MÁRCIUS 15: SZÍNJÁTÉK ÉLÕ ADÁSBAN

A népszavazás estéjén örömmel dõltem hátra: igen! Hazánk polgárai képesek felismerni alapvetõ érdekeiket, képesek elmondani, mibõl van elegük, párt- és felekezeti hovatartozás nélkül. Nem lehet minket a világ végéig bambán bégetõ nyájnak nézni, ha alkotmányos eszközökkel is, de kimondtuk: köszönjük szépen, nem kérünk a vizitdíjból, a kórházi napidíjból, a tandíjból – s a kormányból sem!
  Vártam, mint mi mindannyian, hogy végre történik valami, hisz ilyen elsöprõ erejû üzenetet már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Dehogynem lehet!
  Államunk vezetõségén már meg sem lepõdünk: cinizmusuk, önösségük, a nép lekezelése alapvetõ tulajdonságuk.
  De lássuk be, a Fidesz sem tett semmit azért, hogy az emberek akaratának érvényt szerezzen.
  Nyugtattam magam, jön március 15, akkor már nem lehet sok tízezernyi utcára vitt embernek azt mondani, hogy nyugalom, majd megoldjuk valahogy. Nem lehet, mert március 15. népünk legforradalmibb ünnepe, ahol arra emlékezünk, hogy a magyarok felálltak és kimondták: elég volt, nem tûrünk tovább! Tessék elsétálni, Magyarországnak pedig megadni a lehetõséget, hogy felépítse, rendbe szedje, öntudattal szebb jövõ felé terelje önmagát.
  Hiába vártunk. Demszky tojásos-esernyõs balettjén kívül senki sem mert kimenni az emberek elé. Gyurcsány Ferenc hiúságában sértve megjelent ugyan egykét helyen, de érdemben nyilatkozni, az ünneplõkkel „testközelben” találkozni derogál is, félelmetes is. Ugyan, mit is mondhatott volna? Az igazat? Elmondta azt már Öszödön. A mai igazságot? Hogy hölgyek és urak, ha tetszik, ha nem, mi nem adjuk a hatalmat, az utolsó verítéketekig mindent kisajtolunk belõletek, mert ostobák vagytok, és nem tudtok elkergetni bennünket?
  Ilyenkor szorul ökölbe a kezem. Ha a szép szóból nem értenek, ha a kérés és fenyegetés is lepereg róluk, mikor fogjuk végre más eszközzel megmutatni: nem hagyjuk magunkat!
  Petõfi verse jut eszembe, 1848-ból: „Meddig tart még, beteg világ, meddig tart még a nyavalyád? Király-fene rágja tested, agyonrág, ha ki nem metszed!” Õ kiállt az emberek elé, s a márciusi ifjakkal azt mondta: „Elõre!” Ha a csendes megszólítás nem elég, mondjuk hangosabban!
  Persze, az Európai Unióban ez nem találna helyeslésre. Egyik pártunk felé sem. Persze, hogy nem helyeselnék, hiszen ha csökkennének az adóterhek, a végén még a magyar munkásnak és parasztnak is lehetõsége lenne termelni. Érdekük? Dehogy az. Az a jó, ha az olcsó, külföldi, ilyen-olyan minõségû árut kell behoznunk, s tényleg ezt kell tennünk. Ahol a termelést nem adóztatják két-háromszoros összeggel az önköltség fölött, máris lehet dolgozni. Ha nálunk is lehetne, honnan szereznének profitot? Jó kis felvevõ piac vagyunk, nem kell forradalmi felhangú megnyilvánulásokat engedni, még a végén a saját lábunkra állnánk.
  Idén március 15-én mindannyian azt akartuk, felszabaduljunk a gyurcsányi kapitalista elnyomás alól. Az egész ország ezt akarta, Orbán Viktor a nemzet egységérõl beszélt, az összefogásról, a közös gondolkodásról és tettrõl. Szép gondolatok ezek, de elõtte a baloldali szavazót nem kellett volna Jókai Annának olyan határozottan a sarokba küldeni az „ötvenhatozásával”. Láthatjuk: az emberekért csak mi akarunk tenni, a többiek csak a hatalomért, a nagyobb pénzért versenyeznek. A kisembert, a dolgozót megint magára hagyták. Nekünk kell tenni azért, hogy március 15., a forradalom szelleme tovább éljen és érvényre jusson. Mert hí' a haza.

CSEH KATALIN

JÁRJANAK GYALOG A MINISZTEREK!

Ha már mindenki a népszavazás eredményérõl beszél, akkor én is. Lényegében Gyurcsány atyánk újfent hazudott egy szépet. Azt mondta, hogy ha a népszavazás eredményes lesz, és az igenek gyõznek, akkor bizony április 1-tõl újra a régi rendszert állítja vissza. Nos, hazudott. Ugyanis a „régi rendszerben” amellett, hogy nem volt se vizitdíj, se kórházi napidíj, az orvosok, a kórházak kaptak valami hozzájárulást állambácsitól.
  A helyzet a következõ: most töröljük a vizitdíjat, de hiába ígértük, nem adjuk vissza az állami támogatást nektek. Éljetek meg abból, amibõl akartok! Ez az, amit ez a drága szoc-liberális kormány akar.
  Elveszünk minden támogatást tõletek, és ha reklamálni akartok, nyugodtan forduljatok kezelõorvosotokhoz, gyógyszerészetekhez, mert mi ugyan nem segítünk, áthárítjuk rátok a problémát. Ugyan miért akartátok, hogy ne legyen vizitdíj?! Egyetemekkel, fõiskolákkal ugyanez a helyzet. Nem fognak fizetni semmit az iskoláknak, akik így rákényszerülnek, hogy pénzes osztályokat hozzanak létre, ahol borsos tandíj ellenében megkapják a nebulók azt az oktatási színvonalat, amit elvileg mindenkinek meg kéne kapnia – ha már a felmenõi is fizették az adót pár évtizedig.
  Személy szerint most csak egy olyan megoldást tartok elképzelhetõnek, amiben a Gyurcsány-Kóka szerelmespárt eldugjuk a béka feneke alá, vagy inkább a „fáradalmaikat” kipihenni valami jó kis helyre. Kár, hogy Szibéria nem Magyarország része. Átvizsgálnánk a költségvetést, az államkincstárat, mindent a nyilvánosság elé tárnánk, hogy ez van, gyerekek, ebbõl kell valamit kihozni, és slussz. Például, elvenném azokat a baromi drága kocsikat. Kettõt meghagynék: egyet a köztársasági elnöknek, a másikat Gyurcsány utódjának. A többi mehet eladásra. Járjon mindenki a saját kocsijával! Ha meg nem akaródzik neki, akkor menjen tömegközlekedéssel, az úgyis ingyen van az országgyûlési képviselõknek.
  Ha mélyebben beleássuk magunkat, igen érdekes felfedezéseket tehetünk. Ki kinek a kicsodája, és hogy is került oda. Belpolitika, jeee!
Tisztelt nagyfejû urak! Nem kéne elgondolkodni, hogy ha már ennyire a nyugati mintát akarjuk utánozni, akkor a beleszólásba kéne egykét vérbeli kommunista is?

SZATMÁRI BOGLÁRKA