jelöltjének lejáratásához. Atökétõl mi szimpátiát nem várhatunk.
  De hamis illúziót sem kelthetünk. Le kell leplezni, minden olyan kísérletet, ami a tõkés rendszer belsõ megreformálásának ideológiáját hirdeti. Egyszerûen nem lehetséges. Atársadalmi ellenõrzés idegen a tõke lényegétõl. Diákjaink erre szokták mondani. Tanár úr, megszívtuk!
  Hisz az elõbbi gondolkodás szellemiségébõl ered pártunk 500 napos tragédiája. Mára már tudjuk: mindezért nagy árat fizetett a magyar munkásmozgalom.
  Úgy gondolom a Kommunista Kiáltvány utolsó fejezete, amely a kommunisták és az ellenzéki pártok viszonyát taglalja, Lenint is megérintette. Máig ható gondolataként üzeni pont nekünk - idézem -: „Csak az félhet az ideiglenes szövetségektõl, még ha megbízhatatlan emberekkel kötik is õket, aki nem bízik önmagában, és egyetlen politikai párt sem létezhetne ilyen szövetségek nélkül.“ (Folytatjuk)

DR. HAJDÚ JÓZSEF