ELMÉLETI SAROK:
	VIGYÁZAT, VESZÉLYES!

 VISZONYUNK AZ ELLENZÉKI PÁRTOKHOZ

Március 1-én a Munkáspárt Központi Bizottsága ünnepi ülést tartott a Kommunista Kiáltvány megjelenésének 160. évfordulója alkalmából. Következő számainkban az elhangzott beszédek szerkesztett változatát ismerhetik meg olvasóink. ASzabadság ezzel kapcsolatos írásai és a beszédek teljes szövege hamarosan kis füzetben is megjelenik. Ma Hajdú József, a Központi Bizottság tagja beszédét ismerhetjük meg.



KOMMUNISTÁK ÉS SZOCIÁLDEMOKRATÁK

A Kommunista Párt Kiáltványának szemszögébõl vizsgáljuk meg, ma milyen pártok is vannak. Napjainkban alapkérdés, hogy a kommunista, illetve szociáldemokrata pártok különbségét mikrofinomságúan el tudjuk határolni.
  Mint tudjuk, a szociáldemokraták és a kommunisták a 19. században egy mozgalomból indultak. A közös bázis a szakszervezeti mozgalom volt, amelybõl Európában kinõttek olyan klasszikus szociáldemokrata pártok, mint a német, a francia, a brit és mások. 1903-ban, Oroszországban kettéválik a mozgalom, és kialakul a kommunista szárny, vagy ahogyan akkor magukat hívták, a bolsevikok és a mai értelemben vett szociáldemokrata szárny, a mensevikek. Ez a megoszlás aztán mindenütt végbemegy. A kommunisták célja a szocializmus, eszköze a kapitalizmus, a rendszer megdöntése, szétzúzása. A szociáldemokraták célja ekkor még ugyancsak a szocializmus, eszközük azonban a kapitalizmus megreformálása. A kommunista fel akarja szabadítani a munkást, a szociáldemokrata pedig polgárrá kívánja emelni a proletárokat és a „kisemberek” más csoportjait.
  A II. világháború után a szociáldemokrácián belül újabb váltás következett be, 1959-ben a német szociáldemokraták Godesbergben megadják a jelet: végleg lemondanak a marxizmusról, az osztályharcról. A szociáldemokraták új ideológiai váltása egybeesett a kapitalizmus megszilárdulásával, volt bõven pénz.
  Az emberek világszerte elhitték, hogy a jóléti állam a szociáldemokrácia ajándéka. A 20. század utolsó évtizedeire azonban a tõkés rendszer már egyre nehezebben tudja biztosítani a jóléti államot. A szocialista világ összeomlásával ráadásul megszûnik a külsõ kényszer is. A szociáldemokrácia ekkor átveszi a liberalizmus jelszavait, kialakul a Harmadik Út elképzelése.
  Magyarországon és többi volt szocialista országban a magukat szociáldemokratának nevezõ pártok nem mentek végig a mozgalom szerves fejlõdésén. Nincs érdemi kötõdésük a munkássághoz. Az egykori uralkodó pártok elitjébõl váltak ki, politikájuk a kapitalizmus építése. A megtévesztett nyugdíjas tömegekre, a megvásárolt szakszervezeti és értelmiségi elitre támaszkodnak. Ilyen az MSZP is.

HARC NÉLKÜL NEM MEGY

A Kommunista Kiáltvány utolsó fejezetének egyik alapkérdése az, hogy milyen módon lesz a kapitalizmusból szocializmus. Nézzük, hogy mit mond Marx és Engels! „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erõszakos megdöntésével érhetõk el.”
  Ezt a mondatot ma nem nagyon idézik, mert a tõkések félnek tõle, az értelmiség meg fanyalog. Az eddigi nagy szocialista forradalmak tapasztalata pedig éppen ezt támasztja alá. 1871-ben a Párizsi Kommün harcban gyõzött és azonnal hozzálátott a tõkés állam felszámolásához. 1917-ben az orosz kommunisták rohammal vették be a Téli Palotát, azonnal megkezdték a régi rend gazdasági alapjainak felszámolását. A régi államapparátus helyére újat teremtettek. A tõkét nem lehet más úton legyõzni.

REVIZIONIZMUS VAGY MARXIZMUS

Mi, kommunisták a Kommunista Kiáltvány szellemisége alapján vállaljuk az osztályharcot, vállaljuk, hogy a munkásosztálynak a hatalom csak harc árán adatik meg, hogy az imperializmus módosult formájában a globalizált multinacionális tõke a hatalmat nem adja át, és eszünk felfogja, hogy a tõke mindig is a dolgozók ellen van.
  Van másik lehetõség. Bele lehet simulni a hatalom tengerébe, mely éppúgy mocsár, mint ahogy e fogalom alkotója maga idejében mondotta. Le lehet mondani az érdemi osztályharcról. Ez a revizionizmus, amelynek Magyarországon megtestesítõje a 2006-os párt. A tõke a hatalmat békésen nem adja át.

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!

Marx és Engels a tõke elleni harcban a proletárok, a kommunista erõk összefogására szólítottak fel 1848-ban. Ez a felhívás ma is idõszerû. A kommunista és munkáspártok évek óta rendszeresen találkoznak és kezdenek kialakulni a sokoldalú együttmûködés intézményes formái. Új Internacionálé azonban még nem jött létre, pedig több párt, köztük a Munkáspárt is szorgalmazza. Ennek egyik oka a pártok egy részének elkülönülése, a revizionizmus megjelenése. Ez vonatkozik az eurokommunista pártokra. Másik oka az, hogy az állami hatalmat is gyakorló kommunista pártok, így a kínai, a vietnami és más pártok nem állnak teljes erejükkel a kommunista mozgalom mögé, mint ahogyan ezt egykor a Szovjetunió és Kína tette.
  Mint ahogyan a XX. század elején szükség volt a kommunista világszervezetre, ma oly módon volna szükség az együtt gondolkodásra. A tõke elleni küzdelemben a sokszínû forma mellett egy új típusú, a XXI. századnak megfelelõ összefogás kell. Láthatjuk: a tõke globalizálódik. A munkásmozgalomnak az apályból ki kell törni, a marxizmuson nyugvó összefogás felé kell haladni. Igen, a jelszó ma is igaz: „Világ proletárjai egyesüljetek!” Ez a jelszó rendszerbe foglalta a marxizmust, ez a jelszó hív küzdelembe ma is.

HAJDÚ JÓZSEF