Cikkek
 

PÁRTÉLET

SZÉKESFEHÉRVÁRI NŐNAP: JÖNNEK A FIATALOK
 
HEGYI IMRE ÉS ESPÁR ISTVÁN, FEJÉR MEGYEI ELNÖK

 Székesfehérváron már hagyománya van a Nemzetközi Nőnap megünneplésének.
A Kodolányi János Főiskola éttermét ezúttal is zene, vidámság, jókedv töltötte be.


  Szinte szabály, hogy minden párttagnak hoznia kell vendéget is.
Ki a családját hozza el, ki ismerőseit, szomszédait, természetesen mindenekelőtt hölgyeket.  
Az idén egykori katona-párttagjaink a lakóházuk közös képviselőjét hívták el, aki természetesen hölgy. Szívesen jött, otthon érezte magát. Eljött a Fejér megyei pártszervezet ifjú tagja is, Hegyi Imre, aki mindjárt magával hozta több fiatal barátját is. Espár István megyei elnök méltán volt büszke. Az idén talán kevesebben voltunk, de sok az új arc, és vannak visszatérők is.
  Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Rippl-Rónai Józsefet idézte beszédében: „A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik“ Legyenek boldogok, legyenek szépek!- mondotta.

 

HAGYOMÁNY AZ ILKÁBAN

  Húsvéti hangulatban várta a Nőnapra érkezőket a Munkáspárt és a Studium Generale Zuglói Egyesülete az Ilka utcában. Idén több civilszervezet fogadta el a meghívást, mint a korábbi években bármikor. Dr.Hajdú József pedagógus, a Munkáspárt képviselőjelöltje szólt az ünnepeltekhez. Szólt a társadalmi szintű bizalomvesztésről, az egyenjogúság hiányáról. Hangsúlyozta, hogy a nők helye ott van a politikában, a társadalmi élet egészében.      
  Már régóta szórakoztatják vendégeinket a „Vadvirág“ kórus nyugdíjas „lányai“, és vezetőjükkel kedves, oldott hangulatot teremtve, közös éneklést csaltak ki ez alkalommal is a közönségből. Csoma Editke már szintén „hagyomány“ a rendezvényeinken. Eleganciájával, kedves összekötő szövegével, versekkel mindig emeli a színvonalat.         
  A szintetizátornál Sill Gábor csodákra volt képes. Már a gyülekezők sem nélkülözték hangulatkeltő muzsikáját, de amit a 4 fős kis „pénzügyőr zenekar“ a hangszerekkel művelt, az igazi bravúr volt.  

 

HAJDÚ JÓZSEF KB-TAG KÖSZÖNTI A LÁNYOKAT, ASSZONYOKAT

 

RENDHAGYÓ NŐNAP MISKOLCON

  A Magyar Kommunista Munkáspárt borsodi Nőtagozata mindjárt a Nőnap reggelén belecsempészett egy kis direkt politikát az ünneplésbe.

  Miért ne lehetne Miskolc város közgyűlésén köszönteni a nőket, ha aznap úgyis üléseznek, és a Munkáspárt - mint mindig - most is ott van?           
  Az összeszokott kis csapat, Fülöp Józsefné elnök, Répási János alelnök és a Baloldali Front két vezetője, Huszár Gábor és Tóth Dániel együtt nyújtottak át egy-egy munkáspárti képeslapot a meglepődött városi honanyáknak. A képeslapból jutott a helyi sajtó női munkatársainak is.   
  A Magyar Kommunista Munkáspárt saját ünnepségén Gimpel Tamás vezetésével a Delírium Színjátszó Egyesület szórakoztatta a jelenlévő fiatalabb és idősebb hölgyeket.      
  Nem maradt el az aktuális felhívás sem: vasárnap három igennel szavazunk!